Carl Orff – Carmina Burana

Lemezkritika

A különféle zenei műfajokkal való ismerkedés, az azokban való kalandozás során alapvetően meghatározó lehet, hogy egy-egy műfajjal, szerzővel – pl. Carl Orff -, mely élet- (és szellemi) korban és főleg, hogy az adott műfaj melyik darabjával találkozunk először. Egy rossz életkorban volt rossz választás örökre becsukhat “kapukat”, azonban a jó korban jött jó zenei találkozás egész életre szóló élményt, mindig, mindenre nyitott és befogadó “füleket” eredményez. A zenei neveléstől függően, melyben nagyon nagy szerepe van a szülőknek, barátoknak, előbb-utóbb mindenki találkozik fajsúlyosabb zenékkel, találkozik a jazz, a klasszikus zene különféle ágaival, majd óhatatlanul “belebotlik” az operába. Nagyon ingoványos világok ezek, melyek már az első találkozásnál képesek végleg elrettenteni, vagy éppen felfedezésre, örök “elmerülésre” invitálni.

Az első klasszikus lemezem – mint oly sokunknak – Vivaldi “Négy évszak” c. műve volt. Éppen “őszinte kőkemény rockzene” korszakomat éltem, így nem igazán tudtam mit kezdeni vele, nem értettem, miért kaptam, miért kellene meghallgatnom. A következő lépés azonban már rendkívül “ütős”, egész életemre meghatározó zenei élményt adott – 15 évesen, egy barátomnál találkoztam (találkoztunk) először a Carmina Burana-val. Órákig, napokig voltunk képesek hallgatni, sőt, időnként léggitároztunk és csápoltunk is rá. Tehetségesebb barátaimat oly annyira megfogta a zene, hogy az alapjául szolgáló 11-13. századi versgyűjteményből önálló műsort is készítettek.

Carl Orff

Klasszikus zenei kalandozásaimban tehát a Carmina Burana volt az az alapmű, ami kinyitotta fülemet, lelkemet és elvezetett a jazz, majd később az opera világába is. Rendkívül szerencsésnek tartom magamat ezért. Orff műveit azóta is gyűjtöm – bár repertoárja nagyon kicsi -, a Carmina Burana előadásaiból pedig összeszedtem sokféle előadást, sokféle “felfogást”.

Talán eleve elrendeltetett, vagy tudat alatt tényleg mi alakítjuk a sorsunkat, de mindkét gyerekemet (több év eltéréssel) volt módomban hallani, látni a Carmina Burana-t énekelve. Nagyobbik fiam egyike volt annak az 1500 embernek, akik 2003-ban Záborszky Kálmán karmester vezetésével előadták a művet, tökéletesen átadva annak monumentalitását, egyedi hangzását. Később ő a Zeneakadémián is, kisebbik gyerekem pedig a MÜPA-ban énekelt Orff megunhatatlan darabját. Azonban, az érzelmi töltésen túllépve, nem ezek az előadások voltak számomra zenei értelemben a legkülönlegesebb Carmina Burana prezentációk.

Záborszky Ádám egy zeneakadémiai előadás során átértelmezte a művet. Alárendelt mindent a dinamikának, lendületnek, az ERŐNEK és levezényelte a Carmina Burana heavy metal változatát – és ebben a kijelentésben semmi túlzás nincs! A szokásos 60+ perc körüli játékidő helyett 50 percen belül abszolválta a teljes művet. Karmesterről, zenészekről, énekesekről dőlt a veríték, a nézők pedig egy robogó 424-es gőzmozdony vezetőállásán érezték magukat, ahol minden hangosan dübörög, zörög csattog, remeg az energiától. Meghökkentő felfogás és előadás volt, rendkívül merész, de maradandó!

Néhány szó Carl Orff életéről és a műről:

Carl Orff

Carl Orff (1895-1982) német zenetanár, színpadi rendező és (időnként) zeneszerző, egész életében afféle újhullámos személyiség volt. Szakítva a szokásos zenei alapokkal, oktatási módszerekkel, megalkotta saját oktatási elméletét “Orff-Schullwerk”, melyben a ritmusra fektette az elsődleges hangsúlyt, s arra építette fel a zenei oktatást. A zenét és táncot, de magát az egyszerű mozgást is egységbe ötvözte, amit, mint művészeti kifejezésmódot azóta is újra és újra felfedeznek. Műveiben – elméletének megfelelően – ötvöződik a tánc és zene, ami azt a hatást eredményezi, hogy műveit pusztán hallgatva is színpad jelenik meg a hallgató képzeletében, melyen folyamatos a “jövés-menés”, folyamatosan áramlik az energia.

Valójában nem is tekintette magát a szó igazi értelmében zeneszerzőnek. Színházi zenés előadásokat rendezett, melyeken a tánc a színpadi látvány és a zene közös egységet alkotott, egymásra épült. Az összélménynek csak egy része volt a zene – és talán nem is a legfontosabb. Ezen felfogástól látszólag csak a “Trionfi” összefoglaló néven ismert trilógiája tér el, melynek darabjai a Carmina Burana, Catuli Carmina, valamint a Trionfo de Afrodite. Sajnos, az utóbbi két mű kevésbé közismert.

Carl Orff

A Carmina Burana alapja az azonos néven fennmaradt 11-13. századi gyűjtemény, melyben latin, német és francia nyelvű versek szólnak a szerelemről, tavaszról, borról, életigenlésről. Akár a XIX század végén, Párizsban is íródhattak volna. Az ősbemutató 1937. Június 8-án Frankfurtban volt, ahol a művet – Orff-tól elvárhatóan – afféle színpadi játékkal egybekötött táncszínházként mutatták be. Létezik a műnek egy különleges változata is (amit sajnos még nem sikerült beszereznem), melyben a teljes nagyzenekart két zongorával és ütősökkel helyettesítik. Ehhez Orff úgy írta át a művet, hogy még több hangsúlyt tett a ritmusra, a lüktetésre, a dallam szerepét pedig háttérbe szorította.

A képeken szereplő lemezborítók között találtok két kakukktojást is.

Ray Manzarek a Doors feloszlása (Jim Morrison halála) után egyetlen értékelhető dolgot alkotott, elkészítette a Carmina Burana rock-változatát – feltétlenül érdemes meghallgatni.

Carl Orff ray manzarek

A másik érdekességet viszont csak igazán elvakult Orff rajongók figyelmébe ajánlom (nekik sem kell feltétlenül meghallgatniuk).

Carl Orff

Gerhard Lenssen, aki eredetileg kémikus, de karmesternek is tovább képezte magát, Drezdában létrehozta az igazi “one-man-Theater”-t, ahol önállóan adott elő pl. zenés darabokat, melyekben minden szerepet ő alakított. Eme előadásokból az utókor számára hanglemezen fennmaradt Carl Orff “Die Kluge” c. rövid operája, melyben minden szerepet Lenssen alakít, ráadásul önmagát zongorán kísérve.

További lemezkritikák

Megosztom:

Comments

Leave a Reply

EnglishFrançaisDeutschMagyar