English language can be selected in upper left corner (British flag). Néhány hangtál volt a tegnap esti izgalmas kísérletünk főszereplője, de az eredményhez szükségünk volt még egy jó rendszerre, két hanglemezre, kedves és vállalkozószellemű hobbitársakra is. Megejtettük végre azt a tesztet, amit már nyáron kitaláltunk, de valami mindig közbejött, mert valami mindig történik.
Összejövetelünk célja az volt, hallgassuk meg, tapasztaljuk meg, hogy egy hangtálas „kezelés” milyen hatással van ránk, mint zenehallgatókra, és persze, milyen hatással van egy hangrendszerre, az abban lévő holt tárgyakra.
Azt már régóta tudjuk, tapasztaljuk, hogy elsőre nem értelmezhető hatások, eszközök, okok képesek akár jelentősen is megváltoztatni elektronikák, hangsugárzók, hangrendszerek hangját, házimozik képét. Egyre többen vagyunk, akik úgy véljük, hogy eme hatások valamilyen energetikai változásokat okoznak a készülékekben, melyek ezt hang- és képminőség javulással, vagy éppen romlással „hálálják” meg.
Ezek az energetikai(?) változtatások okozhatnak ideiglenes, illetve tartós változást, és abszolút nincs kizárva, hogy nem csak a készülékekre, hanem a zenehallgatóra is hatnak. Sőt, nagyon sok olyan „tuningmegoldás” létezik, amelyek valójában csak a zenehallgatóra hatnak, és csak ők érzékelik jobbnak – vagy éppen rosszabbnak – a hangot. Ilyen „tuning” a lelkiállapotot pozitív, vagy negatív irányba változtató behatások, mint pl. az alkohol, egy csinos lány (fiú), egy sikeres nap.
A hangtál egy olyan vallási és meditációs „segédeszköz”, ami alkalmas arra, hogy hangjával, több, különböző frekvenciára hangolt tál megfelelő sorrendű, egymás utáni megszólaltatásával hatással legyen testünk, szervezetünk energetikájára, rezgésszintjére.
…no de, ha hat szervezetünk energetikai, rezgésbeli állapotára, akkor ez jelentkezik-e, és ha igen, hogyan hat érzékszerveinkre – zenehallgatóként elsősorban a fülünkre, és agyunk hangfeldolgozó részére.
Az elmúlt évtized tapasztalatai és főleg az elmúlt néhány év izgalmas „energetikai megtapasztalásai” alapján úgy véltem, hogy a hangtálas kezelés bizony nem csak ránk, mint érzékelőkre fog hatni, hanem a rendszer hangjára is, mint adóra.
Tehát összegyűltünk, és bemelegítésként, a hétköznapok gondjaitól való megszabadulásként hosszasan beszélgettünk, zenét hallgattunk, megittunk néhány doboz sört – szóval, hangolódtunk.
Úgy döntöttünk, hogy a kísérlethez forrásként a lemezjátszót fogjuk használni, ezért választottunk két LP-t – Beethoven V. szimfónia Herbert von Karaján vezényletével, valamint a New Air, Air Show No. 1 c. albumát, melyen Cassandra Wilson vendégénekesként szerepel.
Meghallgatva a New Air albumról választott felvételt, több dologra is felfigyeltünk, de a legfontosabbak: Cassandra hangja csöppet sem füstös, inkább recsegős, gépies, a basszus összemosódik ugyanúgy, mint a térbeli elrendeződés – szóval, kifejezetten alig, közepes hangminőségű albumnak minősítettük.
Az V. szimfónia választott tétele szintén vegyes érzelmeket váltott ki belőlünk: a tutti csörgött, csattogott, a hangszerek, hangszercsoportok térben kevéssé voltak szétválaszthatóak, a basszus alap (csellók, nagybőgők) egy „szürke”, egytónusú, dinamika nélküli „szőnyeg”.
Ezután bekerült a szobába tíz darab hangtál, és egy rövidített, ám intenzív hangtálkezelésben részesültünk mi, zenehallgatók, és persze a hangrendszer is – meg a szoba, a szoba tárgyai, elektromos vezetékei, stb.
A hangtálak hangja oly mértékben lazított el minket, hogy egységesen „lefolytunk” székeinkről, én meg megkérdeztem, hogy mennyi ideig tartott, mert az eltelt idő hosszát még csak elképzelni sem tudtam. Meglepődtem, amikor kiderült, hogy mindössze 5 percről volt szó.
A hangtálak kikerültek a szobából, és újra elindítottuk Beethoven szimfóniáját…
Mindnyájan meg voltunk győződve arról, hogy másik album került a lemezjátszóra, ráadásul egy olyan, ami minden szempontból jelentősen jobb, mint az, amit első menetben hallgattunk: Határozottan megnőtt a dinamika, olyannyira, hogy a nagydob beütése szó szerint meggyomrozott minket; eltűnt a csörgés, eltűnt a sivítás a tuttiban; a „szürke mélyszőnyeg” szétvált csellóra, nagybőgőre, húrokra, hangszertestekre; határozottan kinyílt a tér, rá lehetett fókuszálni az egyes hangszercsoportokra (teszttársunk megjegyezte, hogy jobban szétkülönülnek a hangszerek, mint ahogy pl. a MÜPA-ban hallgatott élő koncerteken megszokta); az egész mű dallamosabbá, játékosabbá vált; az első menetben hallgatott „gépek” helyett, a második menetben egyértelműen emberek zenéltek.
A második menetben New Air albuma is nagyon másként szólt, mint elsőre: Cassandra énekhangja mélyebb lett, megjelent benne a „füst”, megjelent az ember; a nagybőgő itt is kottázható(bb) és határozottan mélyebb hangú lett – a mélyebb, testesebb hangérzetet mindenki külön kiemelte; az első menetben helyileg és hangilag alig érzékelhető pengetős hangszer a második menetben határozottan kilépett a nagybőgő mögül, és szólóhangszerré vált – ezt szintén mindnyájan határozottan kiemeltük; ennél az albumnál is úgy éreztük, hogy zenészek, hús-vér emberek játszanak hangszereiken az első menetben hallott gépekkel szemben.
A hangtálkezelés hatására tehát jelentősen másnak hallottuk, másként értékeltük ugyanazon albumokat. Határozottan jobbnak találtuk hangilag ÉS zeneileg – jobb előadások, jobb zenészek, jobb hangszerek.
Tehát, levonhatnánk a konklúziót, hogy a hangtálkezelés eredménye jobb hallás, a hallottak jobb feldolgozása, lelkünk nagyobb befogadóképessége lett. Tulajdonképpen már ezzel az eredménnyel is elégedettek lehettünk, hiszen hallottunk változást, és a változást mindenki ugyanúgy ítélte meg – vagyis, nagyon pozitívnak. A hangtál tehát „működik”.
Azonban, gondolkodjunk egy kicsit azon túl, hogy abszolút elfogadjuk, elfogadhatónak tartjuk, hogy nem véletlenül maradt fenn 2500 éve a hangtál, mint vallási, meditációs, egészségügyi „kezelőeszköz” – hiszen, ha a hatása csak placebo lenne (amely kifejezést sajnos túlságosan gyakran használják közös hobbinkban), akkor már rég eltűnt volna a történelmi homályban.
Tehát, gondolkodjunk és kérdezzünk bátran – én meg is teszem.
Biztos, hogy csak azért szűntek meg kifejezetten bántó, visító részletek, mert mi „javultunk meg”?
Biztos, hogy csak azért nőtt meg a légtér, azért váltak szét szólamok, hangszerek, mert mi „javultunk meg”?
Biztos, hogy csak azért nőtt meg határozottan a dinamika, mert mi „javultunk meg”?
Biztos, hogy csak azért alakultak a gépzenészek emberekké, mert mi „javultunk meg”?
Biztos, hogy csak azért lett háttérhangszerből szólóhangszer, mert mi „javultunk meg”?
…
Comments