Dinamit együttes – Dinamit

1979 egyik nyár eleji szombat estéjén az „Egymillió fontos hangjegy” c. zenei műsor egy egész adást szentelt a semmiből nagy hirtelenséggel felbukkant supergroup-nak, a Dinamit együttesnek. Felcsendült az első szám, a „Tinédzser dal” és rohantam az ablakhoz, hogy az bérházunk udvarán lebzselő haverjaimat felzavarjam a TV elé. Néhány perc múlva az egész ház zengett a Dinamit zenéjétől… 14 évesen rendkívül izgalmasnak, nekem szólónak hallottam a zenét, felkavarónak a szövegeket és a megtestesült őserőnek, igazi sámánnak láttam az énekest. Azonnal rajongójuk lettem, mint ahogy a házból mindenki.

1979-ben tehát megalakult egy zenekar, ami felforgatta a hazai zenei életet. Tette ezt azért, mert az együttes születése a P. Mobil, a Mini és a Skorpió átalakulását eredményezte, valamint sokféle szóbeszédre, találgatásra adott okot akkor is, azóta is. Sajnos, a tisztánlátás(?) érdekében ki kell rá térnünk.

Vikidál Gyula a P. Mobil meghatározó tagja, mindenféle ok és előzmény nélkül kivált Schuster Lóránt együtteséből és nagyon rövid idő alatt olyan zenei karriert futott be, ami a P. Mobillal elképzelhetetlen volt. Azonnali TV-műsor, lekötött koncertturnék, nagylemezek…

Természetesen mindennek lehetett az az oka, hogy a Dinamit zenészei (Németh Alajos, Németh Gábor, Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula) rendkívül tehetséges muzsikusok, ismertségüket pedig országos (nemzetközi) hírű együttesekben alapozták meg. Azonban, nem szabad elfelejtenünk, hogy 1979-et írtunk, amikor nem számított a tehetség, nem számított a közönség – a TV- és rádiószereplést, a lemezkiadási lehetőségeket elsősorban politikai indokokból, a párt elvárásai szerint biztosították. E (sötét)korban egyszer csak a korábban éppen csak megtűrt Vikidál Gyula megjelenik a médiában, hanglemezeket adhat ki, eljátszhatja Koppányt…

Azt nem vitatom, hogy hangjának, tehetségének, kisugárzásának köszönhetően ezeket mind megérdemelte – a legjobb magyar rockénekesnek tartom -, de valahogy a korszak berögződött szokásának mindez ellentmondott. Dalos ügynök, alias Vikidál Gyula éveken keresztül „beépített” ügynöke volt az Állambiztonsági Szolgálatnak és írt jelentéseket Gábor Róbert kapcsolattartó tisztnek. Még mielőtt bárki is elítélné ezért Vikidált, feltétlenül meg kell említeni, ezen jelentések senkire nézve sem tartalmaztak semmiféle negatívumot, semmiféle kompromittáló adatot. Jelezte az együttesek megalakulását, átszerveződését, a tagok „hangulatát”.  Jelentéseiből értesülhetett az állam pl. a KFT és a Bikini megalakulásáról is.

Úgy gondolom, az utókornak a Bikinivel és Nagy Feróval kapcsolatos jelentéséért külön köszönetet kellene mondani „Dalos” ügynöknek. Ferót rendkívül pozitív színben tüntette fel, egyértelműen jelezte, hogy a Bikini egy „balhé mentes” újszerű, újfajta gondolatokat közvetítő zenekar lesz. Ezen jelentésnek (is) köszönhetjük, hogy megalakulhatott a Nagy Feró féle Bikini és megjelenhetett rendkívül különleges, egyedi és megismételhetetlen első két albumuk – ezekre (is) a későbbiekben visszatérek.

Dalos ügynök egyedül Schuszter Lórántot próbálta némileg besározni, azonban a róla szóló jelentések is leginkább ártalmatlan semmiségeket tartalmaztak.

Azt, hogy Vikidált a zenei karrierjének meglódulásával megjutalmazta őt az állam, vagy mindaz pusztán tehetségének (és zenésztársai tehetségének!) köszönhető, döntse el mindenki maga. Egy dolog azonban vitathatatlan, Vikidál Gyula egyértelműen meghatározó és megkerülhetetlen alakja a magyar rockéletnek. Valamint az is vitathatatlan, a Dinamit zenekarvezetője, mozgatórugója az induláskor, valójában Papp Gyula volt, akinek szerepét ’80-ban Németh Gábor vette át.

Visszatérve az első Dinamit albumra – és túllépve az „állami rockzenekar” kijelentésen -, valójában rendkívül ütős, nagyon jó zenét, afféle esszenciális rockzenét hallhatunk róla. A maga műfajában egyenrangúnak találom a Skorpió, vagy a Piramis első lemezével. Nincs egyetlen pillanatnyi megállás, nincs üresjárat, nincs töltelék. Kiforrott, érett album, amelyen tehetséges és tapasztalt zenészek játszanak könnyedén – minden hangot, fordulatot, szólót „kisujjból” kirázva. Időnként olyan érzést kelt, mint egy igazi örömzenélés valamelyik kocsmában egy koncert után. A hallgató érzi a tüzet, az izzadtságot, a koszt, átveszi a lüktetést – önkéntelenül jár a láb, beindul a léggitározás akár 50+ évesen is.

Az egyes szerzeményeket nem is érdemes kiemelni, nincs jobb, vagy rosszabb. Mindegyik egy-egy műalkotás, függetlenül attól, hogy melankolikus, vagy lüktető életigenlést sugárzó, elgondolkodtató, vagy csak a tombolást szabadjára engedő.

A Dinamit zenészeiről külön-külön érdemes néhány szót szólni.

Vikidál Gyula hangja, hangjának sokszínűsége, dinamizmusa folyamatosan újabb és újabb rácsodálkozásra, elismerő fejbólintásokra késztet. Folyamatosan ott motoszkál a „mi lett volna, ha” gondolat – mi lett volna, ha Vikidál mögött a Led Zeppelin, a Deep Purple, a Whitesnake stb. állt volna.

Németh Alajos basszusjátéka bőven túllép a „néhány hangon ritmust pengetek” stíluson. Frenreiszhez, Somhoz hasonlóan a basszusgitár szólisztikus hangszerré válik a kezében. Megteremti a lemezen végigfutó folyamatos lüktetést, egy olyan „hangszőnyeget”, ami stabilan tartja a többi zenész játékát, s teszi ezt úgy, hogy játékára koncentrálva, azt sohasem találjuk egysíkúnak, öncélúnak.

Németh Gábor szokásához híven egyetlen pillanatot sem hagy ki, hogy izgalmas, színes dobjátékával ne csak ritmust, hanem tónusokat, hangfelhőket is adjon a zenéhez. Egyszerre vannak jelen a bődületes erejű beütések és a cizellált, igen-igen finom, szinte csipkeszerű „cinnfüggönyök”. (Nem véletlen, hogy pályafutásának egyik legfontosabb állomása az SBB lett.)

Szűcs Antal Gábor a Gibsonjával ugyan némileg háttérbe szorul, beolvad a többiek közé, de ha elindul… No igen, abban a pillanatban mi is léggitározni kezdünk és rövid szólisztikus betéteit újra és újra meghallgatjuk.

Papp Gyula kedvenc dobosa, Németh Gábor – akit a világ egyik legjobbjának tart -, így kettejük összjátéka, a ritmusalapokra ráültetett hammond futamok különleges élményt jelentenek. hallani az összeszokottságot, együtt lélegzést. (Igaz, barátságuk ’82-re erősen megromlott, de az első albumon ez még nem érződik.) Billentyűsjátéka egyszerre erősíti a zene alapjainak tömörségét, járul hozzá a lüktetéshez, ugyanakkor, mintegy felmerülve, a zenei tömbre ráültetve mutat be felejthetetlen, borzongató tónusú billentyűsfutamokat.

Összefoglalva, kiváló csapat, szerencsés indulás, nagyon jó album.

További lemezkritikák

[WRGF id=2043]