Egy hangstúdió 1968-ból

English language can be selected in upper left corner (British flag). Egy hangstúdió meglátogatása a zenehallgató számára mindig nagy élmény, ha pedig ez egy Marty McFly féle időutazással is egybe van kötve… Mert bizony egy kicsit a „Vissza a jövőbe”  c. filmben éreztem magamat, amikor meglátogathattam a Digital Pro hangstúdiót, ahol Matók István megmutatta a jövőt – néhány már elkészült és készülő Dolby Atmos zenei felvételt -, majd pár nap múlva egy 1968-as állapotban megőrzött hangstúdió, a „Studio di Fonologia Musicale di Milano” berendezéseit láthattam.

A milánói stúdió mára „csak” egy múzeum, tisztelgés a múlt, a kiváló hangmérnökök, technikusok és nem kevésbé kiváló zenészek előtt, azonban a benne lévő technika nagy valószínűséggel – abszolút biztos vagyok benne, de ez magánvélemény – olyan hangfelvételek készítésére lenne alkalmas, melyek minősége messze meghaladja a ma működő hangstúdiók (hangstúdiócskák) többségét.

Néhány gondolat a hangstúdió (Milánói Zenei Fonológiai Stúdió) múltjáról, és a korát messze meghaladó, kísérleti hangfelvételeiről.

1946-ban a II. Világháború romjai között újra megnyitott a Scala, melynek nyitó-előadásán Toscanini vezényelt, 1947-ben pedig megnyitott kapuit a Piccolo Teatro, ami az „új” Olaszország első állandó társulattal, állandó repertoárral rendelkező színháza volt.

A háború borzalmaiból magához térő, kultúrára, zenére vágyó milánói társadalom igényeit a Scala nem tudta kielégíteni, ezért 1955-ben átadták a 600 fő befogadására alkalmas Piccola Scala-t, amit 1982-ben Arturo Toscanini Scalanak kereszteltek.

A „kicsi Scala” eredeti épülete már nem létezik, de működése alatt szinte mindenki fellépett benne (vagy rendezett), aki a nemzetközi és persze főleg az olasz operaéletben számított.

Az újraéledt milánói színházi és zenei élet felvetette egy olyan hangstúdió létrehozásának ötletét / szükségességét a városban, ami túllép(ett) a szimpla hangfelvételek készítésén. Luciano Berio és Bruno Maderna azt javasolta a RAI igazgatóságának, hogy hozzanak létre egy olyan hangstúdiót a városban, ami a korszak legmodernebb eszközeivel nem pusztán „csak” nagyon jó minőségű felvételek készítésére alkalmas.

Az 1955-ben átadott új hangstúdió magában foglalt egy elektronikus(!) zenékkel kísérletező részleget, zenei kutatóközpontot, fonetikai labort. A hangstúdió felvételi helyiségeit, elektronikai rendszerét Alfredo Lietti tervezte.

Külön érdekesség, hogy a megnyíló stúdió egyik állandó munkaeszköze egy ondes martenot volt, amit 1928-ban alkotott meg Maurice Martenot francia csellóművész, és amely elektronikus hangszer a szintetizátorok ősatyja, ősanyja egy személyben.

1956 nagyon fontos év volt az elektronikus zene rajongóinak életében. A milánói hangstúdió ondes martenot hangszerét kiegészítették további oszcillátorokkal, valamint megoldást találtak arra, hogy Cathy Barberian mezzoszoprán énekesnő hangját, mint önálló, tizedik oszcillátort használhassa az elektronikus hangszer.

A hangstúdióban rengeteg akusztikus és elektronikus zenei anyag került rögzítésre, kitelepüléseiknek köszönhetően pedig sok-sok La Scala és Piccola Scala előadás maradt meg az utókornak szalagon.

Azonban a Studio di Fonologia Musicale di Milano működése nem csak ezek miatt meghatározó. A filmipar is felfigyelt az ott folyó munkára, a modern, jövőbe mutató szemléletre, kísérleti-zenéikre, és elhalmozták őket filmzenék rögzítésével, montírozásával, utómunkáival.

Figyelemreméltó és kiemelendő, hogy a hangstúdió már a hatvanas években készített diszkrét ötcsatornás felvételeket, melyekkel „öthangszórós” meghallgatásokat tartottak, s melyeket kvadrofon, sztereó, vagy éppen monó hanganyaggá „butítottak”.

A hangstúdió 1983. február 28-án hagyta abba működését, amikor a stúdió lelke, mindent tudója, Mario Zuccheri nyugdíjba vonult.

A Studio di Fonologia Musicale di Milano technikai felszerelése, gépparkja az évtizedek alatt folyamatosan változott, ezért úgy döntöttek, hogy az 1968-as rendszert szedik össze, restaurálják és állítják ki a hangtechnika szerelmeseinek nagy-nagy örömére.

Kellemes időtöltést kívánok a verbális „sétához” a hangstúdió eszközei között.