Napi megvilágosodás 21 – az az átkozott placebo…

Az immár 30 éves Unicumos-üveg javaslat, és a 20 éves „Hangzó” felelevenítése ismét a felszínre hozta a mindent a maguk szintjére leegyszerűsítő „placebo-hajigálókat”, ami egy kis elmélkedésre, néhány elgondolkodtató történet leírására, egy kis összefoglalásra késztetett.

Kezdem azzal a történettel, amiben minden benne van a hifistát, zenehallgatót alapból hülyének néző „placebo-hajigálók” lelkivilágából, minden benne van, ami miatt tevékenységük maximális mértékben árt közös hobbinknak, minden benne van, ami miatt ma már egyre többen csak röhögve legyintünk hozzászólásaikon, eszmefuttatásaikon.

Több különböző beszélgetésben, poszt alatti hozzászólásban leírtam, hogy anno összehasonlítottam két digitkábelt, melyek közül az egyik 8000 forintba, a másik pedig 300 000 forintba került, és amelyek közül a drágábbik a sajátom volt. A két kábel közül az egyiknek sokkal szebb, nekem jobban tetsző, melegebb, sokkal barátságosabb, színesebb hangja volt.

Ezek után minden „beszélgetés” azzal folytatódott, persze hogy jobbnak hallottam a 300 ezres kábelt, mert meg akartam magamnak magyarázni a teljesen felesleges pénzköltésemet.

 A „placebo-hajigálók” minden esetben vidáman elbeszélgettek egymással, és persze bőszen terjeszteni kezdték, hogy a „hülye Long a háromszázezres digitkábelét magyarázgatja”, és közülük soha egyetlen egy sem kérdezte meg, hogy na de, melyik kábel volt a jobb, melyik tetszett jobban, melyiket tartottam meg…

A „placebo-hajigálók” minden esetben meg voltak arról győződve, hogy a sajátomat, a drágábbat hallottam jobbnak – mert szerintük a hifista alapból hülye.

Azonban az, hogy a felsorolt egyszerű és logikus kérdéseket soha egyikük sem tette fel, mindössze az ő tapasztalatlanságukat, elfogultságukat bizonyítja / bizonyította – mert a sokat látott, sokat hallott, tapasztalt hifista alapvetően a hangra és nem az árcédulára figyel.

A 8000 forintos kábel volt a jobb, amiért szívfájdalom nélkül vettem ki rendszeremből a saját „háromszázezresemet”. Az pedig már csak apróság, hogy egy „másfélmillióssal” való összehasonlítás után annak tulajdonosa szintén mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül cserélte le azt a „nyolcezresre”, amit a „placebo-hajigálók” végkép nem tudnak, tudnának értelmezni…

Anno két autónk volt, mert mindkettőt imádtam, mindkettőnek egyénisége, lelke volt. Az egyik egy 1972-ben gyártott VW Bogár, a másik pedig egy 1978-ban gyártott Porsche 924.

Átültetve a hifiben bőszen „placebo-hajigálók” gondolatvilágát, eszmefuttatását, könnyen beláthatnánk, hogy a Porsche pusztán csak azért volt sokkal jobb autó, mint a másik, mert a neve és az ára miatt be kellett beszélnem magamnak.

Tehát, a kényelem, gyorsaság, vezetési-élmény, biztonság, mind-mind ugyanolyan volt mindkét autó esetében – hiszen, mindkettő csak autó -, de működött a placebo-hatás, működött az „ármagyarázat”, amely „ármegmagyarázásról” csak annyit, hogy ugyanannyiba kerültek…

Egyébként tényleg voltak olyan ismerőseim, akik szerint a világon semmi különbség nem volt a két autó között, mert addig csak Trabantot és Wartburgot vezettek – remélem, értik a célzást a „placebo-hajigálók” -, és azon élményeik alapján lehetetlennek, elképzelhetetlennek tartották mindazt, amit a két (volt) saját autóm különbségéről mondtam.

…majd eladtam az egyik autómat, és vettem helyette egy Peugeot 405-öst, ami minden szempontból sokkal jobbnak bizonyult, mint a Porsche. Nem a méretére, hanem a sebességre, a gyorsulásra, a fékezhetőségre, szóval, az egész vezetési-élményre gondolok.

A hifiben burjánzó „placebo-hajigálók” rögtön kezdik is a mantrát, hogy mindössze azért tartottam jobbnak, mert el kellett adnom a Porsche-t, és kompenzálnom kellett valamivel a lelki problémáimat. Ellenben, a valódi ismeretekkel, valódi tapasztalatokkal, valódi tudással rendelkezők csak annyit kérdeznek / kérdeztek / kérdeznének, hogy az a bizonyos 405-ös Mi16, vagy T16.

…mert, a Bogarat adtam el, és a 405-ös egy igencsak „kihegyezett” Mi16 volt. A „placebo-hajigálókat” azonban ez már nem érdekelné, hiszen fogalmuk sincs miről is van / volt szó – pont, mint a hifiben.

Visszatérve közös „sportunkhoz”, pusztán csak a történelmi hűség és a „placebo-hajigálók” jellemzésére felsorolom mindazon megoldásokat, melyeket az elmúlt, mintegy 40 évben „leplacebóztak”:
– hangsugárzó-állvány,
– lemezjátszóállvány,
– készülékállvány (azt, hogy a látszólag mozgó alkatrészt nem tartalmazó elektronikák is igénylik a megfelelő rezgéscsillapítást a „placebo-hajigálók” még 35 év után sem képesek kipróbálni, felfogni),
– dipolsugárzók basszusa (a „placebo-hajigálók” szerint kategorikusan nincs, pedig de),
– tápkábelek,
– hangszórókábelek,
– CD-futóművek közötti hangkülönbség (könyörgöm, lassan 40 éve evidencia),
– kábelek hatása a digitális jelfolyamra (a „placebo-hajigálók” számára még mindig felfoghatatlan, hogy a kábelekben nem egyesek és nullák „rohangálnak”, hanem analóg jelek),
– ethernet kábelek fontossága, hangképre gyakorolt hatása (a „placebo-hajigálók” egyike még meg is fenyegetett, amikor erre felhívtam a figyelmet, majd a blog ellen egy technikai tönkretétellel összekötött lejárató kampányt indított),
– digitális forrás lehet akár sokkal jobb is, mint egy analóg forrás,
– szinergia fontossága,
– virtuális földek (amely elnevezés ugyan nem igazán szerencsés, de ez van),
 – modemek, routerek hatása hangra, képre,
…

Ezekhez képest mát tényleg csak apróság, hogy mindazon tárgyak, melyek az akusztikát befolyásolják, vagy éppen jelenleg nem ismerjük, hogy pontosan mit is csinálnak (csak halljuk, látjuk az eredményt), bősz és folyamatos „placebo-hajigálásban” részesülnek – ami nem lenne baj, ha nem gátolná az együttgondolkodást, a közös ötletelést, a fejlődést.