1. 2. 3. Start – Edda, P. Box, Karthago

Lemezkritika

1982. február 14-én átadták – az azóta sajnos leégett – Budapest Sportcsarnokot. Az (akkor) új Csarnokkal nem csak nagyszabású sportrendezvények lebonyolítására alkalmas épülettel lettünk gazdagabbak, hanem egy igazi “rock-arénával” is, amelyben végre olyan nagyszabású koncerteket is le lehetett bonyolítani, mint a “Popmajális”, melyen egyszerre léphetett fel az EDDA, Karthago, P.Box, Rolls Frakció, KFT, Ninive, GM49…

1982 előtt a tömegeket megmozgató zenei rendezvényeket kizárólag szabadtéren tartották: pl. Louis Armstrong 1965 – Népstadion, Spencer Davis Group 1967 – Kisstadion, Miskolci Rock-fesztivál 1973 – DVTK pálya, Omega koncert 1979 – Kisstadion, Fekete bárányok koncert 1980 és “Szuperkoncert” 1981 – Óbudai sziget…

A Sportcsarnok átadásával együtt, mintha az állam kulturális vezetői is lazítottak volna merevségükön. Sorban jöttek a világsztárok és egymás után rendezték a BS-ben a nemzetközi és magyar zenei fesztiválokat.

1982. február 14. – Saga Együttes
1982. március 21. – Mini, V’Moto-Rock
1982. március 31. – Amanda Lear, Neoton, Solaris, Zoran…
1982. március 27. – a Hungária valaha volt legnagyobb, leglátványosabb koncertje
1982. május 2. – nemzetközi blues fesztivál
1982. július 25. – Talking Heads
1982. október 19-21. – Tangerine Dream, Klaus Sculze
1982. november 11-15. – Omega 20 éves jubileumi koncertsorozat (Jancsó Miklós rendezésében)
1982. december 4. – Tina Turner

A sort hosszasan folytathatnánk: Johny Cash, Dave Brubeck, Carlos Santana, Chick Corea, Elton John…

Külön ki kell, hogy emeljem az 1984. augusztus 17-én tartott Iron Maiden koncertet. A rendezők – némi előítélettel a Zenekar rajongóival és a műfajjal szemben – végül nem engedték be az Iron Maiden-t és a közönséget a BS-be, így a koncertet a BS parkolójában, koncertre nem igazán alkalmas körülmények között rendezték meg. A koncert előtt néhány nappal szereltem le (szabadultam kötelezően és persze önkéntesen választott honvédelmi szolgálatomból), így az remek alkalmat adott, hogy visszakapott szabadságomat méltón megünnepelhessem…

Azonban térjünk vissza 1982-re és a “Popmajálisra” és az arról készült Edda, Karthago, P.Box albumra.

Május 29-én nagyszabású, egész napos koncertet rendeztek a Budapest Sportcsarnokban, ami már a meghirdetés pillanatában némi tanácstalanságot, útkeresést (úttévesztést) mutatott. Az utókornak viszonylagos szerencséje, hogy az aznapi eseményeket (azok egy részét) két hanglemezen és egy hangkazettán is megjelentették.

Edda

Úgy gondolom, a szervezők nem igazán tudták eldönteni, mit is akarnak. Egyrészt meghívták a korszak többé-kevésbé ismert újhullámos zenekarait a maguk extravagáns kinézetű rajongóival, másrészt pedig a rock világát képviselő Edda, Karthago, P. Box triót. Hatalmas ellentét, mind zeneileg, mind rajongótábor tekintetében. Azonban, hogy teljes legyen a “káosz”, a rendezvényen teljes műsoridőt kapott a Rolls Frakció is, akik miatt ugyanezen év októberében még az “Egymillió fontos hangjegy” c. műsort is betiltották.

Többféle stílus, többféle zenekar, többféle közönség – amennyire emlékszem, kisebb-nagyobb atrocitásoktól eltekintve (apróbb pofonok, fejek wc-be nyomása, stb.) nagyobb rendzavarás nem történt. Egyes beszámolók, mint újhullámos fesztivált, mások, mint rock-fesztivált emlegetik a rendezvényt, de egy biztos, a “Popmajális” elnevezés teljesen téves, már-már vicces. Mindenesetre ugyanazon színpadon egymás után látni, hallani a GM49-et (Galla Miklós együttese) és a Rolls-t, vagy az ételmaradékkal, flakonokkal megdobált KFT-t, majd a megéljenzett Edda-t, vagy egymás után hallani azokat a szöveget, hogy “Mondd gyilkos peronoszpóra, mit tettél a szőlőmmel” és “Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek…” Kapkodtuk ám rendesen a fejünket és persze a fülünket.

A koncertnap legemlékezetesebb része (számomra) a Rolls Frakció szokásostól is jobban megkomponált, látványos, lendületes (lehengerlő!) műsora volt. Sajnos csak egyetlen számot adtak ki róla, s azt is csak kazettán – “Mitől megy a villamos?”

A három “fő” zenekar műsorának igen rövid kivonatát külön albumon jelentették meg. Így végre hanglemezen is hallgathattuk a “Vörös tigrist” és Slamó sajnos erősen megvágott szólóját, Kocsándi Miklós lemezjátszót és hangsugárzót egyaránt próbára tevő élő dobjátékát, vagy a “közös zokogást” a “Requiem” alatt. Bár akkoriban elfogult Edda rajongó voltam, de a lemezen mégis a P. Box nyújtotta számomra a legnagyobb élményt. Rögtön egy fergeteges Bencsik Sándor szólóval indítanak a “Halálkatlan” c. számban, majd megérkezik a rockzene elengedhetetlen kelléke a hammond… – tiszta Deep Purple.

A lemez legnagyobb értéke azonban, hogy egyetlen albumon kapunk igen meggyőző bizonyítékot arról, mennyire nem egységes műfaj a rockzene. Három zenekar mutatja meg koncertközegben (némi kötöttséggel), mit jelent számukra a rock. Három gitáros, három énekes, három dobos, stb. akik egészen másképpen használják hangszerüket, egészen másképpen értelmezik a rock műfaját.

Ha valaki unalmasnak, egysíkúnak tartja a műfajt, elegendő neki csak ezt az albumot megmutatni…

További Edda / Slamó
További lemezkritikák

Megosztom:

Comments

Leave a Reply

EnglishFrançaisDeutschMagyar