Félmillió – avagy nyerd meg a Dream Audio Chord kábelét

audio, egyéb

A Long Audioblog elérte az 500 000 megtekintést, ami bizony nem kevés, és persze nagyon örülök neki. Örömmel tölt el érdeklődésetek, bizalmatok, leveleitek, barátságotok. Ezúton is köszönöm nektek, hogy a blognak értelmet, életet adtok.

chord

Az ezzel járó adatforgalomról a szerverszolgáltatóm időnként megjegyzi, hogy a náluk lévő összes többi blog együttesen töredék forgalmat generál, időnként jelzi, hogy újabb SSD-t kellett rám, rátok “áldoznia”, de ő már csak ilyen, ez a dolga. Ráadásul Ő vásárolta meg és hozta el bőröndjében a famembrános JVC hangsugárzókat, amiért már alapból örök hálával gondolok rá. A hála mellett egyben köszönettel is tartozom neki a technikai háttérért, szakértelemért, és mindig azonnali segítségeiért, aminek eredményeként a blog hibátlanul működik.

…és persze ott van nekünk Lizanka is, aki nem érti, miről írok, nem érti, miről beszélgetünk, de a WordPress a barátja (meg én is), ezért a “blogmotort” határozott női kezekkel tartja kordában. Lizanka, neked is köszönöm munkádat.

Most, hogy a meghatódottságtól párás szemmel és néhány Nárcisz papírzsepit elhasználva mindenkinek mindent megköszöntem – amit örömmel és szívből tettem -, jöjjön a lényeg.

Zeke Attila (Dream Audio) annyit mondott, hogy “Zsoltikám, ezt a számot valahogy megünnepeljük”, majd kicsit gondolkodott, és azt mondta Chord.

ShawlineX_1

A Long Audioblog olvasói között kisorsolásra kerül egy pár 3 méteres Chord ShawlineX hangszórókábel, végein ChordOhmic banándugókkal, a Dream Audio ajándékaként.

Mivel a blogot, annak egyes bejegyzéseit nagyon sok helyen megosztják, nagyon sok fórumon, weboldalon olvassák, ezért, hogy egyértelmű legyen a dolog, a sorsolás az oldal Facebook követői között fog megtörténni.

Kövessétek a blogot a Facebook-on, és vegyetek részt a sorsoláson: https://www.facebook.com/longkft

A sorsolásra február 13-án kerül sor. A nyertes a Chord ShawlineX kábelt a Dream Audio bemutatótermében veheti át.

dream logo

A Chord Company története 1984-ben kezdődött, amikor egy Salisbury-ben (amely város az Egyesült Királyság legmagasabb katedrális-tornyáról ismert) volt vacsora és némi iszogatás közben szóba került a NAIM-felhasználók örök gondja / baja / problémája, a DIN aljzat. A vacsorán résztvevő amerikai NAIM forgalmazó felvetette az ötletet, hogy valakinek gyártani kellene jó minőségű, DIN-RCA kábeleket, és a NAIM máris sikeresebb lehetne az USA-ban.

sally-gibb

Sally Gibb, aki az említett vacsorán, még mint “NAIM-feleség” vett részt, rögtön magához ragadta a kezdeményezést, azt mondta ok, legyen a cég neve Chord Company és már rajzolta is a logót… Az első Chord kábel neve “Chrysalis” lett.

ShawlineX_1

Sally Gibb néhány évvel később elvált férjétől és a NAIM-től – de a baráti és üzleti kapcsolat megmaradt -, és azóta, Alan Gibb-bel közösen vezeti a világhírű Céget. Ma már minden minőségi szinten, mindenféle “esetre” kínálnak kábeleket.

Érdekességként és elgondolkodtatási céllal feltétlenül ki kell emelnem egyik terméküket, ami ráadásul még csak nem is kábel. English Electric néven létrehozott leányvállalatuk zenelejátszásra optimalizált switch-e 2020-ban az év terméke lett…

 

Megosztom:

Comments

Leave a Reply

EnglishFrançaisDeutschMagyar