IKEA vágódeszka a „túloldalon” is

Egyéb, Tuning

English language can be selected in upper left corner (British flag).  Az elmúlt években (évtizedekben) rendszeresen szóba hozom a hifisták körében legismertebb két IKEA terméket – IKEA vágódeszka (aptilig) és Lack asztal. Teszem ezt azért, mert ár / hangérték arányuk nagyon jó, szobabarát a kinézetük és még mindig vannak, akik nem hallottak róluk. 🙂

A Lack asztal egy rendkívül könnyű, üreges szerkezetű asztalka, aminek lábaira tüskét (fa fiókgombot) ragasztva, fillérekből készíthetünk akár többemeletes hifi-állványt. Ráadásul tovább is lehet tuningolni, pl. az említett IKEA vágódeszka segítségével, amit  – szintén „megtüskézve” – plusz hordozó- és egyben csillapítóelemként tehetünk az asztalka és a készülékek közé. A próbák, tapasztalatok sajnos egyértelműen jelzik, hogy a 2-3-4 egymásra helyezett (ragasztott) vágódeszka hatása erőteljesebb, mint az 1 darabé, de ne legyünk telhetetlenek.

Az IKEA vágódeszkával kapcsolatban két dolgot, sőt hármat feltétlenül meg kell említeni.

A mai deszka már nem ugyanaz, mint a tegnapi, pláne a sok-sok évvel ezelőtti – anyagspórolási célzattal ma már belül üregesre készítik. Ha ezen túltettük magunkat, a használat során feltétlenül tegyünk valamilyen elválasztó elemet (fémtüskét, fakockát, golyós elcsatolást, stb.) a vágódeszka és a készülék közé, mert ha a készülékeket közvetlenül a vágódeszkára helyezzük, a kapott hang döglötté, unalmassá válhat. A harmadik észrevétel a legfontosabb és egyben legértékesebb (sajnos, legdrágább is). A bambusz – ami az IKEA konyhai eszköz alapanyaga – és az alumínium nagyon szereti egymást. Nagyon szeretnek több rétegben egymáshoz simulni, s eme násznak köszönhetően a rájuk tett készülékek hangja (jó esetben) megtáltosodik. Erre azok a fránya üzletemberek is rájöttek és akár több százezres áron is kínálnak ilyen megoldást, de akár magunk is elkészíthetjük.

Azonban a jelen poszt megszületésének némileg más oka van, bár abszolút kötődik a skandináv céghez és az időnként már-már félelmetes globalizációhoz – és akkor még az egy rugóra járó hifista gondolkodásmódot még nem is említettem.

Van nekem egy barátom, aki hosszú időt töltött Ausztráliában. Megismerkedett az ottani hifis élettel, tagja lett hifis közösségeknek, s élményeiről vég nélkül tud mesélni – az igazat megvallva szájtátva és örömmel hallgatom, még akkor is, ha esetleg másodszor meséli ugyanazt. Felkeltette kíváncsiságomat és rákerestem, milyen az ausztrál „hifi-sajtó”, egyáltalán létezik-e.

Az időzítés tökéletesnek bizonyult, hiszen rögtön az első (és egyetlen) ausztrál hifis újság, ami a kezembe akadt, az „Australian Hi-Fi” 50. évfolyam jubileumi száma volt. Ezt azért érdemes egy kicsit ízlelgetni – ott a világ túlsó felén, a valamikori „börtönszigeten” 1969-óta létezik a hifistáknak saját újságjuk, ami valamikor baráti jópofáskodásnak indult és az ausztrál audio élet központja lett. Köré szerveződött Ausztrália legnagyobb hifis közössége a 2007-ben alapított „Sydney Audio Club”.

A jubileumi számban eme Club alapító-vezetőjét , Tom Waters-t kérték fel, hogy készítsen egy „nagyriportot” az ausztrál zenei élet jeles képviselőjével – és nem utolsó sorban hifistával – Dr. Anthony Clarke-kal, aki karmester és hegedűs egy személyben, szabadidejében pedig zenekritikákat, készülék-bemutatókat ír.

ikea vagodeszka

…és itt vissza is kanyarodhatunk végre az IKEA termékhez, s kezdhetünk filozofálgatni, gondolkodni, vagy egyszerűen csak bólogatni, hogy igen, ez a világ sokkal kisebb, mint gondolnánk. Ha jól számolom, Clarke rendszerében 6 db IKEA vágódeszka található, amiből egyrészt kiderül, hogy Ausztráliában is jelen van a svéd áruházlánc, másrészt pedig a képeket látva, talán néhány (eddig) csak mosolygó felebarátunk legalább elgondolkodik azon, nem biztos, hogy hülyeség, amit javasolok (javasolunk).

ikea vagodeszka

A riportnak a vágódeszkán kívül sok érdekes része van, amiből egyet feltétlenül ki kell emelnem. Anthony Clarke felesége kínai, egy Ganzhou nevű városban született. A város gazdasági élete a hifin alapul, ugyanis két, egymástól elkülönülő hifis „piaca” van, mindkettőben több száz bolttal (áruházzal). Az egyik a „múlt”, tele használt készülékekkel a világ minden tájáról, ahová az ausztrálok nagy-nagy szeretettel járnak át különlegességeket találni, a másik piac pedig a jelen és a jövő, ahol gyakorlatilag minden audio és hm-gyártó aktuális készüléke megtalálható.

Megosztom:

Comments

2 comments

  • Csók Gyula

    Szia! Erre gondolsz Cikkszám: 002.334.29
    . 3 990 ft
    Ezt klopfolóként árulják és ezért nem hinném,hogy üreges! Nem tudom,hogy az ikeánél van-e csomagküldés?

  • Long

    Igen, erről a tárgyról van szó.
    Sajnos, ma már üreges kivitelű. Nem túl sok az „üres rész” a belsejében – 20%-ra saccolom -, de több darabot is félbevágva, egyértelmű a spórolás.