Napi megvilágosodás 12 – valami biztosan van…

A történet egy kicsit távolról indul, de a probléma és a napokban történtek megértéséhez szükség van rá.

’95-ben osztottunk szoroztunk és arra az eredményre jutottunk, hogy veszünk egy levilágító-rendszert. Ez egy olyan nyomdai berendezés, ami a számítógépes grafikai állományokból a különféle nyomdai, nyomtatási eljárásokhoz elengedhetetlenül szükséges filmeket készíti el.

Megvettük, beüzemeltük és rákötöttük a céges hálózatunkra, ami (állítólag) 10 Mb/s sebességű volt, s ami az akkori lehetőségekhez képest tökéletesen megfelelőnek bizonyult a belső levelezés, belső adatáramlás számára. Valamint megfelelőnek gondoltuk arra, hogy egymás CD-it a saját gépeinken beolvasva, közvetlenül kiírva, vagy a szerverre feltöltve másoljuk.

Az akkori lehetőségekhez képest ez kifejezetten jónak tűnt, ám egyrészt saját bőrömön tapasztaltam, hogy mennyire lassú, másrészt a fülünk azt jelezte, hogy „valami biztosan van”, mert hallunk valami érdekeset. A második észrevétel egyértelműen közös hobbinkhoz tartozik, de az elsőből is természetesen zenével kapcsolatos „végtermék” lett – ezzel kezdem.

Tehát, a 10 Mb/s elegendőnek bizonyult a szokványos céges ügymenethez, de aztán elkészült az első olyan katalógusunk, amiből a saját levilágító-rendszerünkön kellett filmet készítenünk – azaz, készítenem, mert a katalógus kitalálása, nyomdai előkészítése és ebből következően a nyomdai filmek levilágítása, előhívása, fixálása az én felelősségem volt. Ehhez a feladathoz kötődik életem leghosszabb munkanapja, ami egy keddi reggelen indult, és nagyon-nagyon sokára fejeződött be.

Nem húzom feleslegesen az időtöket, hogy kitaláljátok, hány órás is volt az ominózus „munkanap”, inkább leírom, hogy szombat délben mentem haza, aminek oka, az igencsak lassú hálózat volt, amin a 300+ oldalas katalógus a több ezer képpel igen nehézkesen „csordogált” az egyik szobából a másikba.

Mivel ez 1200+ filmoldalt jelentett, valamint azok előhívását, fixálását, vágását, ellenőrzését, stb., ráadásul egy-egy filmtekercsen is legfeljebb kb. 30 oldal fért el, így nem volt lehetőség arra, hogy elindítom a folyamatot és hazamegyek.

Végül mintegy 110 óra alatt elkészültek a filmek, azokat leadtam a nyomdának, én meg hazamentem beájulni az ágyamba.

Most jön a hifista része a folyamatnak, mert hétfőn reggel csöngetett a cég tulajdonosa és a kezembe nyomott egy borítékot, amiben annyi pénz volt, hogy egyrészt azonnal magamhoz tértem, másrészt pedig rohantam megvenni belőle egy (új) Sonus Faber Electa Amator 2 hangsugárzót a gyári állványával.

Grafikus tanítványaimat – és mindenkit, aki ez alapján választana szakmát – el kell, hogy szomorítsam, mert ma már az ilyen mértékű „megbecsülés” esélye a nullával egyenlő, de 25-30 évvel ezelőtt volt esély rá.

Visszatérve a hálózatra és a CD-másolásokra, volt egy nagyon érdekes megtapasztalásunk, amivel akkoriban nem igazán tudtunk, mit kezdeni. nem értettük az okokat, egyszerűen csak konstatáltuk, hogy „valami van”.

Ugyanolyan CD-írókat és ugyanolyan írható CD-ket használtunk, melyek ugyanazon beszállítótól érkeztek. A CD-írók ugyanazon sebességgel írtak, ugyanazon rendszert és szoftvert használtuk, de a végtermékek, vagyis a CD-ken lévő hang némileg különbözött. Kétféle hangképpel íródtak CD-re ugyanazon rippelt CD-k – egy jobb, és egy rosszabb.

Sok-sok CD megírása után derült csak ki, hogy mi okozza a (szinte) minden esetben meglévő kétféle hangminőséget. Az egyik, a jobb változat mindig azon a gépen íródott, melynek wincseszterére beolvastuk a másolni kívánt CD-t, majd onnan kiolvasva írtuk a másolatot. A másik, a rosszabb változat pedig a céges hálózaton keresztül rákerült a szerverünkre, majd onnan a hálózaton keresztül valamelyikünk saját wincseszterére, majd onnan lett CD-re írva.

Az egyik esetben tehát bekerült a folyamatba a 10 megabites hálózatunk a maga kábeleivel, kártyáival, ami hallható különbséget eredményezett.

Ez bizony jó régen volt, de az okokat, a jelenség vizsgálatát csak az online zenehallgatás és filmnézés tömeges elterjedésével kezdték el vizsgálni, és kezdtek el a minőségcsökkenés csökkentése érdekében megoldásokat találni.

Tényleg jó régen volt, de most azért jutott eszembe, mert a napokban (is) volt egy igen érdekes – ám utólag belegondolva, várható – megtapasztalásom.

Munkámból kifolyólag internet nélkül megáll körülöttem az élet, nem tudok számítógépes állományokat, feladatokat fogadni, nem tudok kész munkákat leadni, ezért időnként mobil netet is használok, amikor valamelyikünk telefonja wifi jeladóként üzemel. Sőt, mivel a kisebbik gyermekem szintén munkanélküli lenne a 24 órás internetkapcsolat nélkül, ezért a tihanyi házba, ahol évek óta minden nyáron együtt van a család, külön „csak” mobilnet van kialakítva telefonálási lehetőség nélkül.

Ez tökéletesen teszi a feladatát. Jönnek-mennek rajta a feldolgozandó képek, levelek, munkák, hirdetések, stb. Természetesen hibamentesen, hiszen a bitek a forrás és a fogadó oldalon egyaránt megegyeznek. Ismételten, és immár sokadjára hangsúlyozom, ezt sem én, sem más halló ember soha nem vitatta, nem vitatja.

Idén azonban „belecsaptunk a lecsóba”, mert lett egy Chromecast készülékünk Netflix előfizetéssel, amit elvittünk magunkkal Tihanyba.

A Facebook-on már beszámoltam róla, hogy ez az aprócska készülék kifejezetten érzékeny a tápellátásra – szeret a tápgenerátoromra csatlakozni, és nagyon örült, amikor a 0,75 Amperes gyári tápját kicseréltem egy 3 Amperesre. Az aprócska kütyü kép- és hangminősége a saját modemem, routerem segítségével a Netflixről sokkal jobb, mint az a TV-adás, ami optikai kábelen érkezik hozzánk. (Azaz érkezett, mert időközben kivettem a rendszerből a set top boxot.).

Tihanyba megérkezve, a Chromecast-ot beüzemeltük, majd éjszaka leültünk filmet nézni. Bizony, a Netflix a mobilnet használatával, rosszabb minőségben volt nézhető, mint itthon, az optikai kábelen érkező és a feltuningolt modem-router pároson áthaladó jel esetében. A minősége messze nem érte el pl. az antennával fogható Duna TV minőségét. Nem szakadozásról, kockázásról, leállásról, stb. beszélek, nem a net problémáiról, hanem minőségkülönbségről.

„Valami biztosan van”, mert ugyanazon bitsor érkezik meg Budapestre is és Tihanyba is – ez vitathatatlan, hiszen Pesten is, Tihanyban is a fiam is és én is gond nélkül tudunk dolgozni -, azonban ugyanazon bitsorból Budapesten sokkal jobb minőségű mozi „hámozható” ki.

Mielőtt még valaki újabb urbánus legendát keltene életre, természetesen nem arra utalok, hogy az ország két különböző lakhelyén különböző minőségben „fogható” a Netflix, hanem arra, hogy mobilnetet, vagy optikai-kábel / modem / router eszközt használva ugyanazon bitsorból egyértelműen különböző minőséget kapunk.

Ezen egy kicsit gondolkodjunk – és persze ismételten felhívom a figyelmet arra, hogy fordítsatok több figyelmet a modemetek, routeretek kiszolgálására, mert már ugyanazon eszközök használata mellett is akár jelentősen jobb hang- és képminőséget kaphattok.