„Április négy drága ünnep, fénylő zászlók tündökölnek…”
1945 április 4-én a Vörös Hadsereg kiűzte hazánkból a náci Németország csapatait, s ezzel felszabadította Magyarországot. Néhány évtized múlva már úgy tekintünk vissza, hogy valójában megszállás volt az a „felszabadítás”, de mai lemezünk szempontjából maradjunk a korábbi verziónál.
Tehát felszabadítottak minket a hős szovjet katonák, amely esemény 40. évfordulóját pártunk és államunk vezetői nagyon meg akarták ünnepelni. 1983-ban az István a király előadásai bebizonyították, hogy a zene, a zenével (szöveggel) átadható gondolatok hatalmas tömeget képesek megmozgatni. Ezt korábban kizárólag a kötelezően spontán május elsejei felvonulások, vagy a „kenyeret és cirkuszt” jellegű augusztus 20-án esedékes össznépi „etetés” tudta elérni. A 40. évforduló alkalmából ezért kitalálták (párt vonalon elrendelték), hogy légyen ám hatalmas, zenés ünnep, ami übereli Szörényi-Bródy rendszerváltást elindító István a királyát.
Az ötletet tett követte. Victor Máté összeszedve az összes népnemzeti magyarkodó zenei motívumot, Koltay Gábor utánaolvasott mindennek, amiben Magyar a magyar és írtak egy „zenés történelmi játékot” Itt élned, halnod kell címmel.
A „művet” 1985. április 4-én a Hősök Terén adták elő – egyszeri és megismételhetetlen előadás -, anyagát pedig megjelentették egy dupla albumban. Az előadást élőben megnézhette rengeteg állami VIP-tag tribünről, páholyból, valamint az állami média szerint 60 000 fizető néző. Ez a szám legalább annyira volt túlzó, mint ma a választott kétharmad.
Perecárusnak álcázva magamat, sikerült az előadás előtt karhatalommal kiürített téren maradnom, így a „történelmi játékot” élőben láthattam. Volt ott minden, népnemzetibe öltözött csikós-huszár-kunbéla, nemzeti lobogóba tekert, fehér lovon földet vevő Árpád (népe hej) – szóval volt ott minden, isten bizony még népnemzeti trafik is. Volt az előadásnak egy pillanata, amit nem tudom, hányan vettünk észre, de kisebb politikai botrányt okozott.
Miközben a téren „épült (a szocialista) Magyarország”, az egyik reflektor sötétbe fúródó fénye megállt a tér sarkán, a Jugoszláv nagykövetség zászlórúdján lévő jugoszláv nemzeti lobogón. Az ifjabbak kedvéért a szocialista tábor legkapitalistább, politikailag kifejezetten utált országáról van szó. A fényben fürdő zászlót „ezen ünnepélyes keretek között” leengedték – nem szokványos dolog a követségeken!
Visszatérve a kozmetikázott nézőszámra, úgy gondolom, a fellépő táncos, énekes, versmondólány, ló, csikós, kaszkadőr, kiskatona, gyerekkórus, artista, stb. több volt, mint ahányan élőben láthattuk. az előadást.
Comments