Illés – Human Rights

Lemezkritika

A Szörényi / Bródy páros nem rejtegette véleményét a rendszerről, melyben éltek. Gondolataikat, kritikáikat finoman belefogalmazták dalaikba – gondoljatok csak a „Ha én rózsa volnék” soraira…

Illés Human Rights

1971-ben elkészítették az első beat-oratóriumot(?) Human Rights címmel, amiben gyönyörű párhuzamot vontak az adott politikai korszak és az Emberi Jogok hiánya(!) között. A lemezt ki kellett adni – nem tehették meg, hogy az Illést csak úgy „lesöprik” – ezért a kulturális (párt)vezetés dupla csavart vetett be. Az album megjelenhetett ugyan, de Angela Davis-nek kellett ajánlani, aki a szocialista tábor azon sztárolt „hőse” volt, aki bátran felvette a harcot a gaz, rothadó és antidemokratikus kapitalizmus ellen. Az Együttes tagjai ebbe csak úgy mentek bele, hogy ennek a lemez borítóján semmiféle nyoma nem lesz, Angela Davos-re csak a lemeztasakba beletett fényképpel utalnak.

Mivel a fénykép csak az első kiadás legelső sorozatába került bele, így ismét egy különlegességet mutathatok nektek.

Sajnos ez az album napjainkban pont annyira aktuális, mint 1971-ben!

További Illés
További lemezkritikák

Megosztom:

Comments