Napi megvilágosodás – 7

tuning

Mindazon boldog zenehallgatók, akik megveszik rendszerüket, összekötik, bekapcsolják, és azt örömmel hallgatják mindenféle változtatási, hifi tuning kipróbálási, cserebelési kényszer nélkül, nyugodtan hagyják ki ezt a posztot. Bár ők nem használják ki azt a lehetőséget, hogy fillérekből, vagy akár ingyenesen hozzák ki rendszerükből a legtöbb “zenét”, ellenben megspórolnak maguknak sok-sok teszteléssel, összehasonlítással töltött órát és megspórolják maguknak a tévutakat. Nem egy utolsó szempont.

Viszont javaslom minden felebarátomnak elolvasni az alábbiakat, akik hifi- és / vagy házimozi-rendszerükön időnként megpróbálnak legalább egy ici-picit “varázsolni”, és különösen ajánlom azoknak, akik a jobb hang reményében folyamatosan kisebb-nagyobb összegeket költenek a csereberékre

Néhány napja Csaba barátom felhívott, hogy menjek át hozzá, mert baj van, sőt, a lehető legnagyobb, ami zenehallgatót érhet, mert valahogy nagyon nem esik jól neki a zenehallgatás. Mivel nem akart “terelni”, ezért a problémát, a változást nem jellemezte. Barátom rendszerét, annak hangját jól ismerem, hiszen a rendszeren szinte az összes tuning-javaslatomat, ezoterikusnak tartott, ám a fizika segítségével magyarázható, vagy éppen jelenlegi ismereteinkkel nem értelmezhető megoldást kipróbáltuk.

Vasárnap meglátogattam Csabát (vagyis a rendszert) és némi egyéb témájú beszélgetés után leültünk zenét hallgatni. Elindult az első lemez és néhány másodperc után nyomtam egy stop gombot és megkérdeztem, mi történt a legutóbbi látogatásom óta, mert a tér teljesen eltűnt – minden hang beszorult a hangsugárzókba -, ráadásul a megszűnt térhatás “magával vitt” nagyon sok értéket, ami miatt a rendszert kiemelkedően zeneinek tekintettük. Pozitívumként viszont “kaptunk” egy a korábbitól kellemesebb tónust (hangszínt).

Bekerült a rendszerbe egy új virtuális föld, egy új IC-kábel, valamint újak lettek a hangszórókábelek.

Mielőtt folytatnám a történetet, két nagyon fontos dolgot feltétlenül ki kell, hogy emeljek.

  1. Abszolút butaság az az urbánus legenda, hogy a hallási emlékezet csak másodpercekig tart. Másfél hónappal az utolsó látogatásom után pontosan hallható és jellemezhető volt, hogy mi változott meg a hangképben. Természetesen nem én vagyok fenomén, hanem a “rendkívül rövid hallási memória”, amit a soha semmit ki nem próbáló, tapasztalatlan felebarátaink emlegetnek úgy hülyeség ahogy van.
  2. Az “előrehaladás” bizony gyakran tévútra vezet. Egy-egy paramétert figyelve, könnyen elveszthetjük a rendszer egyéb pozitívumait, és egyszer csak azt vesszük észre, tönkretettünk rendszerünk hangját, tönkretettünk egy hangszert.

A második pont miatt létezik egy “ökölszabály”, amit minden hifistának feltétlenül javaslok betartani. Mindig, minden lépést és az általa okozott változást jegyezzünk le (akár egy Excel táblázatba), hogy tévút (tévutak) esetén mindig legyen hova visszatérni.

Csabánál az utolsó “jó helyzet” adott volt, ezért minden egyes új tárgyat visszacseréltünk a korábbi változatra. Újraindítottuk ugyanazt a CD-t, de a hallott hang nagyon vegyes érzéseket keltett bennem. Egyrészt komoly visszalépés lett a tónusokban, frekvenciaszélességben, másrészt pedig még mindig nem jelent meg a korábban megvolt térmegjelenítés. Hosszú percekig kutatott Csaba az emlékezetében, hogy mi változott még legutóbbi látogatásom óta, de semmi egyébre nem emlékezett – én pedig állítottam, hogy ez nem az a hangkép, mint másfél hónapja… Ekkor lett egy kis patthelyzet, mert a hang nem volt ugyanaz, Ő pedig tudomása szerint semmi mást nem változtatott… Majd kiderült, hogy de, változtatott, méghozzá egy látszólag jelentéktelen dolgot.

Az erősítője egy hm-processzor / végerősítő páros, melyen sztereóban zenét hallgat, 5.0 rendszerben pedig filmeket hallgat (néz). Korábban a hm-processzor “stereo” állásban fogadta a CD-játszóról jövő információt, most pedig “direct” módban. Látszólag semmi különbség, sőt, a “direct” még akár jobbnak is tűnhet, de a biztonság kedvéért a processzort átkapcsolta sztereo üzemmódra. Ennek eredményeként megjelent a korábban megszokott tér, hangszínpad-elrendezés és tónus.

Ezt a hm-rendszereket hallgatók miatt külön ki kell, hogy emeljem, az adott hm-processzor hangja “direct” állásban rosszabb, mint “stereo-ban”, feltéve, hogy sztereó zenét hallgatunk rajta. Ezt érdemes kipróbálni másoknak is – ha van rá lehetőségük -, függetlenül attól, hogy integrált, vagy szétépített hm-erősítőről van szó.

Visszaálltunk tehát az utolsó “jó helyzetre”, aminek nagyon örültünk. Ezután nekiálltunk kipróbálni egyesével az új eszközöket, melyeket egyszerre betéve összességében rosszabb lett a hangkép, de voltak pozitív tulajdonságai is.

Először az új virtuális földet kötöttük be a régi helyére, amit minden pozitívuma ellenére gyorsan ki is vettünk – maradt a régi, ami kevésbé attraktív, kevésbé csengő, ám sokkal hallgathatóbb hangú. Ennyit arról, hogy a vf-ek a placebo kategóriába tartoznak, vagy tényleg képesek befolyásolni készülékek, rendszerek hangját.

A következő lépés az új hangsugárzókábel bekötése volt. Ezen változtatás hatására a rendszer hatalmasat lépett előre. Nagyobb energiák jelentek meg a mélyebb tartományokban, lazábbá, könnyedebbé vált a zene, minden áramlott, akadálytalanul “folyt”. A térérzet, a levegő viszont kisebb lett. Meghallgatva több felvételt is, arra jutottunk, hogy a régi kábel egy mesterséges zengést, egy felsőközép kiemelést tesz a hanghoz, az új kábel pedig simább, egyenletesebb hangú. A hangszereket testesebben, tapinthatóbban, hihetőbben jeleníti meg, tehát összességében sokkal jobb.

Ezután betettük az új IC-kábelt, amit kötelességből ugyan több részleten is meghallgattunk, de már az első(!) hangnál hallatszódott, hogy komoly visszalépést okozott – és bizony – a térhatásban. A hangokat (a zenét) belepréselte a hangszórókba és egy, a közöttük lévő rendkívül szűk térrészre. Kivettük és el kezdtünk zenét hallgatni a régi rendszerrel és az új hangszórókábellel, amiről egyre jobb és jobb véleménnyel voltunk – nagyon jól illeszkedett a rendszerhez.

Megtaláltuk a “hibát”, a rossz lépéseket, és tettük mindezt úgy, hogy a fürdővízzel nem dobtuk ki a gyereket, mert bizony a hangszórókábel igazi adu ásznak bizonyult a három, egyszerre beillesztett tárgy közül. Arról nem ez a kábel tehetett, hogy az új IC-kábel, az új vf és a processzor új “üzemmódja” sokkal többet rontott, mint amennyit ez a hangszórókábel javított.

Mondom én, hogy mindig csak kis lépésekben haladjunk, és soha ne sajnáljuk az időt attól, hogy magunkat (a hangképet) oda-vissza lépésekben rendszeresen ellenőrizzük. Merjünk visszalépni, merjük azonnal beismerni, ha tévútra futottunk, mert onnan újra építkezni, újra visszatalálni az általunk kedvelt hangképhez nagyon nehéz, de akár lehetetlen is lehet.

Kiismerve az új hangszórókábel és vele a rendszer “új” hangját, nekiláttunk a “25 forintos tuning” posztban bemutatott 10 és 5 forintosokkal “felépíteni” azt a hangteret, amit korábban a hangszórókábel torzításaival és a középmagas tartomány kiemelésével kaptunk. 2×3-3 db triót tettünk a processzor, az Entreq virtuális föld és az elosztó széleire, valamint 1-1 triót a végerősítő két oldalára. Ezután a hangtónus kiegyensúlyozására további 4 db 5 forintost tettünk a processzor tetejére. A falakon már korábbról ott lévő 10 forintosokat kiegészítettük újabb kb. 20 darabbal, melyek közül 6 db a szomszédos előszobába(!) került. Érdekes és ismételten megdöbbentő volt hallani, hogy néhány fémérmével mennyire jelentős mértékben lehet beleavatkozni egy rendszer hangképébe. Feltétlenül ki kell ismételten emelnem, hogy “beleavatkozni” a hangképbe, mert a pozitív változásokon fellelkesülve és csak azokra figyelve, sajnos könnyen felboríthatjuk rendszerünk egyensúlyát…

Megosztom:

Hozzászólások

2 Hozzászólások

Hozzászólás

  • szallasz

    Már hetek óta, amikor csak van idöm olvasgatom eme nagyszerü blog posztjait és a hozzászólásokat és sokszor volna kedvem valamit hozzáfüzni sokukhoz de mindig halogatom – részben idö híján, másrészt pedig azért mert szeretnék némi áttekintést nyerni az it leírtakból hogy ne bocsátkozzak felesleges ismétlésekbe.

    Hogy most hozzászólok – így frissiben olvasva ezt a poszt-ot a telefonon – annak az az oka hogy szeretném megosztani egy érdekes tapasztalatomat a “hallás memóriával” kapcsolatban:

    Egyszer – több mint harminc éve(!) – részt vettem egy hifi “szeánsz”-on. MC-hangszedök összehasonlítása volt a “tárgy” – vaktesztben – (Fidelity Research FR1Mk2 és Dynavector Ruby). Spendor BC1 hangszórók, Quad 405-ös erösítö. Az elöerösítöre nem emlékszem és a lemezjátszóra sem, csupán arra hogy “unipivot” Hadcock karok fogadták a hangszedöket – melyeket így gyorsan lehetett cserélni karostul. Egy nagy szoba könyvespolcokkal – bár ha jól emlékszem a sarkoktól távolabb esö (állványozott) hangszórók mögött csak csupasz fal volt. Voltunk vagy nyolcan-tizen a szobában. (Késöbb – talán egy évvel késöbb – megintcsak megfordultam itt, amikor csak hárman voltunk.) Bár megnyeröen szólt a zene de nekem akkoriban már volt valamiféle saját gusztusomra épített hifi rendszerem (ennél olcsóbb de nem akármilyen…) – szóval… úgy igazán nem nyügözött le ez a hangzás. Számomra, bár nagyon jó de kissé “hifis” volt.

    Úgy három éve újra megfordultam itt. Most Naim SBL hangszórók és egy komplett Naim (CD) rendszer (állványostul). Csak hárman voltunk és messzebb ültünk a hangszóróktól fotelekben. Persze csak CD-ket hallgattunk. Ezeket az SBL hangszórókat rá kell tolni a hátsó falra (“gyári elöírás”). Tágas sztereó – bár csak a fal síkjában, korrekt hangzás… Talán meg lehetne szokni? De nem is ez a lényeg. A csevegés és zenehallgatás után mikor barátommal már lent voltunk az utcán rámtört egy különös érzés, egyszercsak a homlokomra csaptam mondván: “Te, ez a hangzás nekem olyan ismerös, ilyet már hallottam!”

    Két dologra tudtam gondolni: Az egyik az hogy eme helyiség tulajdonosa tudatosan alakítja az efféle hangzást (ennyire különbözö rendszer ellenére is!?) – vagy inkább arra hogy egyszerüen csak emlékszem ennek a szobának az akusztikájára!!!

    (Zárójelben csak annyit hogy hogy rövid teszteken nagyon könnyü összezavarni az ember hallását – avagy a gusztusát – hogy mit hogyan kellene hallani! Egy rendszer hallgathatóságát végül is az dönti el hogy a tulaj hogyan tud vele együtt élni – hosszú távon – végsö soron minden rendszer tökéletlen…)

    Egy másik gondolat a hallásmemóriával kapcsolatban: Komolyzenét elöször a Zeneakadémia nagytermében hallgattam és az effajta hangzás maradt az “etalon” hátralévö életemre nézve… Nem szeretem a modern, betonból épült, fura geometriájú hangversenytermek hangzását (bár zenét hallgatni mindenhol jó!). Amit ezzel akarok mondani az az hogy végül is a hallás-memória (is) alakítja az ember hangzásbeli ízlését, enélkül nem müködne a dolog… Egyáltalán: nem müködne a hallás mint érzékszerv!

    Üdv.

  • Long

    Ismerős és jogos az érzés, amit az említett szobával kapcsolatban tettél. Az a konkrét szoba sajnos két jellegzetes gonddal is küszködik – 60 Hz-en van egy hatalmas pupli, a felsőközéptartományban pedig csörög; a közelben van a trolibuszok felsővezetékének tápellátása. Ez eleve ad az ott megszólaló rendszereknek némi hasonlóságot, amihez hozzáadódik a tulajdonod ízlése. Ezzel együtt anno a Spendorokkal (mely példányok később nálam kötöttek ki) mindig jobban tetszett a hangkép, mint a Naim rendszerrel bármikor.
    A Zeneakadémiában megjegyzett és örökre eltárolt hangképhez pedig annyit fűznék hozzá, hogy az újjáalakított Zeneakadémia új hangját minden ismerősöm (velem együtt) technikailag korrektebbnek(?), ám sokkal barátságtalanabbnak, rosszabbnak tartja, vagyis visszasírjuk a régi hangot, amit hallásmemóriánk megőrzött.
    További örömteli olvasgatást kívánok – ha még nem olvastad, javaslom, keresd meg az említett Naim-rendszer 8 évnyi változásáról, alakulásáról szóló posztot. Ha bármikor észrevételed, hozzáfűznivalód van, kérlek, a jövőben is oszd meg velünk.
    Üdvözlettel.

Scroll Up