Mire jó a 9 Voltos elem – második menet

Tuning

English language can be selected in upper left corner (British flag).   A visszajelzések alapján a 9 Voltos elem, mint virtuális föld (vagy mi, mert tulajdonképpen nem tudom (tudjuk) miként is hat) a legelfogadottabb és legismertebb javaslatommá nőtte ki magát. Nagyon sok ember fantáziáját megmozgatta, közöttük még olyanokét is, akik a virtuális földek doyenjén, az Entreq dobozokon és „patkányokon” legalábbis csak mosolyogtak.

Mintegy kétszáz visszajelzés érkezett a különböző fórumokon, különböző elérhetőségeimen, amiből elegendő nagy minta gyűlt össze ahhoz, hogy bizonyos fokú általánosságokra következtethessünk. A hatásmechanizmust változatlanul nem értjük – bár jött többféle, teljesen logikus magyarázat rá -, de tulajdonképpen számunkra, mint felhasználóknak, ez irreleváns. Attól, hogy nem tudjuk a fizikai, netalán elektrokémiai hátterét a jelenségnek, attól az még működik. Ráadásul a magyarázat nem is a mi feladatunk – erről nagyon gyakran hajlamosak elfelejtkezni azok a „kritikusok”, akik egy-egy jelenség, vagy tárgy kipróbálása előtt napjaink ismert fizikai összefüggéseivel alátámasztott magyarázatot várnak.

Az, hogy ezután – mármint, ha egyszer tényleg születik valós magyarázat, pl. az elemek hatására – bármit is kipróbálnának-e, már erősen kétséges. Tulajdonképpen mindegy is, mert vesztenivalójuk csak nekik van, illetve sajnos azoknak is, akihez a magyarázatot követelő hangoskodók miatt nem jut el az információ.

Azok számára, akik csak most kapcsolódnak be az „elemes” témába, itt olvashatják az előzményt.

Tehát a blogbejegyzés után jött sok-sok visszajelzés, azonban a legnagyobb segítséget most is Attila barátomtól kaptam, aki sziszifuszi munkával alaposan végigjárta a témát. Sajnos, rám ez abszolút nem jellemző – megvan az ötlet, kipróbálom néhány változatát, örülök az eredménynek és már megyek is tovább. Attila ezzel szemben minden változatot, minden helyzetet megvizsgál. A próbák alatt nem beszéltünk össze, nem írtam (mondtam) meg neki, hogy mások milyen eredményre jutottak, de azokban az esetekben, melyeket magam is kipróbáltam és / vagy ti írtátok meg tapasztalataitokat az eredmény mindig ugyanaz lett. Teljesen egyértelmű, hogy valós jelenséggel és nem placebóval, önámítással állunk szemben.

Hogy ez mennyire így van, leírok egy beszámolót, az egyik ismerősömtől.

Az illető meglehetősen jártas a hangtechnika néhány területén, ismeri az idevágó „tankönyvek” egy részét és egy igencsak nagy tudású fejlesztőcsapat vezetője.

Elmeséltem neki az elemekkel tapasztaltakat, mire bármiféle tankönyv és a fizika emlegetése nélkül annyit mondott, kipróbálja – sőt, az esze már az elemeket felváltó jobb technikai megvalósításon kezdett el járni.

Néhány napja felhívott, és a kérdésemre, hogy megcsinálta-e már a próbát azt a választ adta, hogy igenis, meg nem is – mint a magyar népmese.
Elment egy ismerőséhez, hogy meghallgassa a rendszerét, aki beszámolt neki a 9 Voltos elemekkel kapcsolatos élményeiről – gyorsan rávette, hogy tegyenek egy próbát.

Próba 1 – elemek bedugva -, ismerősöm semmiféle változást nem hallott; elemek kihúzva – ismerősöm változatlanul nem hallott semmiféle változást.

Ezután, a házigazda elárulta, hogy a vakteszt során semmi sem történt, nem dugott be és nem húzott ki semmit, pusztán csak azt szerette volna leellenőrizni, hogy ismerősöm mennyire téveszthető meg. A jelek szerint semennyire, bár létezik a pszichológiában a megfelelési kényszer fogalma, amikor önmagukban, önmaguk tudásában kevésbé bízó emberek, ilyen helyzetben is különbséget vélnek felfedezni. Sajnos, ezt a triviális módszert néhányan ki is használják és messzemenő – ám fals – következtetéseket vonnak le.

Jött végre a valódi próba, amit ismerősöm úgy jellemzett, hogy a B-állapotban (elemek rádugva az erősítőre) a hangkép kifejezett kitisztult, nagyobb felbontású lett. Erre rákérdeztem: „ugye Varta elemeket használtatok”? Ismerősöm kicsit csodálkozott, hogy ezt meg honnan tudom, de azt felelte, hogy igen, valami olyasmit…

Ezzel el is jutottunk a 9 Voltos történet legfontosabb tapasztalatához – az elemeknek a fajtájuktól (kivitelüktől) függően más és más a hangja. A különbség bizonyos esetekben igen nagy lehet, ami máris magyarázatot ad arra, hogy bizony voltak, akiknek nem tetszett a „9 Voltos” hangkép – mert punnyasztotta a megszokott hangot (még ha hallgathatóbbá is tette), vagy éppen felkeményítette (miközben több részletet adott). Ezek a visszajelzések már önmagukban elegendőek ahhoz, hogy egyértelműen megállapíthassuk valós jelenséggel állunk szemben.

Úgy vélem, ha egy ismeretlen és szokatlan eszközzel (pl. színes gyöngyök) nem csak pozitív, hanem negatív irányú változást is elő tudunk idézni, akkor az a jelenség 100% bizonyossággal létezik – tehát nem placebo.

Ha már szóba hoztam az igen-igen nagy ellenkezést kiváltó „színes” témakört, ezúton is jelzem, hogy mindazoknak, akik csak önpszichózisként tekintenek a színes gyöngyökre (és társaira) nagyon szívesen elárulom, hogy melyik az a szín, amivel garantáltan tönkre lehet tenni (rendszertől függetlenül) a hangképet. Mivel szerintük úgyis csak placebó, így nyugodtan véglegesíthetik az adott színt (és formát) a zeneszobájukban – legfeljebb nem hallgatnak többet zenét.

Az elemekre visszatérve, tehát nem mindegy, hogy milyen típusból építkezünk. Számomra – aki a visszafogottabb, nyugodt hangot szereti, abszolút beváltak az olcsó, kínai elemek (melyek puhítanak, lágyítanak, visszafognak. Ugyanakkor, ez már másoknak (pl. Attila barátomnak) túl visszafogott lehet, így ők Varta, Pepco, Auchan elemekből építkezhetnek. Még számtalan változat létezik, így szabadon lehet a hangjuk alapján válogatni.

9 voltos elem

A Varta egy nyitott, alul-felül erőteljesebb hangképet ad, az Auchan középen kiemel, ugyanakkor selymesebbé teszi a magastartományt, a Pepco testesebbé teszi a hangképet.

Nagyon fontos észrevétel, hogy nem kell, sőt tulajdonképpen nem is szabad egyféle elemből összerakni a pakkot. Azonban először tisztázzuk, hány darab is legyen egy-egy elemcsomag.

Az 5-7 db 9 Voltos elem már abszolút meghallható hatású. Úgy tűnik, hogy a 13 az a mennyiség, ameddig érdemes elmenni egy-egy csomagban, mert afölött már nincs, vagy elenyésző a különbség. Tehát akár 5, akár 13 darabos elemcsomagokat használunk, érdemes 1-2-3 darab eltérő típust is beletenni. Feltétlenül érdemes kísérletezni vele, mert az általánosságok nem biztos, hogy az adott, konkrét esetben jó megoldást adnak.

Az első elemes blogbejegyzésben azt javasoltam, hogy a kísérleti pont az erősítőnk egyik RCA-csatlakozója, valamint a hangszórókimenetek mínusza legyen. A folyamat végig vitelével, az elemes virtuális földekkel kapcsolatos sok-sok tapasztalat alapján revideálni kell álláspontomat.

Ha nem szeretnénk kiépíteni a 9 Voltos „rendszert”, akkor változatlanul teszteljünk az erősítőn (vagy dac-on). Ha nem válik be az egyik elemtípussal, akkor tegyünk próbát másfajta elemekkel. A hangszórókimenet helyett azonban sokkal hatásosabb pont a hangsugárzók mínusz terminálja. Sőt, a kettő „üti” is egymást – tehát vagy az erősítőnél, vagy a hangsugárzónál kössük a mínusz terminálra.

Az elemeknek a legnagyobb hatása azonban a védőföldelésen és a hálózat nulláján van, tehát ha csak egy elemcsomagot szeretnénk elhelyezni, az legyen a villanyóránál a védőföldelésre kötve (vagy a közösített védőföld-nulla vezetékre). Amennyiben nincs közösítés, kerüljön egy-egy elempakk a védőföldre és a nullára is.

Az okot még nem sikerült megfejteni, de kifejezetten jótékony hatású, ha a védőföld és a nulla a villanyórától (elektromosan) legtávolabbi ponton is kap egy-egy elemcsomagot.

Amennyiben elemcsomagot teszünk a védőföldre és a nullára, akkor az erősítőre (és egyéb készülékekre) helyezett csomag egyes készülékek esetében már negatív hatású. Sztereóerősítőmön már csak rontott, a hm-erősítőmön viszont javított.

Sokakban felmerült a kérdés, hogy milyen vezetéket használjanak a bekötéshez?

A jó hír az, hogy bármilyen vezetékkel „működik” a dolog, a rossz hír viszont az, hogy a vezetékek alapanyaga, kivitele igen jelentősen beleszól a végeredménybe – pont, mint az Entreq doboznál. A tapasztalatok alapján azt javaslom, hogy kb. 1 mm átmérőjű tömör rezet használjatok, de akinek van felesleges induktivitása, felesleges és jó minőségű hangszóróvezetéke, akkor azokkal jobb eredményt értek el. Volt még egy éppen megfelelő hosszúságú ezüst, Siltech Signature vezetékdarabom, amit kipróbáltam, és sajnálatosan hallottam, hogy az eredmény jobb, mint ugyanazon pakk vékony, sodrott vezetékkel, vagy tömör villanyvezetékkel való bekötése során.

Úgy véltem, már semmilyen meglepetés nem érhet „9 Voltos” ügyben, de kiderült, hogy nagyon nem mindegy, min állnak az elemek – megérzik, azaz némileg másfajta hangképet adnak, ha alattuk fa, kő, Sicomin, bambusz, stb áll. Attila barátom még azt is megnézte, mi van akkor, ha a levegőben lóg a csomag, aminek eredményét hallva már magam is feladtam a dolgot. Az elemtípusok különböző mértékben érzékenyek az alátámasztásra – van, amelyik szereti és van, amelyik inkább a levegőben lógva (alátámasztás nélkül) érzi jól magát.

Ketten jelezték, hogy első körben nem jutottak 9 Voltos elemhez, így zsebteleppel kísérleteztek, ami szintén hatékonynak bizonyult, sőt, az egyikük – akivel rendszeres telefonkapcsolatban vagyok -, azt kifejezetten jobbnak találta, mint az eredeti ötletet, vagyis a 9 Voltos elemet. Aki szeret kísérletezni, feltétlenül tegyen egy próbát.

Egy kedves olvasó felvetette, hogy tegyünk az elemekre rózsakvarcot, hegyikristályt – „sajnos”, ez is működik, de pozitív változást hoz a pirit is. A lávakő viszont nem (legalábbis azon elemek esetében, melyeket én használok).

Remélem, sokan lesztek bátrak (és egyben kíváncsiak) és osztjátok meg tapasztalataitokat, mert bár egyre többet tudunk a jelenségről, de hatásmechanizmusának megértéséhez semmit sem közeledtünk.

Megosztom:

Comments

9 comments

  • Zsolt72

    1-1 db (kínai) 9V elemmel próbálkoztam eddig a hangdoboz negatív termináljára kötve. Ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy érzékelhető változást hozzon. Egyelőre nem próbáltam több elemmel, vagy máshova kötve.
    Egy külföldi fórumon olvastam egy másik elemes trükköt, ahol egy több kondenzátorból álló „bank”-ot táplálnak a 9V-os elemmel (az össz. kapacitás 40.000 uF körül van). Itt is csak a negatív oldal van bekötve.
    Ugyanitt találtam a következő, még egyszerűbben kipróbálható trükköt: alufólia csíkokat kötött az illető a berendezések negatív termináljára.
    Mivel ez tényleg egyszerűen és gyorsan kivitelezhető, csináltam egy próbát. Két db, 5 cm széles és 1,5 m hosszú csíkot vágtam, a végeiket összesodortam és hurokként a hangdobozok negatívjára kötöttem.
    Az általam eddig kipróbált trükkök (rezgéscsillapítás/elvezetés, különféle lábak, különféle vezetékek, kisebb vf hurkok) közül ez adta talán a legnagyobb változást: a tér kinyílt, főleg oldalirányban és kissé függőlegesen és mélységében is, valahogy tisztább, hallgathatóbb, kiegyenlítettebb lett a hangzás, több, eddig nem, vagy csak nagyon halkan hallható részlet is előjött, felerősödött. Egyedüli negatívumként azt vettem észre némelyik zenénél, hogy középen kissé kiürült a tér.
    A fóliacsíkok méretének variálásával biztosan lehet további változásokat elérni (olyat is olvastam, hogy valaki komplett alufólia tekercset kötött be). Rézfóliával is lehet próbálkozni.
    Esztétikailag talán nem ez a legszebb trükk, ezen úgy próbáltam segíteni, hogy a hangszórókábellel párhuzamosan való elhelyezési javaslattól eltérve a hangdobozok hátuljára akasztottam a fóliahurkokat.

  • Long

    Köszönjük, hogy megosztottad a tapasztalataidat, valamint a „kondenzátoros és alumíniumfóliás ötleteidet.
    Most már csak ki kell próbálni azokat. 🙂

  • Zsolt

    A kabelen amivel a boxot rakotom rgy RCA csatlakozasra hagyhatom a belso vonal eret bekötve, hisz a virtualis fold doboz felöl ugy is csak az arnyekolas van bekötve, vagy muszaj a vezetéken is( Digit Koax) kikötni a vonal jelet?

  • Long

    Igen, hagyhatod. Az a lényeg, hogy az elemek elektromosan csatlakozzanak a készülék nullájához.
    Azonban, azt vettük észre, hogy az elemeket a készülékkel összekötő vezeték anyaga hatással van a az elemek okozta hangminőség-változásra.
    Ezért lenne érdemes az elemeket – a legjobb hatás érdekében – valamilyen egyeres (tömör) réz-, vagy ezüstvezetővel bekötni.

  • petimre

    Helló,

    Kipróbáltam a 9v-os elemből készült virtuális földet. A villanyóránál és egy távoli ponton kötöttem rá egyenkét a földelésre 13-13 db. elemet, a nullára nem kötöttem. Az elemek összetétele, 5 kínai 5 Auchan, 2 Sony, 1 Philips. A kábel duelund tömör 0,8-as réz.
    Tapasztalat egyenlőre a hangkép sokkal kevésbé tolakodó, visszafogottabb, olyan kicsit bátortalanabb is talán… Lehet teszek a kupacba még egy két jobb elemet, duracell-t a kínai helyett. Illetve a hangsugárzókhoz komolyabb szettet szánok, Duracell, Varta, Sony, Philips, 2 Auchan, 1 kínai., ezüstkábellel bekötve.

    Egyenlőre felemás az érzés, de a mélytömeg, amit sokalltam, nagyon visszavett…ez jó!

  • Tomi

    Aktív hagfalnál hogyan kell bekötni?

  • Long

    Aktív hangsugárzó esetén az abba beépített erősítőre lehet rákötni, annak valamelyik jel-bemenetén keresztül, ugyanúgy, mint erősítők, CD-játszók, stb. esetében.
    RCA-csatlakozó, XLR-csatlakozó.
    A lényeg, hogy a „nullára” legyen bekötve, pl. az RCA-csatlakozó palástján (nulláján).

  • Zsolt

    Szia!

    Ma reggel olvastam a cikk előzményét, majd ezt. Gyorsan mentem is a helyi nagy áruházba 3 db Elemér 🙂 Nem volt itthon egy eres réz huzal, ezért egy vezetéket blonkoltam meg, majd forrasztottam hozzá a elemekhez. Ez tényleg működik, még a feleségemnek is feltűnt, hogy szebben peng a gitár 🙂 Pontosabb, dinamikusabb és tisztább lett a hangkép. A közép tartomány több hangsúlyt kap, így egyenletesebb lett a közép szegény rendszerem. Hamarosan beszerzek 1 méternyi rézhuzalt, és upgradelem az olcsó tuningot.

    Úgy érzem végig fogom olvasni az egész weboldalt. Még az is lehet, hogy nem fogok fejleszteni, mert az itt található 1 forintos ötlelek meghozzák a rendszer erejét.

    Köszi!

  • Long

    Köszönöm a visszajelzést, és egyben kellemes, hasznos kísérletezést kívánok.