A második Bergendy album, ami tulajdonképpen az első, mert az első (Beat ablak), hiába Bergendy az nem az ő albumuk, pedig ők zenélnek rajta, ráadásul nem is akárhogy – gondolom, értitek. Tehát valójában ez az első album, az előzőt pedig tekintsük nulladiknak.
Először is egy nevezetes dátum: 1971. június 5. Ez volt az a nap, melyen Bergendy István úgy döntött, tar fejjel éli tovább életét. Hajnyírásának oka, hogy különbözni szeretett volna zenésztársaitól, a korszak beat-, rock-, jazz-zenével kapcsolatos, a zenész egyenlő hosszú hajú huligán sztereotípiától.
1971-ben a Beat ablak c. lemezzel párhuzamosan a Hanglemezgyár lehetőséget adott a Zenekarnak, hogy saját szerzeményeiket is rögzítsék. A „nulladik” album sikerétől függően szándékoztak megjelentetni, vagy elsüllyeszteni. Mivel a válogatásalbum sikeresnek bizonyult (6 különböző borítóval is megjelentették), Angliában is, a Szovjetunióban is eladható volt, így 1972 januárjában megjelenhetett a Bergendy Együttes tényleg első albuma.
A borító számomra az egyik legizgalmasabb, amit valaha láttam. A színpadi fotók összevágása, fekete-narancs tónusa, a zenészek arckifejezései tökéletes koncerthangulatot teremtenek. Kézbe fogom, ránézek és érzem az energiákat, a ritmust, szinte hallom a zenét. Mindezt nem „direktben” egy színpadi fotóval, előtte közönséggel éri el Berend Iván (grafikus), hanem pillanatokat „elkapott” fotóinak montázsával (Photoshop nélkül).
A borítóról sugárzó tűz az albumon sajnos nem ismétlődik meg, nem kapunk koncerthangulatot – egy kicsit olyan, mint amikor egy jazz-rock bandát korlátok közé szorítanak. Megmondják, eddig és nem tovább. Azonban, ha ezen túl tudunk lépni – ennyit engedtek a Zenekarnak -, akkor egy tökéletesen összeszokott, rendkívül profi zenészcsapat „örömzenéjét” hallhatjuk. Demjén énekhangja „megtámogatva” a fúvósokkal, Oroszlán György egyéni gitárjátékával, a rendkívül színes ütősjátékkal és persze Latzin Norbert időnként felcsendülő Hammond-jával, valami rendkívül érdekeset és egyedit eredményez.
Elsőre tulajdonképpen, 41 percnyi tinglitanglit hallunk, amit mégis értékesnek érzünk. Majd meghallgatjuk az albumot másodszor, harmadszor… és elkezdjük figyelni a részleteket, a játékot, majd felfedezzük, hogy valójában hangszeres játékában, zenei alapjaiban ez egy remek jazz(rock) album.
Comments