Napi megvilágosodás – 1

English language can be selected in upper left corner (British flag).  Időnként már-már „vérre menő” és néha igencsak primitív mondatokat (is) tartalmazó adok-kapok olvasható néhány poszt alatt, melyek nem szokványos, nem hétköznapi hifi eszközökről, kiegészítőkről szólnak – lásd pl. Entreq. Azonban ugyanilyen ellenséges hozzáállás tapasztalható a legtöbb kábeles beszélgetésben, a tápellátás fontosságáról szóló diszkurzusokban, de akár egy jobb „hangú” alátámasztás bemutatása is képes keresetlen szavakat leíratni a hozzászólók billentyűzetével.

A beszélgetésekben (vitákban) nagyon gyakran kerülnek szembe olyan „partnerek”, melyek közül az egyik már tapasztalatokat, konkrét ismereteket szerzett az adott témában, az adott eszközzel kapcsolatban, a másik pedig pusztán hit, pusztán elvi alapokon azt látatlanban (hallatlanban) elutasítja. Elgondolkodtató módon, 100 százalékban azok miatt kell a beszélgetéseket zárni, az adott posztot törölni, akik a témában való járatlanságukat, tapasztalatlanságukat semmiféle közösséghez nem méltó stílussal, szavakkal kompenzálják.

Azonban ez a poszt nem róluk szól.

Léteznek sokkal kulturáltabb hangvételű beszélgetések, melyekben ugyanazon tárgyról, ugyanazon jelenségről vitáznak a résztvevők teljes vehemenciával, de még elfogadható kereteken belül. A vitapartnerek képesek egészen másként értékelni, másként megítélni pl. ugyanazon kábel vagy más kiegészítő hatását. Ezen beszélgetésekben mindkét (vagy több) oldal konkrét tapasztalatok, konkrét élmények alapján vitázik ugyanarról, amely „vita” alapja, hogy egyesek jelentősnek, nagyon fontosnak ítélnek egy-egy eszköz okozta változást, mások pedig placebónak, önigazolás-keresésnek tekintik ugyanazt.

Örömmel jelentem, ma abszolút megvilágosodtam a hifi-fórumos viták egyik alapvető okában!

Délelőtt meglátogatott egy hifiben jártas barátom, akivel hosszasan beszélgettünk, majd megkért, hogy mutassak meg valamit, amivel még nem találkozott. (A konkrét tárgynak nincs jelentősége.) A véletlen időnként furcsa helyzeteket szül, mert, mint „központi hely”, éppen nálam landolt átmenetileg néhány ilyen tárgy (valakitől reggel elhoztam és más valaki holnap reggel érte jön), így a „bemutató” egyszerűen megoldható volt.

Mielőtt továbbmennénk, ki kell, hogy hangsúlyozzam, a tárgyak nem az enyémek, nem vettem meg azokat – nem is szándékozom -, tehát semmiféle önigazolásra, önmagyarázatra nincs okom velük kapcsolatban. Nyugodtan kimondhatjuk, semmi közöm hozzájuk, de ezzel együtt én is szívesen kipróbáltam volna azokat.

Tehát, voltak „tárgyak”, volt két ember kíváncsisága és volt egy jó rendszer. Először Schumann zongoraversenye (op. 54) került a CD-játszóra, s hallgattuk azt az alaprendszeren, majd ugyanazt a tételt a nálam átmenetileg megpihenő „tárgyak” beiktatásával. Ezután Oscar Peterson egyik CD-jébe hallgattunk bele a „tárgyak” használatával, majd nélküle.

Barátom rezignáltan jelezte, ő a világon semmiféle különbséget nem hall, én pedig (bár abszolút elégedett vagyok a rendszeremmel) élvezettel hallgattam, ahogy a „tárgyak” hatására még nagyobbra nyílt a tér, még nagyobb lett a színpad mélysége és a zene olyan játékosan, gördülékenyen, élvezetesen kezdett (szó szerint) áramlani, mint előtte még soha.

Tettünk még néhány oda-vissza próbát, amely során minden alkalommal hallottam az említett különbséget, vendégem pedig semmit. Isten bizony elkezdtem önmagamban kételkedni, már-már kezdtem elfogadni, hogy tényleg csak bebeszélem magamnak.

Ezek után tettünk egy olyan próbát, hogy a nálam vendégeskedő „tárgyakat” és még néhány hasonlót, melyek a sajátjaim, egyszerre kötöttünk a rendszerbe, majd vettünk ki onnan. Barátom változatlanul semmit sem hallott, legfeljebb annyit, hogy az egyik helyzetben mintha hangosabb lett volna, én meg az egyik helyzetet kifejezetten fárasztónak, zavarónak hallottam, a másik helyzetben ellenben megszólalt a nagybetűs ZENE, megjelent a felvételi helyszín tere, levegője és megjelent a nyugalom, az ellazulás.

Ilyenkor szoktak a fórumos beszélgetések felizzani és elmenni nem a zenéhez, zenehallgatáshoz méltó stílusba…

Próbáljunk meg gondolkodni, mi is történt? Azt, nyugodtan, még a legádázabb „összeesküvés-hívő” is elvetheti, hogy pusztán önigazolást kerestem és hallani akartam valamit olyan „tárgyaktól”, amihez semmi közöm (becsomagolva várják tulajdonosukat). Tehát adva van két halló ember, akik közül az egyik semmiféle különbséget nem hall két hangkép között, a másik pedig jelentős különbséget – ráadásul nem is az tetszik neki jobban, ami a sajátja! Kinek van igaza, egyáltalán szabad-e, lehet-e, sőt, kell-e igazságot tenni?

Szorosan kapcsolódik a történtekhez, hogy mindketten ugyanazon hangsugárzókábelt használjuk(tuk). Mindkettőnknek elsőre megtetszett a hangja, majd mindketten végigéltük a bejáratódás alatt történt „kilengéseit”, amely folyamat végére én teljesen beleszerettem. Barátom ma elmesélte, hogy végül ő kivette (tartaléknak), mert a bejáratási folyamat végére beszűkült a kábel által átvitt frekvenciasáv – vagyis csökkent a magasa és a mélye. Erre kicsit bambán néztem és hümmögtem, hogy lehet, de ebből semmit sem vettem észre.
…és máris eljutottunk egy másik tárgyhoz, ami olyan negatív változásokat hoz(ott) hangban, paraméterekben, amelyek számomra kevésbé fontosak, éppen ezért nem is tűntek fel.

Csak hangosan gondolkodom! Rendszeresen járok élő, akusztikus koncertekre, aminek köszönhetően hallom a különböző koncerttermek sajáthangját, hallom a rosszabb és jobb zenészek közötti hatalmas különbséget még akkor is, ha mindkettő hibátlanul játssza el az adott darabot. Számomra a reprodukált hangban nagyon fontos a tér, a levegő, az eredeti atmoszféra megjelenítése – sokkal fontosabb, minthogy valahány Hertz-zel mélyebbre húzódjon az alsó határfrekvencia. Fontosabbnak tartom a zene áramlását, a zenészek, a hangszerek „láttatását”, a helyes hangszínek, tónusok megjelenítését, mint az extra dinamika ábrázolását. Sokkal fontosabbnak tartom a középsáv színezetlenségét, mint az alsó- és felső frekvenciahatár kitolását. Ugyanakkor természetesen vannak zenehallgatók, akik a dinamika, a minél szélesebb frekvenciatartomány, vagy éppen a „kihegyezett” felbontás miatt áldoznának fel egyéb tulajdonságokat.

Az tesztben szereplő „tárgyak” kifejezetten azon tulajdonságait erősítették a rendszeremnek, melyek nekem nagyon fontosak (elsődlegesek) – tér, levegő, dallamosság, nyugalom, meleg tónusok – és nem „nyúltak” a szokványos paraméterekhez – úgymint, dinamika, frekvenciasáv, felbontás… Úgy gondolom, teljesen logikus, hogy aki az előbbiekre „immunis”, semmiféle, számára fontos és értékelhető különbséget nem fog hallani a rendszer kétféle hangképe között – mert tényleg nem hallja!

A történteket elmeséltem Attila barátomnak, aki egy idevágó és talán sokakat gondolkodásra késztető másik történettel kontrázott.

Egy eszköz tesztelése során a fülek mellett bevetették a technikát. Az adott eszköz hatását minden résztvevő hallotta és ugyanúgy jellemezte. Ebben az esetben sem a frekvenciasáv, vagy a dinamika változott, hanem az eszközzel a rendszer hangja zeneibbé, valódibbá, levegősebbé, nyugodtabbá, hallgathatóbbá vált. Minden jelenlévőnek ez a hang tetszett jobban. A kétféle hangot valamilyen egészen kiváló stúdiómikrofonnal és hangrögzítővel felvették, majd műszerekkel kielemezték. A kétféle hang között semmiféle mérhető eltérést nem tapasztaltak, tehát a kétféle hangkép teljesen egyformának bizonyult – pedig a zenehallgató számára nem voltak azok…

Zárógondolatként pedig csak annyit, hogy próbáljunk meg sokkal nagyobb toleranciával írogatni egymásnak, mert bizony sok-sok esetben – pro és kontra – igaza lehet (van) minden résztvevőnek.