David Wilson 1944. szeptember 8 – 2018. május 26.

hangsugárzó

David Wilson a legnagyobb hifi-legendák egyike, a világhírű és igazán különleges hangsugárzókat gyártó Wilson Audio társalapítója, konstruktőre elvesztette a csatát legnagyobb ellenfele a rák ellen. Az évek óta tartó betegsége ellenére lendülete, alkotói kedve nem csökkent, az utolsó pillanatig újabb és újabb hangsugárzókon, hangzásjavító ötleteken járt az esze. A “tervezést” május 26-án otthonában, családja körében végleg abbahagyta.

Feleségével (Sheera Lee) 1966-ban házasodtak össze, akivel gyermekeik, unokáik nevelésén túl az üzleti életben is, a Wilson Audio megalapításában és működtetésében is társak voltak.

A Cég őse 1974-ben Dave Wilson hobbijaként jött létre.

David Wilson hangsugárzó

Wilson-WAMM

Minden idejét a hangsugárzók világának, azok technikai megoldásának szentelte – felesége, Sheryl noszogatására, javaslatára lett csak végül David állandó munkahelye és fő foglalkozása a Wilson Audio. A felosztás a későbbiekben is megmaradt, Dave tervezett, álmodozott, Sheryl pedig – teljesen magáénak érezve az üzletasszonyi szerepkört – irányította a céget.

Kettejük munkája és közös elképzelése alapján a hangsugárzógyár a világ legismertebbjei közé nőtte ki magát, technikailag, az innovációk megvalósításában, a gyári folyamatok és azok precizitásának megszervezésében, folyamatos minőségellenőrzésében pedig abszolút élen jár. A gyárat nem hagyhatja el olyan termék, ami akár műszakilag, akár esztétikailag nem teljesíti a rendkívül szigorú minőségi elvárásokat!

Kevésbé ismert, de a házaspár 1977-ben megalakított egy másik céget is – Wilson Audiophile Definitive Recordings -, amely vállalat különleges minőségű zenei felvételek készítésére szakosodott. Kiadványai a legkülönfélébb formátumokban elérhetőek, azokat hifi-magazinok, tesztelők, de konstruktőrők közül is sokan állandó demóeszköznek, minőségi alapnak tekintik.

wilson audiophile

Dave Wilson óriási szellemiséggel rendelkezett, és majdnem enciklopédikus szinten volt képes volt megőrizni a tényeket és információkat. A tudás iránti étvágya egész életében kielégíthetetlen volt.

Néhány gondolat a Wilson hangsugárzóról, melyeket két, igencsak eltérő ősmodellre lehet visszavezetni.

A nagyobbik, a WAMM, tulajdonképpen Dave Wilson első jelentős hangsugárzója, amit afféle “non-plusz-ultra”, apait, anyait adjunk bele elven tervezett. A képet kéretik óvatosan megnézni és kéretik hozzáképzelni a 2 db szekrény méretű szubot (a házaspár fotóin a háttérben láthatóak), aminek alsó határfrekvenciája 8 Hz.

David Wilson hangsugárzó

A WATT tervezési elvei ellenben egészen mások voltak. A terv egy olyan hangsugárzó volt, ami abszolút mentes a dobozrezonanciáktól, rendkívül gyors az impulzusválasza, holografikus a térleképezése. A kétutas, csonkagúla alakú dobozka darabonként 30 kilót nyom, plusz a külső keresztváltó, ami önmagában 4 kg. A falaktól távoli elhelyezés esetére a Gyár a dobozok mellé egy-egy méretes paravánt, “műfalat” is csomagolt, amit a dobozokra ráhúzva, jelentősen növelte azok basszusenergiáit, lejjebb vitte az alsó határfrekvenciát. Eredetileg saját, hangstúdiójába tervezte lehallgató-monitornak, de pillanatok alatt eladott belőle több százpárat.

Wilson watt hangsugárzó

A WATT a mai napig a Wilson alaphangsugárzója maradt, ami a Puppy basszusegységgel kiegészítve immár nyolcadik verziónál jár. Az alapötlet semmit sem változott, viszont a felhasznált hangszórók, anyagok és a kivitel jelentősen javult. A zászlóshajó – mint afféle cégünk reklámja – megőrizte az ősi WAMM nevet (bár az aktuális változata megkapta a nemesi Master Chronosonic kiegészítést), felépítése, kinézete azonban sokat változott.

WAMM Dave Wilson

Búcsúzzunk a Mestertől életművének legmonumentálisabb alkotásával….

Megosztom:

Hozzászólások

Hozzászólás

Scroll Up