Lemezmosót akarok!

bemutató, egyéb

Na jó, így, karácsony előtt ez egy kicsit erős cím, inkább talán azt kellett volna írnom, hogy írtam a Jézuskának egy kedves, udvarias levelet arról, hogy ne hozzon nekem semmi mást, csak ezt a lemezmosót. Ez azonban nem fedné a valóságos érzést, az akarást, a birtoklási vágyat, mert ezt a lemezmosót valójában birtokolni akarom.

Mivel megnéztem az árát is, így erősen szerényebbre véve a figurát, úgy folytatom, hogy szeretném ott látni a polcomon a hangrendszerem mellett, szeretném nézegetni, fotózgatni, szeretném kivinni a napfényre, hogy lássam a fém-plexi alkatrészeinek csillogását, áttetszőségét.

Lautlos Rein LR1

Szeretném ezt a tárgyat még úgyis, hogy bár megőriztem mintegy 500 hanglemezt, de lemezjátszóm már nagyon régen nincs, szeretném úgyis, hogy 15 kilójával, terebélyes méretével hatalmas helyet foglal. Egyszerűen szeretném, mert tetszik a dizájnja – ami persze nem jelenti azt, hogy ne fogadnám el azon őszinte észrevételeket is, hogy borzalmasan néz ki.

Amikor már úgy éreztem, hogy mindent tudok a lemezmosókról, tudom, miként, hogyan működnek, láttam az összes rondábbnál rondább dobozba épített gyári kivitelt, valamint láttam számtalan diy-megoldást, melyeket legszívesebben kendővel takarnám el a külvilágtól, akkor egyszer csak szembejön velem ez az izé, ami alapjaiban változtatta meg mindazt, amit a lemezmosásról eddig tudtam.

Miután túlléptem a dizájn okozta sokkon, hosszasan el kellett gondolkodnom és többször is el kellett olvasnom a leírást, hogy a német gyártmányú Lautlos Rein LR1 lemezmosó miként is működik? Működik-e egyáltalán? Igen, működik.

Először is el kell készíteni a javasolt keveréket, vagy meg kell venni a gyártótól többszörös áron, A Lautos Rein tisztítókeveréke 1 liter víz + etil-alkohol + Mirasol 2000 antisztatizáló folyadék. Az arányokat felhasználónak kell kitalálnia, vagy mint már írtam, meg kell venni a gyárilag összekevert folyadékot.

Jobban megnézve a lemezmosó gépet, azt láttam, nincs hova tölteni a mosófolyadékot. Ilyen aprósággal ez a gép (és a gyártó) nem foglalkozik. A lemeztisztító elegyet egy ecsettel, vagy a géphez vásárolható eszközzel a felhasználónak kell egyenletesen felvinni a hanglemez mindkét oldalára. Ha ezzel megvagyunk, máris betehetjük az LP-t a lemezmosóba, amit a valóságnak megfelelően inkább lemeztörlőnek kellene hívni.

Lautlos Rein LR1

Elindítás után hanglemezre alulról, felülről rászorul egy mikroszálas, a barázdákat teljes szélességében lefedő szalag, ami – miközben forog a lemez – el kezdi a barázdákból kitörölni a feláztatott koszt és az oldószert. Állítólag, nincs az a vákuumos mosó, ami felvenné a versenyt a különleges tervezésű, “űrtechnológiás” felületű szalaggal. Mivel nem próbáltam, így nem tudok állást foglalni.

Egy-egy “lemezkefélési” ciklus 3 percig tart.

A lemeztisztító szalagok kb. 300 tisztítás után telítődnek a lemezek barázdáiból kiszedett kosszal, így azokat tisztítani, vagy cserélni kell. A használható szalagok nem azonos kivitelűek, így a vásárló maga döntheti el, hogy kevésbé hatékony, ám olcsóbb szalagot vásároljon, vagy hatékonyabbat, de egyben drágábbat is.

Visszatérve a beszámoló elején említett akarom, illetve szeretném érzésre, jöjjön az ár – mielőtt rohannátok karácsonyi ajándékként megrendelni.

A Lautlos Rein LR1 ára – attól függően, hogy a gyártótól, vagy kereskedőtől rendelitek – 4000 illetve 4980 euró. A cserélhető szalagok ára 350 euró.

Lautlos Rein LR2

A kisebb pénzű lemezgyűjtők számára elkészült az LR2 változat, ami már “csak” 3000 euró, cserébe viszont kevésbé dizájnos és már nem váltja ki belőlem az akarom érzést.

Megosztom:

Hozzászólások

Hozzászólás

Scroll Up