A legmegosztóbb törpe – JVC sx-wd9vnt (wood cone)

English language can be selected in upper left corner (British flag).  Negyedik hónapja hallgatom a korábban „legkisebb óriásnak” titulált JVC sx-wd9vnt hangsugárzóimat. Eredetileg nem szándékoztam egy második posztot is szenteli nekik, de a velük való együttélés, sok-sok emberrel való közös zenehallgatás során olyan benyomások, élmények értek, melyekről érdemes írni és beszélgetni. Előrebocsájtom, nem véletlenül kapta a poszt a „legmegosztóbb törpe” címet.

Ez a hangsugárzó egy igazi hangszer, amit szinte a végtelenségig lehet hangolni, és elhangolni, finomítani, vagy éppen a hangját tönkretenni. Mindent megmutat a zenében és mindent megmutat a rendszerben – sokkal jobban, mint eddig bármelyik hangsugárzó, amivel hosszabban együtt éltem. Zenél, mint egy hangszer és pont ugyanúgy lehet hangolni lejjebb, feljebb, mint pl. egy hegedűt. Azonban lehet hangolni az általa tolmácsolt érzelmeket is – ilyesmivel korábban végkép nem találkoztam. A hangsugárzó és az állványa között lévő elválasztó elemekkel (különféle anyagú fa alátétek) ugyanazt a felvételt le tudja játszani zokogósra véve a figurát, de akár tárgyilagosan, vagy éppen elsődlegesen a ritmusra figyelve. Érdekes „játék”, könnyű beleveszni és elveszni benne.

Rendkívül érzékeny „füle” van. Megmutatja a legkisebb változtatást a rendszerben, vagy a szobában. A színek és a „25 forintos tuning” hatását felnagyítva mutatja meg, sőt képes megkülönböztetni, hogy a Nu-Vista erősítőn, vagy a P10 tápgenerátoron helyezek (helyezünk el) egy-egy színes fakockát (gyöngyöt), vagy fém tízeseket.

Ugyanakkor a hanganyagokat is képes mintegy nagyítón keresztül „láttatni”. Megmutatja a hangmérnökök, felvételek legkisebb hibáit is, megmutat minden „potmétertologatást”, megmutatja a korábban rejtve maradt felvételi bakikat (ajtócsukódás, beszűrődő beszéd, a szalagon korábban lévő és teljesen le nem törölt felvétel, hangszerek zörejei, stb.). Tulajdonképpen akár rendkívül érzékeny műszernek, vagy éppen munkaeszköznek is nevezhetném, de nem tehetem, mert mindezek ellenére, vagy ezekkel együtt megunhatatlanul és hatalmas lélekkel zenél. Amit nagyon megszerettem és rendkívül élvezek.

A korábbi poszt sokak érdeklődését felkeltette, így sokan meglátogattak (azaz eljöttek meghallgatni a JVC sx-wd9vnt hangsugárzót). Voltak, akik többször is, már-már rendszeresen tették (teszik). A sokak sokféle véleményéből kirajzolódott nem kevés általánosan levonható következtetés, amiből a legfontosabb, hogy nagyon-nagyon nem vagyunk egyformák (bár egy kicsit mégiscsak).

Először is mindenki meglepődött – már-már felröhögött -, amikor meglátták. Senki sem gondolta volna, hogy tényleg ennyire pici, pedig előre szóltam. Függetlenül attól, hogy végül tetszett-e az összkép, vagy nem, mindenki meglepődött azon is, hogy mekkora energiákat képes lesugározni a legkisebb megingás, megbicsaklás nélkül. Egyetlen egyszer jelezte csak, hogy itt a vége, ne tovább, amikor is a Led Zeppelin Moby Dick c. számának lehengerlő dobszólóját hallgattuk a Nu-Vista 95-ös hangerő-állásánál…

Azon zenehallgató látogatóim, akik zeneileg képzettebbek, rendszeresen jártak, járnak akusztikus koncertekre, lehetőségük volt (van) kifejezetten jó hangrendszereket hallgatni, abszolút elfogadták a méretéből adódó hiányokat és élvezték az egészen különleges, ritkán hallhatóan valóságos hangszerhangokat, térleképezést, jelenlétérzetet. Érdekes volt megtapasztalni, hogy egy-egy fa alátétkorong, vagy tízforintos felhelyezése, vagy éppen levétele az egyik zenehallgatóból pozitív, a másikból negatív véleményt váltott ki, egészen szélsőségesen ítélték meg a hatásukat. Az elektronika, a kábelezés legkisebb változtatása nélkül, pusztán kiegészítők ide-oda rakásával ugyanazt az aprócska hangsugárzót szerethetővé lehetett tenni Triangle, Harbeth, Magneplanar, Sonus Faber, vagy éppen Martin Logan rajongó számára. Aztán persze mindig mindent visszapakoltam úgy, ahogy nekem tetszik, mert végül is én hallgatom egész nap.

Úgy vettem észre – kategorikusan kijelentve, hogy mindenféle pejoratív értelem nélkül -, hogy akik nem igazán járnak akusztikus koncertekre, kevésbé jó rendszereket hallgatnak, és természetesen mindazok, akik a keményebb zenéket preferálják, kevésbé szimpatizáltak a JVC sx-wd9vnt hangdobozokkal. Egyetlen dologra figyeltek, a hiányzó mélytartományra, mélyenergiákra. Érdekes volt azonban ugyanakkor megtapasztalni, hogy amíg egyik látogatóm zenehallgatás közben felállt, hogy megtapogassa a házimozim szubját, nem kapcsoltam-e be titokban, másik látogatóm még énekhangon is basszushiányt érzett. Természetesen egyetlen pillanatra sem vitatom, hogy látogatóim ezen csoportjának is abszolút igaza volt (van).

A zenehallgatások közben természetesen sokat beszélgettünk, amely során vendégeim óhatatlanul összehasonlításokat tettek. Eleinte meghökkentem, később már csak mosolyogtam, mert bizony az összehasonlítások időnként nagyon-nagyon irracionálisak voltak. A teljesen korrekt, 3-500 ezres hangsugárzókhoz való viszonyítás mellett 2-13(!) milliós hangsugárzókkal tapasztalt friss élményekhez, 10-60 milliós rendszerekhez képest elemezték a hallottakat…

Summa summarum, a szélsőségesen különféle megítéléstől, véleményezéstől függetlenül a hangdobozok a „próbaidő” letelte után is feltétlenül maradnak. Családtaggá, társsá váltak, melyek a zenéjükkel folyamatosan elvarázsolnak, és bizony tanítanak. Tanítanak zenét és hangokat hallani, tanítanak előadásmódok, játékstílusok között különbséget tenni. Nagyon magasra tették azt a bizonyos lécet, amit egy őket valamikor majd leváltó hangsugárzónak „át kellene ugrani”.

Egyetlen dolgot viszont mindenképpen ki fogok még próbálni velük. A tervezői (gyári) ajánlás alapján, egy, már önmagában is hangszerként (hangoló egységként) működő nemesfa állványra kellene tenni a hangdobozokat, én pedig súlyos fémállványon használom azokat. Barátom egyedi faállványa (wengefa, bubinga és ébenfa alkatrészekből) immár két hónapja készül(get). Ha egyszer elkészül, összehasonlítom a fémállványommal, és ha jobbnak bizonyul, belevágok a faállvány „menetbe”. Majd megírom az eredményt.