A legkisebb óriás – JVC sx-wd9vnt (wood cone)

bemutató, hangsugárzó

Hű, de nagyon nehezen vágok bele, de meg kell tennem és előre el kell fogadnom, hogy lesznek, akik elmeháborodottnak, önigazolást kereső, önámító hifistának fognak tartani. Ez a poszt azonban nem nekik szól, hanem mindazon zenebarátnak, akik nem ragadnak le puszta elveknél, számoknál, méreteknél, hanem a lényeget, a szobájukban megszólaló már-már valódi zenét keresik. A legkisebb óriás, a JVC sx-wd9vnt (wood cone) nekik jelenthet igencsak elgondolkodtató alternatívát.

Nagyon lelkes tudok lenni, időnként már túlságosan is – amit István01 nicknevű tiszteletben tartott hifis felebarátom teljesen jogosan és némi mosollyal felemleget -, így toltam, halasztottam a beszámoló megírását. Vártam a “pofára esést”, a kiábrándulást, a dolgok fizikára alapozott helyrekerülését, de az istennek sem jött. Ellenben lelkesedésem egyre nagyobb és nagyobb lett, a zenehallgatással töltött idő egyre hosszabb és hosszabb, látogatóim zenehallgatók és “csak” munkatársak pedig egyre nehezebben álltak fel a sztereószékből. Az aprócska JVC sx-wd9nt rajtam kívül is mindenkit elvarázsolt már a bejáratódásának legelső pillanatától kezdve. Sabolc (aki a japánoktól a Shirokuma nevet kapta) igencsak őszinte beszámolója már jelezte, hogy valami tényleg van – és nem az elmebeli képességeimmel -, valamint az a 10-12 sokat hallott barátom, ismerősöm részletes, negatívumokat, pozitívumokat egyaránt taglaló meghallgatás utáni elemzése is arra biztatott írnom kell. Meg persze nagyon-nagyon hosszú távon hallgatnom kell a kis JVC hangdobozokat.

jvc sx-wd9vnt jvc wood cone

A végső lökés, a bátorság utolsó morzsáinak összekaparása azonban tegnap este történt meg – történt ugyanis, hogy Menyus barátom (Core Audio) ismét beállított egy új tárggyal. A Core audio PC-jéről, nagy DAC-járól már beszámoltam egy-egy posztban, s a sorok között olvasva bárki számára kiderülhetett, hogy bár csodálattal értékeltem a technikai nóvumot, a hangokat, de valahogy a megnyugtató, valódi zene számomra hiányzott belőlük. Erről sokat beszélgettünk a tervezővel, s eljutottunk egy nagyon érdekes és mindenki számára fontos megállapításhoz: az extra nagy felbontású, extrém széles sávszélességű, dinamikájú, stb. készülékek csak egymással szeretnek “házasodni”, gyengébb, ám önmagában igazán hallgatható rendszerekbe azokat betéve, a zenehallgatási, zeneélvezeti faktor jelentősen csökkenni fog. Hónapok (évek?) óta mondtam Menyusnak, hogy kellene valami igazán zenei tárgyat (DAC-ot) készíteni, ami ugyan nem képes minden formátumot fogadni, nincs technikailag a végtelenségig kihegyezve, ellenben, ha összekötöm egy CD-futóművel, ne akarjam többet kivenni a rendszeremből. Tegnap Menyus elhozta magával a prototípust is – ha már úgyis eljött meghallgatni a JVC sx-wd9vnt hangsugárzókat.

Bekötöttük az új szempontok szerint tervezett DAC-ot, s az órákig tartó zenehallgatás eredményeként – vállalva minden felelősséget – most már le merem írni, hogy a kis JVC sx-wd9vnt személyében tényleg megtaláltam a Szent Grált! Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a hallottak alapján még este rendeltem magamnak az igen-igen zeneire sikeredett DAC-ból de az majd egy másik történet lesz.

jvc sx-wd9vnt jvc wood cone

Mielőtt belekezdek, feltétlenül meg kell említenem néhány hangsugárzót, melyekre gondolkodás nélkül azonnal elcserélném a kis JVC “játékszert”: B&W 801D, Shahinian Diaphason, Sonus Faber Guarneri 1 (dinamikai, térbeli, rockzenei kompromisszumokkal), Sonus Faber Extrema 1 (térbeli kompromisszumokkal), Magneplanar MG20.7 (ha lenne nagyobb szobám), Etalon Entrée / Elixir, nagy MBL (mert kíváncsi vagyok rá), Apogee, vagy AlsyVox full ribbonok…. Mielőtt valaki (direkt) félreértené és urbánus legendaként terjesztené, a “Szent Grál” jelen esetben nem azt jelenti, hogy a létező legjobb (ilyet soha, semmire nem mondanék), hanem egy meglepően jó, verhetetlen ár / érték arányú hangsugárzó, amelynél a kimagasló erények mellett eltörpülnek a hátrányok. Ráadásul mindezt nem is túl vészes műfaji korlátok mellett. Feltétlenül meg kell itt említenem, hogy volt több olyan látogatóm, akik életükben először döbbentek rá, hogy az egyébként tényleg bődületesen rossz Led Zeppelin albumok kifejezetten élvezetesen is lejátszhatóak. A Moby Dick híres dobszólója, a legapróbb, korábban soha nem hallott rezdülésekkel, finomságokkal és ezernyi hangszínnel bontotta (bontja) le a házat.

Az előzményekről röviden:

Valamikor a kilencvenes évek végén vásároltam egy JVC mikrotornyot a hálószobába, ami meglepően jól, kellemesen, hosszan hallgathatóan zenélt – és nem csak a méretéhez képest. Az évek múlásával a torony az enyészeté lett, de egyutas hangsugárzóit a mai napig hallgatjuk az ebédlőben egy LG-készülékre kötve. Két évvel ezelőtt kíváncsiságból – mivel egyszerre volt nálam egy nagyon jó sztatikus, a Magneplanárom és persze a filléres egyutas – csináltam egy többnapos próbát mely során összehasonlítottam a három “elvet” melyek azonban több szempontból azonosak. Meglepő módon, a kicsike JVC összességében jobbnak, hallgathatóbbnak bizonyult, mint az Audiostatic DCI – árarány 1:300…

jvc sx-wd9vnt jvc wood cone

Ezen “tapasztalatszerzés” után egy sajnálatos baleset miatt az egyutas apróságot kellett hallgatnom mintegy 5 hónapig, s rá kellett jönnöm, hogy valami olyasmit tud, amit a nagyok nem, vagy csak elképesztően drágán, a hátrányai, hiányosságai pedig palástolhatók. Az új hangsugárzó kiválasztásához felelevenítettem múltbéli élményeimet, nyitott füllel jártam és megfontoltan, hosszú távban gondolkodtam. Nagyon hamar felmerült az ötlet, hogy ha már a JVC egyutas sorozatából a legkisebb is ennyi zenei örömöt tud okozni, mi lenne, ha megvenném a “legnagyobbat”. Mivel annak árától sokkal többet is elruletteztem már, így azt megrendeltem és tovább hallgatóztam. Szomorúan és egyben meglepődve konstatáltam, hogy a rendelkezésemre álló keretből (1,2 millió) egyszerűen nem találok olyan hangsugárzót, ami minden szempontból überelni tudta volna a 6000 (hatezer) Ft értékű és csak átmenetileg használt minit.

Január 31-én végre megérkezett a JVC sx-wd9vnt és egy új zenei korszak kezdődött az életemben – a részletek előtt azonban néhány szó a “9-es” hangdoboz megszületéséről.

A JVC egyik tervezője / hangmérnöke, Kuvahata Tosikacu úr két alapgondolatot tartott szem előtt a valós zenei élményt minél jobban megközelítő hangsugárzók tervezése során. A hangsugárzó legyen egyutas, a membránja pedig legyen egy olyan, természetes anyag, amiből magukat a hangszereket is készítik. Rendkívül fontosnak tartotta azt is, hogy a hangszórókra jutó jel ne legyen még párhuzamosan kötött kompenzáló tagokkal (tekercsek, kondenzátorok) manipulálva, a hangdoboz pedig legyen a lehető legkisebb. Minél kisebb egy doboz, annak rezgései annál inkább kézben tarthatóak, hangolhatóak.

Munkája során tervezett műanyag, kerámia, magnéziumötvözet membránú hangszórókat, melyeket egyutasként nagyjából ugyanolyan méretű dobozokba épített. Bár mindegyik egy kicsit másként szól, de az összképük rendkívül jó, mindenféle túlzás nélkül írom, hogy megfelelő rendszerbe téve – olyanba, melyek végére legalább 1-2 milliós hangsugárzókat szokás illeszteni – bőven egyenértékűek az említett (ár)nagyságrendű konkurenciával. Sőt, tulajdonképpen minél jobb a rendszer, annál inkább előjönnek kvalitásaik a többiekkel szemben és annál inkább megbocsájtjuk nekik a méretükből adódó hátrányaikat. Feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy már ezek is jóval több és mélyebb basszusenergiával töltik meg a teret, mint amit legmerészebb álmainkban gondolnánk róluk. Kovahata úr számára azonban legnagyobb álma, a famembrán valahogy csak nem akart összejönni. Bár készített hangszórókat fának titulált membránnal, de azok valójában bambuszból voltak, s mint ahogy biológiából valaha tanultuk, a bambusz valójában pázsitfűféle – tehát nem fa.

jvc sx-wd9vnt jvc wood cone

Kuvahata úr úgy gondolta (fogalmam sincs, miként jutott erre a gondolatra), hogy a legjobb membránanyag a nyírfa lenne, amiből akár hártyavékony lemezeket is lehet nyesni, azonban a vékony lapocskák már önmagokban is törékenyek, hátha még kúpformára préselik és egész életükben hangszórókánt “rángatják” azokat. Valamivel mindenképpen impregnálni kellett azokat! A megoldást a szaké, ez az ősi és autentikus japán alkoholos ital lett, amibe a vékony, membránnak szánt nyírfalemezeket évekig áztatták. Az áztatás során kétirányú folyamat játszódott le, egyrészt a fából kioldódtak különféle anyagok, másrészt a szaké összetevői beépültek a farostok közé. A Mester megszállottságból, vagy valamit tudott alapon, naponta maga is fogyasztott a folyadékból, ami a nyírfából a szakéba kioldódott vegyületeket tartalmazta. Az így impregnál nyírfából végül elkészülhettek az első famembránok, az első valódi “wood cone” hangszórók, melyeket még sok-sok követett.

A tervezési út végállomása a JVC sx-wd9vnt lett, ami pusztán csak elsőre, felületes szemlélődésre tűnik ugyanolyannak, mint a többi. Nagyon sok, nem szokványos megoldást tartalmaz, amelyekkel a hangdobozt, mint egy hangszert hangolták a végleges tónusúvá.

jvc sx-wd9vnt jvc wood cone

A membrán kétrétegű. Az alapra egy kereszt formájúra vágott és az alappal 90 fokkal elforgatott szálirányú plusz lemezt ragasztottak. A kosár öntött magnéziumötvözet. A hatalmas mágnes vörösrézgyűrűvel van leárnyékolva, ami a mágneses erőt középre a légrésre koncentrálja. A tekercs kiképzése a “rövid tekercs, hosszú légrés” elvet követi, amely megoldás ugyan drágább, mint a “hosszú tekercs, rövid légrés” alkalmazása, ráadásul az érzékenység rovására megy, viszont garantálja, hogy minden helyzetben a teljes tekercs a légrésen belül marad, arra (annak teljes felületére) mindig ugyanakkora mágneses erő hat. Az érzékenység ebből (is) következően mindössze 82 dB. A tekercs közepén a porvédőkúp alatt egy rezonanciacsillapító, tónusszínező(?) cseresznyefa-lapocskát helyeztek el.

jvc wood cone

Maga a mágnes is kapott egy hatszögletű és a mágnessel közel megegyező méretű fatestet, ami a “nyugati” gondolkodással felfogható rezgéscsillapítás mellett, energetizáló, “jó rezgéseket” stimuláló szerepet is ellát. A reflexcső a doboz teljes oldalán végigfut. A hangdoboz cseresznyefából készül (bár ennek meghatározása nem teljesen egyértelmű). Belsejében kisebb nagyobb, a dobozfalra ragasztott hangoló fadarabokat helyeztek el, melyekkel a komplett hangsugárzó frekvenciamenetét korrigálják.

jvc sx-wd9vnt jvc wood cone

A rezgések irányított elvezetésére, további csillapítására a doboz aljába egy legyezőszerűen szétágazó és több különböző méretű és faanyagú “valamit” építettek be. A dobozban keletkező állóhullámok csillapítására “zokniba” tett nyírfaforgácsot használnak. A kábelcsatlakozó termináljával is hosszasan elbíbelődtek! Nem csak a csatlakozó megfelelő anyagát keresték meg, hanem arra is rájöttek, hogy a terminált rögzítő 4 db csavar színe, alapanyaga hatással van a hangképre – ezért ezüst színű csavarokat használtak, melyek közül a bal felsőnek az anyaga más, mint a többié. A hangszórórögzítő csavarok is a “hangjuk” miatt lettek ezüstszínűek. A belső kábel szintén hang alapján lett kiválasztva, egyik ágának hangszóró felőli végére pedig egy meghatározhatatlan “működésű” hangolóbigyót tettek. Az alátámasztás pontos helyét meghatározták, ami ráadásul szembe megy az évtizedek alatt felhalmozódott megfigyelésekkel. Az a tapasztalat, hogy érdemes a hangsugárzókat 3 db tüskére, stb-re állítani, melyek közül elől, a hangszórók alatt 1 db legyen, hátul  pedig kettő. A JVC-nél ez pont fordítva van – elől 2, hátul 1 -, ráadásul nem a hangszóró alatt és a hátfal szélén, hanem ezektől beljebb.

jvc sx-wd9vnt jvc wood cone

Ajánlanak hozzá alátámasztást, valamint kicsi és nagy állványt egyaránt. Ami a közös bennük, az a fémtüskék hiánya – tilos, bármiféle “sima” fémtüskét a hangdobozok közvetlen alátámasztására és / vagy az állványokon használni. Persze léteznek “ezoterikus” kivitelű és árú tüskés megoldások, de azok Magyarországon eleve lőtávolon kívül esnek, pedig…

Most már nem halogathatom tovább, mindenképpen le kell írnom, mi okozza hatalmas lelkesedésemet, folyamatos rácsodálkozásomat. Mindenféle túlzás, “nagyot mondási kényszer nélkül” írom, hogy lassan két hónapi együttélés után még mindig rendszeresen meglepődöm és hitetlenkedem. Sőt, ez egyre inkább megtörténik, mert a bejáratódási folyamat során a JVC sx-wd9vnt egyre nemesebb és hangszerszerűbb, valódi hangszerré válik.

A rendszer, aminek családtagjává váltak a dobozok: Musical Fidetity Nu-Vista 800 (valószínűleg rendkívül fontos eleme a végeredménynek), Pro-Ject RS CD+DAC erősítőket megszégyenítő tápegységgel, Mundorf puffer-kondenzátorokkal (176 000 mikró); a készülékállványok SolidSteel Hyperspike típusok, a hangsugárzók alatt pedig a Sonus Faber Extrema (1) állványai vannak;  kábelezés a villanyórától a hangszórókig Cables-féle; valamint az elengedhetetlen Entreq virtuálisföld dobozok és Entreq “patkányok”; a CD-játszó tápellátása egy PS Audio P10-en keresztül történik. A rendszer minden eleme különféle Yamamoto, Cardas és Acoustic System fa alapanyagú alátámasztásain üldögél.

A lassan 7 hetes bejáratódási folyamat (ami nagyjából félidőnek tekinthető) rendkívül intenzív és akár mérhető változásokkal járt a hangsugárzó hangjában. Megérkezésekor az erősítő 75-78-as állásánál jelezte, hogy már kezd sok lenni az energia, az 5 és 10 Hz-es bejárató-jeleknél pedig surrogások, csörgések hallatszódtak a membránból / membrán mögül. Ez mostanra annyiban változott, hogy mindenféle zokszó nélkül viseli az erősítő 95-97 (100!) értéket mutató hangerő állását ugyanazokon a felvételeken, melyek kicsomagoláskor már 80-as érték alatt köhécselésre kényszerítették a hangszórókat, az 5 és 10 Hz pedig mindenféle mellékzörej, csörgés, surrogás nélkül hatalmas intenzitással, lazán mozgatja a membránt. Azaz surrogás sajnos jön és mindig is fog a doboz hátsó részéről, de abban a baszreflexnyílás méretezése a ludas, ami ekkora légmozgást már nehezen kezel. A tónusok egyre melegebbé, színesebbé váltak, a kezdetben időnként jelenlévő harsányságnak nyoma sem maradt, a színpad minden irányba folyamatosan tágult, a lemezekről egyre több és több részlet jelent meg. Tehát ez a kis egyutas is pont ugyanazon változásokon ment (megy) keresztül, mint bármelyik méretesebb és többutasabb társa.

jvc sx-wd9vnt jvc wood cone

A bejáratódási folyamat alatt érdekes volt megfigyelni, hogy a különböző időben érkezett látogatóim más és más erényeket emeltek ki, az általuk megfigyelt negatívumok száma és mértéke pedig egyre kevesebb lett. Olyan ismerőseim, akik többször is eljöttek, kifejezetten rákérdeztek, hogy mit cseréltem ki a rendszerben, mert sokkal jobb, mint 1-2-3 héttel korábban.

Nem, kedves Olvasó, nem csak te vagy szkeptikus mindazzal kapcsolatban, amit írok, amit itt lelkesedésemben összehordok, hanem minden barátom, ismerősöm is az volt, mielőtt eljöttek meghallgatni a JVC sx-wd9vnt hangsugárzót és vele a rendszert. Szkeptikusságuknak, feltételezett elmebéli állapotomnak vérmérsékletüktől függően “becsomagolt” változatban, vagy csak úgy a szemembe mondva (akár még némileg megemelt hangerővel is) többen hangot is adtak – úgy gondolom, erről (is) ismerhető meg az igazi barát. A meghallgatások, többszöri és hosszas zenélések után azonban egyikük sem hívott hozzám orvost, vagy küldött elmegyógyintézetbe. Bevallom őszintén, pedig jobban éreztem volna (érezném) magam, ha kiderül, hogy amit hallok, amivel folyamatosan együtt élek, csak a pszichémben létezik és egy alapos “fejmosással” helyreállítható a rend. Azonban nem ez történt, amit hallok és 40+ évnyi zenehallgatás (hifizés) után képtelen vagyok megérteni és feldolgozni, az maga a valóság, ugyanazt hallja mindenki és értékeli zenei / hangi preferenciáitól függetlenül valami egészen különlegesnek és nem szokványosnak.

Legelőször is ott van a tér, a színpad megjelenítése, ami nemcsak hogy eltünteti a hangsugárzókat, hanem eltünteti a szoba berendezését – időnként a falait is – és megjeleníti a felvétel helyszínét a szélességi, mélységi és magassági(!) tagozódásokkal együtt. Másfél évtizednyi Magneplanar hallgatás után nagyon féltem, hogy a hangszerek mérete a planárokhoz képest, majd miniatűrökké válik. Abszolút kritériumként írtam elő számomra (és a minik számára), ha így lesz (lett volna), a JVC-k bekerülnek a hálószobába, én pedig rohanok venni egy újabb Magneplanar-t. Több Magnepan hangsugárzót (és sztatikust) hallgató ismerősömmel együtt értetlenül állok a tény előtt, hogy a kétliteres minik képesek ugyanazt a hangszerméretet megjeleníteni, mint az ajtó nagyságú panelek – ráadásul sokkal pontosabban, hihetőbben, megfoghatóbban és láthatóbban(!). A napokban nálam járt és meglehetősen jó, a teret remekül ábrázoló hangrendszerrel rendelkező ismerősöm (Mark Levinson + Magneplanar), a zenehallgatás során többször is felkiáltott, hogy “de hát látom a zenészeket, ezt hogy csinálja…”. Volt olyan látogatóm, aki folyamatosan kicsit félrehúzódott a sztereószékben és féloldalasan benézett valami mögé. Nem teljesen értettem a dolgot, majd észrevéve, mit is csinál, hangosan felnevetett önmagán és a helyzeten – ugyanis megpróbált benézni Ray Brown mögé, hogy jobban lássa Herb Ellis-t.

Házimozin szocializálódott felebarátaink ezt végképp nem is érthetik – két hangszóróval falakat eltüntető légtér, amiben a hangok plasztikussága olyan hatású, hogy az szinte láttatja a zenészeket, hangszereket. Abszolút szürreális és avatatlan fül számára felzaklató a kialakuló hangképet összeegyeztetni egy szoba látványával.

A másik különlegessége a dobozkáknak a valósághoz nagyon közeli tónusok, hangszínek megjelenítése. Természetesen nagyon sok igen jó hangsugárzó létezik, amelyek ugyanerre képesek, azonban az árcédulájukon egy-két nullával több szerepel, ugyanakkor azt a teret, amit ezek a kicsik kisujjból kiráznak, már csak nagyon kevés tudja közülük megjeleníteni.

Feltétlenül írnom kell néhány észrevételt a zongora megjelenítéséről. Keith Jarrett “La Scala” lemezével kapcsolatban csak ezeken a dobozokon értettem meg, miért is tarthatta a Scala akkori színpadmestere az (akkor) elmúlt 25 év legjobb koncertjének azt a Scala színpadán. Még most is, ahogy e sorokat írom, fut a katartikus hideg a hátamon az élményt felidézve. Korábbi hangsugárzóim képtelenek voltak ezt (azt) a fajta zenei élményt átadni. Ez nem hangokról, frekvenciákról, műszaki adatokról szól, hanem érzelmekről, zenei utazásokról, amiket műszaki ember légyen a talpán, aki a tankönyvek alapján értelmezni tud – igaz, sajnos, szerintük az ilyesmi nem is létezik, meghallgatni (tapasztalni) pedig nem hajlandóak. Mélységes tiszteletem mindazok részére, akik mégis!

Ha már Keith Jarrett, akkor a zongorával kapcsolatos másik észrevételem, hogy korábbi hangsugárzóim zongora és zongora között nagyon apró különbségeket mutattak (legalábbis én keveset vettem észre). A JVC-n teljesen egyértelműen el tudom dönteni, hogy bár fantasztikus zenei élmény a La Scala koncert, de az a zongora számomra sokkal harsányabb hangú, a zongora bemikrofonozása pedig sokkal direktebb, mint pl. a Bécsi szólókoncerté.

Nem szeretném elhallgatni a méretéből adódó mélyenergiák és hangtömegek hiányát! Amennyiben sok évtizeddel ezelőtti zenei korszakomat élném csupa Deep Purple, AC/DC, SBB, Sex Pistols és hasonló albumok hallgatásával eszembe sem jutna a kis JVC-t megtartani – azaz, tulajdonképpen az akkori “zenei” eszemmel. A dübörögjön és üssön minél hangosabban, valamint a minden hangszer minden rezdülését hallom között jelentős különbség van. A kis egyutas a korlátai ellenére igencsak élvezetesen, megunhatatlanul nyomja akár a Metallica-t is egész nap, sőt, önmagában még hiányérzetet sem kelt, viszont ha valaki hallott már rockzenét, metált méretes állódobozokon (nem Videoton-ra, Orion-ra, Jamo-ra, pozdorja JBL-ekre és társaikra gondolok), akkor megértem, ha most mosolyog.

Úgy látom, túl hosszúra sikeredett lelkes “ömlemgésem”, de talán megbocsájtjátok nekem, mert tényleg nagy a szerelem!
A leírtak “ellenőrzéséhez” pedig csak el kell(ene) sétálni hozzám beszélgetni, kávézni, zenét hallgatni…

JVC sx-wd9vnt
Megosztom:

Hozzászólások

2 Hozzászólások

Hozzászólás

  • Csók Gyula

    Gratulálok a kis aranyoshoz,végül is honnan sikerült beszerezni?,Láttam ,hogy jó ideje vadásztál rá!

  • Long

    A blogbejegyzésben említett “Sabolc” vásárolta meg Japánban és hozta el nekem.

Scroll Up