A puding próbája – Core Audio switch

bemutató, tuning

A hálózati zenehallgatással (filmnézéssel) kapcsolatos korábbi beszámolóim (pl. Core Audio switch) nagy vitát gerjesztettek a hallók és a pusztán mérnöki szemlélettel “gondolkodók” között. Nem meglepő módon a “mérnökhifisták” most sem gondolkodtak el azon, hogy a zenehallgató ember esetleg mégsem hülye, talán mégis léteznek az említett jelenségek modem, router, switch, ethernetkábel ügyben. Mondom, az illetők semmit sem próbáltak ki, semmiféle valós tapasztalatot nem szereztek ellenben kategorikusan minősítettek. A minősítéseikből kénytelen vagyok leírni a három legfontosabbat, mert egyszerűen “gyönyörűek” és tulajdonképpen mindent elmondanak arról, hol is áll Magyarország a minőségi hálózati zenelejátszás ügyében (is):

– Minden zenehallgató, aki különbséget hall a routerek, switch-ek, ethernetkábelek (típusuk, alátámasztásuk, tápegységük, stb.) között, az önpszichózisban szenved, mindössze bemeséli magának.

– Amennyiben hálózati-szakemberek, programozók, elektromérnökök, stb. hallják a különbségeket, azok csak azért hallanak bármit is, mert nem értenek a szakmájukhoz. (Mondják ezt IT-jómunkásemberek…)

– A hálózati lejátszással kapcsolatban észrevett igencsak erős zavarhatást, pedig annyival intézték el, hogy az a készülék, amelynél rontja a hangminőséget egy bedugott ethernetkábel nem hálózati lejátszás közben, az hibás, rossz konstrukció. Aki eddig még nem próbálta feltétlenül tegye meg, hogy ha nem a hálózatról hallgat zenét, néz filmet, hanem pl. BD/DVD/CD korongokról, a rendszerből húzza ki az ethernetkábelt – feltéve, ha nem zavarja, hogy a “mérnökhifisták” szerint csak azért fog javulni rendszere (készüléke) hangja, mert az “rossz, hibás konstrukció”. Még “magyarázat” is született, ezen készülékek nagyon érzékenyek a sok-sok kilométernyi kábelen összeszedett EM-zajra. Csak halkan kérdezem, azon esetekben, amikor a szolgáltató optikai kábelen küldi a jelet és mindössze néhány méternyi igen jól árnyékolt CAT-kábelen fut “elektromos jel”, akkor mi van, mert a jelenség akkor is létezik…

Gondolom, megértitek, hogy ezek után meglehetősen kíváncsi lettem a gondolkodó és egyben halló szakemberek által “összedobott” switch-re saját rendszeremben, amit a Core Audio munkatársai készítettek, és amiről felszínesen ugyan, de már beszámoltam.

core audio switch 2

Megérkezett a méretes és súlyos alumíniumlapra szerelt Core Audio switch, ami egyelőre még deszkamodell, de a feladatát igen-igen jól ellátja. Ahogy a fényképen is látszódik, külön-külön fűtött órajelekkel, önálló táppal ellátott dupla “csatlakozósorról” van szó, amit kétféle módon lehet rendszerbe kötni. Lustaságomból adódóan csak az egyszerűbb változatot próbáltam ki: optikai kábel – modem – router – switch – hálózati lejátszó. A fűtött órajeles switch hatása sokkal erőteljesebb, ha bekötéskor mindent erről ágaztatunk el, de ahhoz nagyon szét kellett volna pakolnom, amit a csak ideiglenesen nálam vendégeskedő panel miatt nem tettem meg. Ebben az elrendezésben minden (a ház összes számítógépe, két routere) a switch-en keresztül kommunikált volna egymással.

core audio switch 1

A switch hatását több A-B tesztben és hosszas zenehallgatás, filmnézés során egyaránt kitapasztaltam, valamint A-B tesztben megismerték mindazok, akik az adott időszakban nálam jártak. A próbák során mindkét rendszeremet használtam. Hm-rendszer: Pioneer BDP LX-88 forrás, NAD T-757 erősítő, Celestion F-sorozatú hangsugárzók, REL T5 szub, Visaton tekercsből készült hangszórókábelek, PS Audio P10 tápgenerátor, Power-R tápkábelek, Solidsteel állványok, Sükösd Gábor féle virtuális föld. Hangrendszer: Pioneer BDP LX-88 forrás, Musical Fidelity Nu-Vista 800 erősítő, JVC sx-wd9vnt hangsugárzó, Entreq virtuális föld, komplett Power-R kábelezés.

A zenék, filmek, tapasztalatok:

Ron Carter & Jim Hall – Live at Village West (Youtube)
A-verzió
Az elmúlt hetekben 6-8 alkalommal meghallgattam, mert a két zenész összjátéka, a gitár-nagybőgő páros hangtónusa rendkívül megkapó, érzelmileg is zeneileg is lenyűgöző. Jim Hall a bal oldali hangszóró körül, Ron a jobboldalinál hallható statikusan, a bár közönsége pedig valahol a hangszórók között, mögött.
B-verzió
Huhuhúúú. A szobám átalakult egy bárrá, ahol az emberek mindenhol szöszmötölnek, edényekkel, poharakkal csörögnek, járkálnak, mozognak… Ez annyira meglepett (engem is, mást is), hogy többször is be-ki kötöttem a switch-et, hogy tényleg az nyitja-e meg a légteret. A két zenész testesebbé, méretesebbé vált és érzékelhető lett a mozgásuk. A bőgő húrjaiban megjelent a fém, a csattanás, s az különvált a bőgő testének rezgéseitől. A húrok fémes csengése és a hangszer testének léte jobban érzékelhetővé vált a gitár esetében is. A zenészek még összehangoltabban, ugyanakkor spontánabban, nagyobb élvezettel játszottak.

Ella Fitzgerald & Louis Armstrong – Ella & Louis Classic Album Collection (Youtube)
Szintén egy olyan anyag, amit több tucatszor meghallgattam az elmúlt években. Az élményt nem is bontanám szét A-B részre, mert a B-változat egy régi, ám alaposan belém ívódott emléket idézett fel bennem.
Ezeket a dalokat LP-ről, CD-ről nagyon sokat hallottam különböző rendszereken, így hallottam az első Sonus Faber Amati hangsugárzóról is. Ella és Louis hangja (aminek hallgatását nem tudtam abbahagyni anno az Amati-n) adta a végső lökést, hogy megvegyem magamnak az akkori legnagyobb SF hangsugárzót. Pénzt kifizettem, de sajnos a hangsugárzót még fél év múlva sem kaptam meg, így végül a rendelést lemondtam, pénzt visszakértem. A B-változat határozottan az Amati-s hangot idézte fel bennem. Ella vékony fiatal énekesnőből átalakult egy érett, testes asszonnyá, akinek hangja is érett és testes lett, Louis pedig katartikusan érces, ugyanakkor behízelgően lágy teljesen egyedi hangjával szó szerint megbabonázott. Azt nem állítom, hogy ugyanazt hallottam, mint az akkori nagy rendszertől az Amati-val a végén, de a tónusok, a térmegjelenítés (pedig monó felvétel), a zenei élmény ugyanabba az irányba mutatott és azt megközelítette (ha már ennyire felidézte bennem az emléket).

Kenny Burrell – Midnight Blue (Youtube)
A-verzió
Egészen jól szól ez a Youtube felvétel. Nincs vele semmi baj, hallgatható, kellemes, de kicsit fénytelen.
B-verzió
Ez ugyanaz a felvétel? Nézd már meg, hogy ugyanazt indítottad-e el! A zenekar kilépett a hangsugárzók környezetéből, minden irányban széthúzódott a színpad. A cinek kifejezetten gyönyörűek, a szaxofon hangjában megjelent a fém, az ércesség. Ezt a felvételt így meghallgatva azt mondtam és mondom csak magamban most is, hogy ha újra kezdeném, már nem csak LP-ben nem gondolkodnék, de CD-ben sem.

Egy megfoghatatlan hamisító (Youtube film, állítólag 1080p)
Ezt a filmet el kezdtem nézni B-verzióban mindenféle tesztelési szándék nélkül a magam szórakoztatására. Tetszett a film is, a látvány is. Feltűnő volt, hogy mennyi apró részlet, finom rajzolat jelenik meg grafikákon, nyomdai nyomólemezeken, festményeken – a film története egy pénzhamisító banda körül játszódik sok-sok tervezési, rajzolási, nyomtatási fázist bemutatva. Hajnali kettő körül abbahagytam és lefeküdtem. Másnap visszavittem a switch-et, majd éjszaka újraindítottam a filmet, mert kíváncsi voltam a végére. Ez már nem ugyanaz a felvétel volt, mint előző este, már nem okozott akkora élvezetett a szakmai részek látványa – mert egyszerűen sokkal kevesebb volt a részlet, a színárnyalat.

Hans Zimmer – Live in Prague (HD felvétel saját szerverről)
A-verzió
Mélyben feltűnően dús hang, széles hangszínpad, ami egészen jól körbevesz. A kép nagyon szép, távoli részletek, közönségarcok is látszódnak. Úgy jó, ahogy van, nem igazán tudnék belekötni.
B-verzió
Többször is megcsináltam az A-B váltást egyedül is, mások előtt is, mert akkora képbeli különbség volt a kétféle állapot között, mint ha az egyik DVD, a másik pedig BD anyag lett volna. Tátott szájjal bámultam a plazmát, annyival jobb képet produkált a B-változatban. Korábban nem látott színmennyiség, szikrázó, éles, de nem kiégett csillogások, levegőben szálló porszemek jelentek meg, valamint kivehetővé váltak a kórusban és a nézők között korábban nem látott arcok, arcrészletek. Isten bizony, határozottan megnőtt a felbontás és a színmélység. A hangban némileg redukálódott a basszus túltengése, ugyanakkor mélyebb frekvenciák is megszólaltak. Határozottan tágult a hangszínpad, stabilabbá, meghatározhatóbbá váltak a zenészek, énekesek pozíciói. Semmi kedvem nem volt visszatérni az A-verzióhoz.

Csernobil – (HD felvétel saját szerverről)
Az ott történtekkel kapcsolatban mindent elolvastam, amit találtam, megnéztem a fellelhető eredeti felvételeket. Némileg érintett is vagyok a dologban, mert feleségem a katasztrófa idején Kijevben tanult, így “belülről” látta a hitetlenséget, a kezdeti töketlenséget, titkolózást, sugdolózást, majd félelmet.

A történtekkel kapcsolatban feltétlenül meg kell említeni, hogy ami Csernobilban megtörtént a valóságban, azt Thomas N. Scortia és Frank M. Robinson már megírta 1975-ben a Prometheus-válság c. könyvükben. A történet ugyan az Egyesült Államokban játszódik, beleszőttek egy krimi “vonalat” is, de ettől függetlenül pontosan ugyanazon úton – olcsóbb anyagok használatával, ugyanolyan emberi felelőtlenségekkel, megfelelési kényszerekkel, a politika nyomásával, előre láthatóan hibás döntésekkel – jutnak el a reaktor megfutásáig, majd a robbanásáig. Az olvasó nem hiszi el, hogy mindezt Csernobil előtt 11 évvel írták.

No de, térjünk vissza az A-B teszthez és a mini sorozathoz. B-változatban elindítottam az első részt, majd gyorsan elfelejtkezve összehasonlításról, próbáról, switch-ről, szippantott magába a történet és megnéztem egyben az összes részt. Megnéztem annak ellenére, hogy mintegy 2-3 hete már láttam.

Ezzel el is jutottunk oda, hogy megértsük, miben lesz igazán más a hálózati anyag, ami “csak egyeseket és nullákat” tartalmaz, ha azok a bitsorok megfelelő időzítéssel, minél alacsonyabb jitterrel, a legkevesebb digitális zajjal érkeznek médialejátszónkhoz. A puszta technikai jellegű javulások (színmélység, tónus, kontraszt, felbontás, térhatás, stb.) mellett a sorozat megmutatott valami olyasmit is, amit nem tudom, melyik paraméterrel lehetne meghatározni. Az érzelmek, a dráma, a feszültség, a sokat mondó csend, a fájdalom olyan mértékben jelentek meg a sorozatban a fűtött órajeles Core Audio switch hatására, hogy a már látott sorozat “megragadott”, belém hatolt és szó szerint felkavart. Már ezért az élményért érdemes volt kipróbálnom, még úgy is, hogy sajnos nem tarthattam meg.

core audio switch 3

Zárógondolatként pedig mindössze annyit, hogy egyik nálam járt és a Core Audio switch hatását A-B tesztben alaposan megtapasztaló felebarátunk az egyetlen létező deszkamodellre azonnal ajánlatot tett, majd megvette, mert a “mérnökhifisták” placebo, pszichózis és ismerethiány emlegetése ellenére jó a hallása…

Megosztom:

Hozzászólások

1 Hozzászólások

Hozzászólás

  • muszakihiba

    Némelyik switch vagy router annyira megszórja RF zajjal a rádugott LAN kábelen mint antennán keresztül az étert, hogy a környéken elnyomja a távolsági rövidhullámú vételt.
    Rossz a tápszűrésük. Ezen segíthet pár puffer kondi vagy másik táp, végszükség esetén a LAN kábel mindkét végén ferritgyűrűk, minél több menetet áterőltetve rajtuk.

    Nem hinném hogy az audio jelre lennének hatással az RF zajok, sokkal inkább ránk, emberekre.

    Ha van Wifi routered próbáld a csatornát fixen egy értékre állítani. Közvetlen hatással van az ember közérzetére hogy milyen frekvencián csörömpöl egész nap egy tucat rádióadó a zsebünkben, az asztalon, stb. Vakteszt, hogy valakit megkérsz kapcsolgassa a csatornát és figyeled a hangulatváltozást magadon és a többieken. Sajnos a szomszédok és az automata csatornaválasztás ellen nem véd a saját fix beállítás sem. Nekem van egy csatorna ami bevált, de nem befolyásolok senkit.

Scroll Up