LGT – 1

Lemezkritika

Ugorjunk vissza az időben 1970-ig. Az Omega megjelentette „Éjszakai országút” című lemezét, ami a korábban megszokottól keményebb, rockosabb hangvételű volt. Valami megváltozott zeneileg, s hogy ez mennyire igaz (volt), egy három együttest is érintő átalakulás, valamint, egy új zenekar a Locomotiv GT – köznyelvben csak LGT – megalakulása jelentette.

Presser Gábor és Laux József távozott az Omegából, Frenreisz Károly a Metróból, Barta Tamás pedig a Hungáriából. A négy zenész, akik (nem csak magyar mértékkel) hangszereik virtuózai voltak, tele zenei ötletekkel, kiegészültek Adamis Anna szövegíróval és megalakították az első magyar „szupergruppot”.
(1982-ben aztán létrejön majd egy ideiglenes formáció, aminek neve is Supergroup lesz, de erre majd egy későbbi lemezbemutatóban térek vissza.)


Az LGT első lemeze 1971-ben jelent meg.
Tele ötlettel, újszerű hangszereléssel, fantasztikus szólókkal (végre a basszusgitár is fontos szerepet kap, többször is előtérbe kerül), csodálatos szövegekkel. Felfedezhetők benne a blues, a jazz hatásai, megjelenik az improvizáció (ezt a lehetőséget a koncerteken rendszeresen ki is használták). Időnként az orgona-szólógitár páros Lord-Blackmore feledhetetlen kérdés/felelet játékait idézi. Mind a 10, lemezen lévő dal kortalan, megunhatatlan. Mindegyik „sláger” csak nem a korábban megszokott „egynyári aztán felejtjük” módon, hanem minél többet hallgatva egyre több, és több részletet fedezünk fel, egyre jobban részünkké válik (örökre). Újszerűsége, a magyar popzenében szokatlan hangzása miatt a nagyközönség nem tudott mit kezdeni ezzel a lemezzel – igazán értékelni, megérteni csak az „utókor” tudta.

További LGT
További lemezkritikák

Megosztom:

Comments