Napi megvilágosodás 15 – hifi-szociológiai kórkép 2021

Audio

Közelebbi és távolabbi hifista barátaim, ismerőseim, levelezőtársaim egyre gyakrabban teszik fel a kérdést, hogy „erről” miért nem írok – mert bizony lenne mit. Lehetne írni „erről” pl. úgy, hogy kicsit gondolkodjunk rajta, lehetne írni úgy, hogy mindössze tényfelsorolás lesz belőle, de lehetne akár egy szociológiai elemzés is (hifi)társadalmunk siralmas helyzetéről.

…és lehetne írni akár úgyis, hogy „sírva vigadjunk”, felülemelkedve a történteken, a helyzeten, egyszerűen csak mosolyogjunk.

Akkor a 2021-es év elbúcsúztatásaként egy kicsit mesélgetek, mindenféle cél, állásfoglalás, „kommentálás” nélkül, s teszem úgy, hogy igyekszem mosolygósra venni a figurát.

Első történetem valójában nagyon sok, azonban ezek mindig kétféle módon záródtak – így lesz a sok(k)ból kettő, amelyek ráadásul csak a legvégén ágaznak ketté. Mindjárt megértitek.

Az úttörő ahol tud, segít alapon, ha valaki feltesz egy kérdést (valamelyik hifis közösségben, melynek tagja vagyok), akkor, ha tudok, válaszolok, ha nem, csendben maradok. Tehát az egyik kérdező csoporttársnak javasoltam egy megoldást az adott problémára – ami, mint említettem, nem egy javaslat, hanem százas nagyságrendű -, s amivel kapcsolatban elkezdődött egy fórumos párbeszéd, majd kaptam egy értesítést, hogy magánban szeretné folytatni a diszkurzust.

Mivel ez elől sohasem zárkózom el, így folytattuk néhány napig magánban, majd elkérte a telefonszámomat. Az illető felhívott, megköszönte az addigi segítségemet, majd további kérdéseket tett fel, tovább boncolgattuk a problémát. Az egy telefonból lett kettő, három…

Beszélgetéseink során kialakult egyfajta kellemes, barátságos légkör, ami már megengedte, hogy a konkrét problémákon kívül kicsit más irányokba is elkalandozzunk.

…és ekkor fórumtársam / levelezőtársam / telefonpartnerem feltette a következő kérdést:
– Úgy érzi, hogy nagyon sok mindent tapasztaltam a felmerült témakörben, sok mindent láttam, hallottam, sok emberrel találkoztam, ismerem-e a Longot is?

– Miért kérdezed?

– Mert az egy nagyon hülye, semmihez nem értő, kötözködő ember, aki csak árt a hifinek.

– Ezt honnan tudod? Netalán ismered?

– Nem, nem ismerem.

– Olvastál tőle bármit? Kerültél bármilyen kapcsolatba vele?

– Nem, de az x-csoportban folyamatosan őt szidják, folyamatosan azt elemezgetik, hogy hülyeségeket ír, és mindenkibe beleköt.

– Értem, tehát nem ismered, nem találkoztál vele semmilyen módon, semmilyen fórumon, nem olvastál tőle semmit, de van kialakult véleményed. Jól értem?

– Igen, mert folyamatosan ezt olvasom x-től és y-tól. De még nem válaszoltál, te ismered, tényleg csak egy hülye troll?

– Igen, ismerem, sőt, te is ismered hetek óta.

Itt jött az első dermedt csend.

– Ezt most nem értem, honnan ismerném?

– Én vagyok Long.

Itt jött a második dermedt és még hosszabb csend, ahol is kettéágazott a történet, amiből így kettő lett, de valójában, mintegy 80-90 esetet zanzásítottam melyek kétféle módon záródtak.

Történet vége 1 – a sokkal ritkább eset.

Fórumtársam / levelezőpartnerem / telefonos beszélgetőpartnerem szó nélkül lecsapta a telefont.

Történet vége 2 – ami általában történni szokott.

– Hosszú, nagyon hosszú csend, majd krákogás, nehezen talált szavak „zaja”, majd próbálkozás az exkuzálással.

– Nyugi, semmi gond, lépjünk tovább, folytassuk a beszélgetést.

Mivel egy idő után már nagyon sajnáltam a leírt módon kellemetlen helyzetbe kerülő hifista felebarátaimat, ezért a „közösségi hálón” kicseréltem az avatáromat egy Long ikonra. Ennek ellenére még mindig előfordul a leírt beszélgetés – bár igaz, jelentősen kevesebb alkalommal (és persze nem azért, mert kevesebben írnának / hívnának).

***

grafikus

A blogon időnként olyan jelenségekről, tárgyakról számolok be, melyeket a hifista társadalom egy része igen nehezen tud be- és elfogadni. Nem véletlenül használom a „mérnökhifista” jelzőt / kategóriát, azonban a szó mindössze egy fricska, sohasem sértés, sőt, a gondolkodó, igazi hifista mérnököt kifejezetten tisztelem.

Tisztelem, mert veszi a fáradságot és kipróbálja javaslataimat, tisztelem, mert frázispufogtatás helyett hozzászólásban, magánlevélben, vagy éppen hosszú-hosszú telefonbeszélgetések során tévedéseimre rávilágít, azokat kijavítja.

Leginkább azonban azokat a hifista mérnököket tisztelem, akik a vázolt jelenségeken, a bemutatott tárgyak hatásán elgondolkodnak, azok mögöttes fizikai összefüggéseit megértik.

Gyakran ér az az egyébként teljesen jogos vád, hogy a tárgyalt jelenségek egy része és néhány eszköz hatása némileg véletlenszerű, nem reprodukálható azonos módon, nem „kézben tartható”. A „mérnökhifista” ezzel el is intézi a dolgot – természetesen mindenféle próba nélkül -, a hifista mérnök pedig elgondolkodik és „kézben tartható”, bármikor reprodukálható megoldást keres.

Ennyi felvezető kellett, hogy ismét elmesélhessek nektek egy történetet, ami a végén ismét kettéágazik, és valójában ismét nagyon sok történet zanzásítása.

Beszámolok egy jelenségről (szokatlan tárgyról), amire a „mérnökhifista” (és egy bizonyos réteg) a tőle megszokott módon, izomból reagál – bár ezzel kapcsolatban, csendben vagyok kénytelen megjegyezni azt is, hogy a reakciók, a lejáratási folyamat mögött immár egyre gyakrabban valójában üzleti érdekek állnak, azonban „this is not my business”…

…és ha már üzlet, örömmel számolok be nektek arról – persze csak azoknak, akik eddig még nem értesültek róla -, hogy brutális módon meggazdagodtam rajtatok.
Mert én forgalmazom Magyarországon a kék gyöngyöt; én látom el lávakővel az összes forgalmazót; fillérekért sikerült beszereznem Kínából árnyékoló-harisnyát; megszereztem a 9 Voltos elemek forgalmazási jogát; valójában én vagyok az Entreq magyarországi disztribútora, résztulajdonos vagyok a Core Audióban; stb. Ja, hogy ezen állítások egyike sem igaz, az a „mérnökhifistát” és az agyhalottat nem zavarja, „kopi-pészttel” lelkesen másolja és terjeszti a megszerzett titkos információt.

No, de inkább mosolyogjunk rajta – hiszen, amikor ezeket, vagy az ezekre való utalást olvasom, időnként tényleg hangosan felröhögök a gépem előtt.

Azonban térjünk vissza a történetekhez, azaz egyetlen történetben zanzásított sok(k)hoz, amiből a végén kettő lesz.
Nagyon sok valódi szakember, igazi hifista mérnök tisztel meg azzal, hogy próbát tesz akár önállóan, akár velem, akár kis közösségünkkel együtt.

Az egyik közös próbánkon ott ült X, aki villamosmérnök, konstruktőr. Megcsináltuk az A-B tesztet, mindenféle helyzetben megvizsgáltuk a jelenséget, kipróbáltuk a „szokatlan” tárgyat, majd elkezdődött a beszélgetés.

– Mi a véleményed a jelenségről?

– (X, a villamosmérnök) Abszolút hallható változást idéz elő.

– Ez a változás van olyan mértékű, hogy a mögötte lévő „fizikát” érdemes lenne alaposabban kielemezni, az ok-okozati összefüggéseket feltárni?

– Abszolút így van. Sőt, vannak is ötleteim, tegyünk még néhány próbát.

Ezután hosszú, akár több órás beszélgetés során próbáljuk a jelenséget megfejteni, azt különböző helyzetekben megvizsgálni. Innentől ismét kétfelé ágazik a történet, ami immár két típustörténet, de a valóságban nagyon sok. Az egyik villamosmérnök (informatikus, vagy bármely más tanult szakmabéli) hazamegy, majd még aznap folytatja a fórumos hozzászólásaiban a néhány órával korábban saját füllel megtapasztalt jelenségek és Long teljes mellszélességgel való lejáratását.

…mert a „mérnökúr” megrettent attól, hogy olyan jelenséggel találkozott, amiről a tankönyvei nem írtak, vagy éppen csak az apró betűs részekben említik, amiket ő sohasem olvasott el.

A másik tanult ember, a valódi hifista mérnök hazamegy, majd néhány nap múlva azzal hív fel, hogy a jelenség (a tárgy) megfejtve, elkészítette annak abszolút „kézben tartható” bármikor reprodukálható és szabályozható változatát.

Nos, a szememben Ő az, aki valójában tesz is valamit közös hobbinkért.

Most pedig, pihenésként jöjjön néhány apró és mosolygásra késztető szösszenet, melyek ugyanazon szimpatikus felebarátainktól indultak, majd mára a „kopi-pészt” folyamaton néhány tucatszor átesve, immár, mint történelmi tények szerepelnek általam soha nem hallott fórumokon is, nem ismert emberek (köz)tudatában:

Trágár stílusom miatt kitiltott a Facebook; Összeférhetetlenségem miatt kitiltottak a Facebook összes hifis csoportjából; A Long profil követőinek száma nulla; A Long blog olvasói agyatlan „húsok”; A Long oldalt senki sem olvassa; Longot már mindenki beperelte(!); Long egyáltalán nem hallgat zenét; Az is hülye, aki olvassa a blogot; Lejáratja magát mindenki, aki bármilyen módon kötődik a bloghoz; Long már több ezer hifista készülékét tette tönkre…

Most, hogy pihenésként ismét mosolyogtunk, vizsgáljuk tovább társadalmunk globális problémáit – persze csak hifis szemmel. Ismét egy-egy valós, vagy valóságos beszélgetésen alapuló párbeszédként írom le a mosolyogva is siralmas történeteket.

– Ezt a hülyeséget, még hogy unikumos üveg, és a sok barom meg követi… Majd egy másik csoportban másik beszélgetésben megosztott rendszerfotóján ott az unikumos üveg (vagy egy virtuális föld, vagy a kék gyöngy, stb.).

– Még hogy dupla switch, meg analóg tápegység, ilyen hülyeséget. Hogy a fenében lenne ezeknek bármiféle hatása – és innentől kezdve kedves felebarátunk számtalan módját megtalálta annak, hogy lejárasson. Majd!
– Én bezzeg még a routeremet és a dupla switch-emet is analóg táppal láttam el – tette ezt a kijelentést ugyanaz az ember olyan felhanggal az adott beszélgetésben, ami az ő többieket felülmúló szakértelmét bizonyítani szándékozott.

– Hahaha, meg bruhaha, volt az észrevétel a kék színnel tapasztaltakkal kapcsolatban. Minden napra, sőt, szinte minden órára jutott egy negatív komment az illetőtől a színes beszámolókhoz.
Majd eltűnt a nagykerből az összes adott színű kék gyöngy, mert valaki felvásárolta a teljes készletet. Maradjunk annyiban, hogy egészen szoros kapcsolat van a nyílt színen hahotázás és a háttérben való felvásárlás és felhasználás között – és ismét mosolyogjunk.

Ha bármelyik alkalmazottam olyan hülyeséget állítana, hogy az ethernet kábel bármiféle hatással van a hangra, azonnal kirúgnám! (mondta egy hálózatépítéssel foglalkozó cég tulajdonosa)
– Kipróbáltam, köszönöm az ötletet, tényleg jelentős hangkülönbség van a LAN-kábelek között – de kérlek, maradjon közöttünk, mert már azért is kirúgnának, hogy veled szóba állok. (mondta egy hálózatépítéssel foglalkozó cég munkatársa)

– Ezt most elmondom neked, de nagyon kérlek, maradjon közöttünk – mert nem merte nyíltan felvállalni, hogy kipróbálta, a hatást pozitívnak érezte, és azóta használja (a történetbe behelyettesíthető a tápellátás, a vf, a japán karakter, az ethernet kábel, stb.).
…és ez a legsiralmasabb – azaz leginkább mosolygásra késztető  – a Long bloggal kapcsolatos eseményekben.

Nagyon sokan nem merik felvállalni, hogy rendszerük hangján javítottak Long ötletei, javaslatai – mert emiatt kiutálnák őket a „klubból”.
Óhatatlanul merül fel a kérdés, egyáltalán érdemes-e egy olyan „klub” tagjának lenni, ahol nem örülnek a „klubtagok” sikereinek, örömeinek?

– Hogyan is lehetne neki bármit is elhinni, hiszen nincs is rendszere, Youtube-ról hallgat zenét, az meg nem zene.
– Nem lehet, hogy pont azért hallgat Youtube-ot (és persze nem csak azt), mert van összehasonlítási alapja, ráadásul ott bármilyen zene megtalálható, és tulajdonképpen az a fontos?
– Nem, mert aki nem analógot hallgat, az nem hallgat zenét, ez meg egyébként is csak színezget.

– Még hogy tápellátás, még hogy a tápkábeleknek bármiféle hatása lenne a hangra, ez elmeháborodott – volt ez az alap beállítottsága, ismereti szintje egy komplett csoportnak és az ahhoz tartozó videó-csatornának.
– Most pedig beszélgessünk a tápkábelek helyes fázisáról.
– Nézzük meg a bizonyítékot a tápkábelek hatására.

Ugyanaz a csoport, ugyanaz a csatorna napjainkban – de a csoportmegítélés szerint Long még mindig csak a hülyeségeit írja.

– Basszus, ez bazi nagy különbség, ezért érdemes lenne fizetni – mondta ki öt ember egy összehasonlítás során. Majd a következőn, majd még egyen, stb.
– Én a világon semmiféle változást nem hallok – mondta ugyanakkor, ugyanott a youtuber, aki utána a csatornáján a hangminőségre hivatkozva elmagyarázta, hogy miért „ezt”, vagy „azt” a készüléket / hangsugárzót kell megvennie a filmecskéjét néző hifistának.

Ezeket a negatív történeteket és negatív szereplőiket ezennel a múltban hagyjuk, mi pedig menjünk is tovább mosolyogva – már csak azért is, mert a blogos, Facebook-os több ezer hozzászóláson, ott kapott ezres nagyságrendű levélen kívül a magánlevelezésemre idén eddig 695 levél érkezett tőletek, az elmúlt hetekben pedig ötvenig bírtam követni a látogatóim számát.

Ez az egyetlen dolog, ami igazán számít, és amit ezúton (is) köszönök nektek.

Zenével és szeretettel telis-teli ünnepeket és egy toleránsabb, kovidmentesebb újesztendőt kívánok minden olvasónak.

Megosztom:

Comments

6 comments

  • István

    Hát ehhez most értelmeset hozzászólni nagyon nehéz lenne! 🙁 Szomorú, hogy így minősítenek sokan – persze gondolom nélkülöz bármilyen általad közölt változtatás kipróbálását, idézve egyik műszerész ismerősömet, akinek a véleménye a tápkábelekkel való macerás kísérleteim során megfogalmazódott. idézem: ” és az áram Pakstól min is jön? hülyeség az egész” majd invitálásomtól mereven elzárkózott, hogy neki ettől drágább az ideje attól, hogy kipróbálja, esetleg lehet az én hülyeségemben van-e olyan dolog, amit ő is meghallana! Nem haragudtam meg rá, mivel általában a kicsit tudós emberek megkérdőjelezik a tanultaktól, logikától eltérő dolgokat. Igazából én sem értettem, csak hallottam és annak hittem. Ebben a hobbyban az is a szép, hogy fizikai bizonyítékok nélkül is, illetve az általunk még nem ismert fizikai törvényszerűségek ismerete nélkül is működnek. Ezt lehet kizárni is, de csak megtapasztalás után illene! Én és nagyon sok zeneszerető társam nevében azt hiszem ezt kérlek ne vedd komolyan, ilyen történetek bárkivel, bármikor előfordulhatnak, egy fricskánál semmi több!. Jó példa erre az ismerősöd rólad alkotott netes véleményezése, ellentétben azzal, miután már azt hitte megismert! 🙂 Nevessünk rajta, jobb lesz mindenkinek! Várjuk a tapasztalataidról, élményeidről való írásaidat türelmetlenül a további cikkeidben! Boldog karácsonyt ! 🙂

  • Laci

    Bevallom én is a szkeptikusok táborába tartozom. Próbáltam sok minden Általad javasolt ,,tuningot,, de egynél sem tapasztaltam pozitív változást. Ezektől függetlenül ez az írásod ZSENIÁLIS, és mindíg elolvasom mindegyiket! Sajnos a jövő év sem lesz kovidmentes, mert a média az igazi terjesztője ennek a labor által feltuningolt influenzának! Akkor lesz vége, ha a kovid világhatalom létre tudja hozni a kovid világrendet. És ez még sokáig fog tartani! Hála Istennek én már koromnál fogva remélem nem érem meg. Áldott, békés Karácsonyt és Boldog új évet kívánok minden oltottnak és oltatlannak! Remélem az oltottak is átvészelik egészségben az új évet!

  • Long

    A próba már félsiker, ami mindenképpen a köz számára hasznos információkat ad – az eredménytől függetlenül.
    Mert igen fontos eredmény az is, ha nincs semmilyen hatás, vagy az éppen negatív. Ennek okát (okait) is megfejtve előrébb juthatunk az adott jelenség / tárgy megértésében.

  • gyt

    Nem szeretek hozzászólni, beírogatni, de a fentiek mélységesen megindítottak. Sajnos nem tudok nevetni rajtuk, inkább elszomorít (nem az, hogy nem értenek egyet, inkább a mód, ahogy írnak). Ki is mondta: a kételynélküliség az intelligencia halála. Bárki is, igaza van.

    Magam örömmel olvasom a beszámolóidat, bár az ilyen mértékű szöszmötölés a hifi körül nem az én világom. A kék bigyók, ásványok által okozott változást nem nagyon hallom. A kábelek, alátétek viszont nagyon tudnak működni. A beszámolóid után lett nekem is mindenhol Radnai kábelem. Az Unicumos üveget sem hallom. De, akár hányszor kitettem őket, mindig vissza kellett pakolni. Szóval valami van.

  • Dudás Zoltán

    Kedves Zsolt!

    Egy kéréssel fordulok hozzád!
    Készíthetnél egy olyan összeálítást is, amiben olyan eszközöket, praktikákat, stb, mutatsz be, amik neked nem váltak be.
    Gondolok itt olyanra, hogy netán nem hallottad a hatását, vagy akár negatívan befolyásolta a hangzást, amik egyértelműen zsákutcát jelentettek a számodra, ha egyáltalán voltak ilyenek?
    Úgy gondolom, az ilyen jellegű tapasztalatokból is lehet okúlni.
    Köszönöm szépen, és Boldog Karácsonyt kívánok!

    Dudás Zoltán

  • Long

    Abszolút jó és jogos kérés.
    Már több blogbejegyzésben, fórumos beszélgetésben utaltam rájuk, azonban „gyűjteményes” módon, könnyen visszakereshető formában még nem tettem meg.
    Januárban összeszedem, megírom.
    Boldog karácsonyt kívánva,
    üdvözlettel:
    Farkas Zsolt