Mit ér a sztatikus, ha magyar – Popori elektrosztatikus hangsugárzó

English language can be selected in upper left corner (British flag). Popori Ottó neve és az elektrosztatikus hangsugárzó – némi túlzással – Magyarországon szinonimái egymásnak, aminek két oka van. Az egyik, hogy a nagy és közismert sztatikus gyártók Audiostatic, Martin Logan, Quad, Stax által készített panelek a működésükből adódóan időnként fóliacserére szorulnak. A Martin Logan ezt úgy oldja meg, hogy nem javít, hanem raktárról szállítja a teljes sztatikus panelt, aminek árából komplett (sztatikus) hangsugárzót lehetne venni. A többi gyártó ellenben ettől sajnos kevésbé felhasználóbarát, mert a Quad eredeti fóliája ugyan megvásárolható, de azt valakinek be is kellene szerelni, az Audiostatic, mint cég van is, meg nincs is, gyári fólia pedig pláne nincs, a Stax pedig már csak a fejhallgatóival törődik, az, hogy valamikor elektrosztatikus hangsugárzó is volt a terméklistán, mára törlődött a köztudatból. Ilyen körülmények között a sztatikusok tulajdonosai, vagy megveszik horribilis áron pl. a Martin Logan gyári paneljét, vagy ők is, mint a többiek előbb-utóbb eljutnak Ottóhoz. Nem tudom, hány sztatikus hangsugárzót sikerült már életre keltenie, de önmagam is legalább hármat ismerek.

A sztatikusok mellett néhány évvel ezelőtt belevágott egy számára szokatlan feladatba, egy brazil gyártású Magneplanar klón életre keltésébe. Ez nem ment másként, mint hogy fejlesztett egy teljesen egyedi, két utas kvázi-ribbon Magneplanar-t.

A sztatikusok javítása mellett Ottó rendszeresen épített egyedi sztatikus hangsugárzókat is, melyek közül többet személyesen is hallottam, s melyekről egy korábbi blogbejegyzésben be is számoltam. Akik még nem olvasták, javaslom, most tegyék meg, mert az összkép szempontjából fontos lehet.

Nagyjából egy évvel ezelőtt Popori Ottó eltűnt. No, nem fizikai valójában, hanem a közösségi hálóról. Nem írt hozzászólásokat, nem írt levelet, a felszínen nem lehetett róla tudni semmit. No, ebből lesz valami – gondoltam -, mert a csend kétféle dolgot jelenthetett: Ottó feladta és teljes egészében visszatért eredeti szakmájához, vagy valami készül, ami teljesen leköti. Erről néhányszor beszélgettünk is olyan ismerősökkel, akik már hallottak Popori hangsugárzót.

Néhány héttel ezelőtt megtört a csend, kaptam Ottótól egy levelet, ami egyben egy meghívás is volt, s amely levél 3D-s grafikákat, valamint fotókat is tartalmazott. Igen, tényleg készült valami. Elkészült „A” Popori elektrosztatikus hangsugárzó.

Popori Ottó immár „csak” Popori-ként márkanév lett és egy rendkívül kreatív és egyben jó ízlésű dizájnerrel közösen céget alkotva, úgy döntöttek, kilépnek a diy világából, és elkészítik azt a sztatikus hangsugárzót, ami hangban is, kinézetben is abszolút konkurenciája lehet a nagyoknak. Bátor terv, mert Ottó hangsugárzói, az üvegpanelt leszámítva – készített egy sztatikust, melynek kerete üvegből volt – meglehetősen diy kinézetűek és tudomásom szerint sohasem készített két ugyanolyat.

A levélhez melléket fotókon és 3D-s képeken azonban valami egészen más, a korábbi panelekhez a legkevésbé sem hasonlító elektrosztatikus hangsugárzó volt látható, ráadásul nem is egy. Zseniális az ötlet – megvalósították a „bővíthető” sztatikus panelt. Amennyiben a hallgató (vásárló) nagyobb szobába költözik, vagy csak szeretne feljebb lépni a „minőséglétrán”, meglévő hangsugárzóját kiegészítheti egy azzal azonos magasságú magassugárzó-panellel, valamint a meglévővel megegyező újabb panellel. Ebben a legnagyobb összeállításban nincs az a nappali, amit ne tudna a rendszer zenével betölteni.

Mivel kíváncsiságomat a fotók kellőképpen felkeltették, így körbetelefonálva a barátokat, gyorsan összeállt a kis látogatócsapat és elautóztunk Bajára.

Belépve a szobába, ahol az új hangsugárzókat lehetett megtekinteni, meghallgatni, vegyes érzelmek alakultak ki mindegyikünkben – mivel a véleményeink, érzéseink abszolút azonosak voltak, így többnyire maradok a meghallgatás, az ismerkedés leírásánál az egyes szám első személyben.

Tehát beléptünk egy gyönyörű, csupa üveg, csupa beton, csupa kő nappali-konyha-étkező helyiségbe, ami bár enteriőrként gyönyörű volt, de zenehallgatásra tökéletesen alkalmatlan. Sehol egy akusztikát javító henger, sehol egy diffúzor, sehol semmi, ami a hangot elnyelné, ellenben volt egész falnyi üveg, melyen láthattuk a házat körülvevő erdőt. No, ebből mi lesz – gondoltam, azaz gondoltuk, amikor titokban egymásra néztünk a srácokkal.

Az „ebből mi lesz” kérdés tovább erősödött, amikor megláttam az aprócska Cyrus integráltat a maga 30 Wattocskájával, valamint a hálózati forrásnak és dac-nak nevezett filléres „izét” az IKEA Lack asztalon.

Még mielőtt elöntött volna az „engem átvertek” érzés, átsiklott a szemem a panelekre és elhagyta számat (szépen csendben), egy ohh hangocska. Ott álltak életnagyságban a gyönyörű Popori hangsugárzók, melyek tényleg úgy néztek ki, mint a fényképeken és a 3D-s grafikákon. Fehér keretükkel, fekete kiegészítőikkel tökéletesen illettek a szobába, a fóliájukon át látható erdő pedig azt az érzést keltette bennem, hogy teljesen mindegy, hogyan szól, egyáltalán szól-e, ezt így egy az egyben már vinném is haza.

Azonban előjött belőlem a gonosz ördög, és nekiláttam aprólékosan közelről megtekinteni a paneleket, hibákat, Ottó diy-er múltjának, korábbi hangsugárzóinak nyomait kutatva. Nem találtam semmit, mondom semmit a kivitelezésben, ami ne lett volna tökéletes. Ezek a panelek már nem diy sztatikusok, hanem nagyon profi módon megtervezett, kivitelezett és rendkívül magas „feleségtűrési faktorral” elkészített szobadíszek.

Mivel látogatásunk fő célja azért mégiscsak a panelek hangjának megismerése volt, így a szakmai énem érdeklődésének kielégítése után leültünk zenét hallgatni. A Cyrus-t és a forrást – és persze a szobát – látva kétségeim voltak afelől, hogy lesz-e egyáltalán értelme bármit meghallgatni.

Elindult az első felvétel, majd a második, harmadik és csodálkozva konstatáltam, hogy nincs csörgővisszhang, nincs basszuskioltás, nincs „sweet point”, ellenben a középtartományban egy meglehetősen széles sávban van egy torzítás, ami az énekhangokon különösen hallható volt. Ottó látta rajtam (rajtunk) hogy valami nem az igazi, ezért a Cyrus helyett bekötött egy szintén filléres és szintén 30 W körüli diy Hiraga erősítőt.

Miközben Ottó pakolt én újra körbejártam a hangsugárzókat és ekkor fedeztem csak fel egy olyan megoldást rajta, amit tudomásom szerint még senki sem alkalmazott. (Itt jön a képbe Ottó korábban említett Magneplanar felújítása.) Az elektrosztatikus panel magassugárzói kváziribbonok, vagyis egy mágneses hátfal előtt kifeszített fóliára ragasztott, rendkívül vékony fémszalag. Ezt kiegészítették egy apró, mozgatható fémgolyóval, amit a hallgatási térhez és helyhez lehet könnyedén igazítani, s amely golyó úgy szórja szét a felsőbb frekvenciájú hangokat, hogy ezt a hangsugárzót már nem csak egyetlen helyről lehet hallgatni. (A képet megnézve érthetővé válik, miről is van szó.)

Megtörtént az erősítőcsere, ami nagyon-nagyon jót tett a hangnak, de a házigazdáink még mindig nem hagytak minket zenét hallgatni. A panelek egy-egy apró szőnyegen álltak, de csak azért, hogy könnyedén lehessen azokat mozgatni. Egy kicsit tologattuk a hangsugárzókat, majd a hátsófallal (azaz üvegfelülettel) párhuzamosan helyeztük el azokat, majd kivettük a szőnyeget. A szőnyeg kivétele és az erősítőváltás hangsugárzó-cserével felérő javulást hozott, de még mindig nem engedtek zenét hallgatni, mert befogtak minket, hogy emelgessük egy kicsit a hangsugárzókat és válasszunk „lábat” hozzá.

Gondolom, ez némi magyarázatra szorul. A sztatikus panelt úgy tervezték, hogy a felhasználó az ízlésének, szobájának legmegfelelőbb „lábakkal” hallgathassa, így üvegkorong, parafa és tüskeláb is része a csomagnak. Volt még egy terv, de azt a közös meghallgatás során elvetették (elvetettük), így a hangsugárzók méretes edzettüveg-korongokra kerültek.

Emelgetős, tologatós, tesztelős munkánkat finom kávéval és szenzációs rétessel hálálták meg, majd végre leülhettünk igazából zenét hallgatni.

Többféle magnetosztatikus és elektrosztatikus hangsugárzó volt a hangrendszeremben (házimozimban), így ismerem hibáikat, előnyeiket, tudom, miért szeretik és miért nem kedvelik azokat. Ezen tapasztalatok, kb. 20 évnyi panelsugárzó-hallgatás után, valamint a szobaakusztikai problémák ismeretében finoman fogalmazva is meglepődtem a hallottakon.

A nappaliban járkálva a basszusszint némi változásán kívül semmiféle akusztikai problémát nem lehetett hallani. A hatalmas és csupasz felületek ellenére áramlott a zene. A térmegjelenítés bár a középső székben volt a legjobb, de a hangsugárzók vonalán kívül, de akár egészen oldalt a konyhában is el tudta hitetni a hallgatóval, hogy zenészek játszanak egy meglehetősen nagy légtérben. A panelek hátoldalához mindössze kb. 80 cm-re lévő üvegfal, valamint a két sztatikus közötti kicsi távolság – tehát a legkevésbé sem ideális elhelyezés – miatt a hangtér oldalra és előrefelé épült fel. A hátranyíló légteret szó szerint lezárta az üveg.

A kérdésre, hogy miért ilyen elhelyezést és miért ennyire gyenge erősítőt és forrást választottak, nagyon szimpatikus választ kaptam. A vásárlók (zenehallgatók) többsége lakótérben, életszerűen használt nappalikban hallgat zenét, mindenféle akusztikai segédeszköz és hifikellék nélkül. Ezt az általános helyzetet szimulálva tudják leginkább az otthonokban hallható hangképet bemutatni. Ezért választottak az elektrosztatikus hangsugárzó elé egyáltalán nem való erősítőt, filléres forrást és egyszerű kábelezést. Sehol egy szűrő (sehol egy virtuális föld), a panelek mégis zenéltek.

Többször, többen jeleztük már, hogy az igazán jó hangsugárzók, készülékek, rendszerek szinte immúnisak az akusztikai problémákkal szemben. Képesek bárhol, bármilyen lakószobában jól, hallgathatóan, sohasem zavaróan szólni. Ez egyfajta szintmérő is egyben, ami természetesen nem jelenti azt, hogy akusztikailag rendbetett szobában, rendesen „kiszolgálva” ne szólnának sokkal jobban.

Az új Popori sztatikus hangsugárzó a finoman fogalmazva is gyatra „kiszolgálás” ellenére is, nem zavartatta magát, egyszerűen csak zenélt. A Hiraga ugyan többször is jelezte, hogy ez a hangsugárzó kemény falat a számára, de megtalálva a „határhangerőt” minden másodperc a zenéről, a zenébe való belefeledkezésről szólt.

A sztatikusoknak két gondja szokott lenni. Az egyik az irányított magassugárzás, aminek következtében csak a középpontban lévő széken hallgatva alakul ki a hangtér. Ezen a Martin Logan a panelek íves meghajlításával javít, a többiek pedig sehogy. A Popori panelen alkalmazott kváziribbon a fémgolyóval ezt a problémát – a hallottak alapján – tökéletesen orvosolja.

A másik gond, hogy bár igen mély frekvenciákat is meg lehet szólaltatni egy sztatikus hangsugárzóval, de a hangszerek, az énekesek teste, a tömege hiányzik, aminek következtében minden zene kisebb-nagyobb mértékben könnyűsúlyúvá, tartás nélkülivé válik. Nem tudom, hogy az anyagválasztásnak köszönhetően – a keret egy súlyos, hangelnyelő kompozit anyag -, vagy valamilyen más turpissággal érte el Ottó, de az új sztatikusok kifejezetten testes, húsos hangszerhangokat sugároznak. Van egy kedvenc felvétele a csapatnak, melyen egy férfi franciául énekel, és mint egy vastag subaszőnyeg terül el alatta a mélytartomány. Nagyon sokféle rendszeren hallottuk már, ember nagyságú reflexnyílásos hangsugárzókon, TL-rendszerűn, szubbal kiegészítetten, stb. Meghallgatva a fehér sztatikusokon, egyetlen pillanatra sem jutott eszembe (eszünkbe), hogy a méllyel, a tartással, a testtel bármi gond, hiányosság lenne.

Nagyon sokféle zenei műfajt hallgattunk – egyik végén Roger Waters, a másikon klasszikusok, közöttük pedig a Take Five. A zenehallgatás közben és azóta is többször merült fel bennem a kérdés, vajon mit tudhatnának ezek a sztatikus hangsugárzók a nekik megfelelő elrendezésben és hozzájuk illő társaságban? Valamint azon is töprengtem, hogy mi okozhatta (okozhatja) azt a különbséget, hogy a korábbi és általam hallott Popori hangsugárzók közül egyiket sem hoztam volna haza, ezt viszont gondolkodás nélkül. Anyagválasztás? Kváziribbon magassugárzó? Ottó beletette minden tudását, tapasztalatát? Gábor – a dizájner társ – ihlette meg? Bármi is volt – akár mindez együtt -, a Popori név, azaz a névvel jelzett elektrosztatikus hangsugárzó bekerült a legfelsőbb körökbe, csak sajnos nagyon sok idő kell ahhoz és persze az út is „göröngyös” lesz, hogy a zenehallgatók ezt felismerjék, be- és elfogadják.