1962-ben megalakult a nagyon sokadik olyan együttes, ami az aktuális slágerzenét játszotta. Lehetett rá jól nevelten, öltönyben, nyakkendőben táncikálni, lányokkal ismerkedni. Tucatzenekar, tucatzenével, azonban az utókor mégis emlékszik rájuk, sőt, a világ legjobb(?) jazz zenekarai között emlegetik. Tehát Baronits Zsolt megalakította a Syrius Zenekart, ami klubokban, iskolai bálokon, táncesteken szórakoztatta a közönséget. Ez ment egy darabig de semmiféle jövőt, jövőképet nem adott, s szerencsére az alapító tenorszaxofonost sem elégítette ki. 1968-ban feloszlottak, Baronits átgondolta a „koncepciót”, s mert nagyon nagyot lépni. Némi gitáros cserék, majd a gitáros pozíció végleges megszüntetése után 1970-ben létrejött egy teljesen szokatlan formáció 2 fúvós, basszus, orgona, dob, ének felállással.
Az újjáalakult Syrius minden tagja kiváló képzettségű, fantáziadús zenész lett, akik azonban egészen különféle stílusú zenekarokból jöttek. Az egyik véglet Raduly Mihály (szaxofon, fuvola), aki 1970-ben a Montreaux-i jazzfesztivál legjobb szólistája címet kapta – nem semmi elismerés! A másik véglet Veszelinov András, aki korábban a Metró dobosa volt és különben is színésznek készült. Aztán volt egy progresszív hammond-os a Liversingből – Pataki László, és hát persze Orszáczky Miklós basszusgitárjával, énekhangjával az Új-Rákfogóból. Tényleg remek összeállítás, afféle „supergroup”.
Egy olyan műfajt játszottak, amit (úgy gondolom) ők találtak ki. A progresszív jazz-rock stílusnév mindent kifejez, ettől szűkebben nem lehet műfajba sorolni zenéjüket. Magyarországon persze egy viszonylag szűk hallgatói rétegen kívül nem tudtak mit kezdeni a zenéjükkel. Nem értették, túl sok(k) volt. Azonban egy ausztrál producer meghallgatta őket (felkiáltott, heuréka), s azonnal szerződtette a zenekart egy Ausztráliai koncertturnéra. Hatalmas sikerük volt a már sokat hallott, nyitottabb fülű ausztrál zenehallgatók körében. Innentől némileg összegubancolódnak a szálak, ok, okozati összefüggések, de első lemezüket Ausztráliában vették fel és adták ki 1971-ben Devil’s Masquerade címmel.
1972-ben a Hanglemezgyár megvette a jogokat az ausztrál kiadótól, s így Magyarországon is megjelenhetett az anyag „Az ördög álarcosbálja” címmel, ám az eredeti angol szöveggel. Sajnos mindössze 3000 (más források szerint 5000) példányt adtak ki, így kevesekhez jutott el. Az albumon szereplő kompozíciók közül kettőnek (Crooked Man, In the Bosom of a Shout) 1973-ban elkészítették egy-egy instrumentális, hosszabb változatát, ám ezek hanghordozón nem jelentek meg, s a rádióban ugyanúgy nem játszották, mint az eredeti felvételeket.
A felcsillantott, majd véglegesen meghiúsult ausztráliai utak, az „agyonhallgatás” és persze a „sok (tehetséges) dudás egy csárdában” esete felőrölte a Zenekart. Orszáczky Miklós 1973-ban kilépett a Syriusból (majd később új életet kezdett Ausztráliában). Ebben az évben elhagyta az Együttest Ráduly Mihály is, aki New York-ban próbált zenélni – sajnos eléggé sikertelenül (végül évekig pincérkedett – leírni is szörnyű, a világ egyik legjobb fúvósa, mint pincér…)
Comments