Franco Serblin Snail – a legelső

Bemutató, Hangsugárzó, Hírek, Vintage

English language can be selected in upper left corner (British flag).  Franco Serblin Snail hangsugárzója egy olyan cunamit indított el, aminek eredménye három önálló cég, sok-sok nagyon jó erősítő, és rengeteg hangsugárzó lett. Úgy vélem erre sem Serblin úr, sem családja nem számított – és persze nem számított azon befektetői csoport sem, amelyik ma már a Sonus Faber cég és név tulajdonosa.

Az 1980-ban bemutatott Franco Serblin Snail eredetileg egy „esettanulmány”, egy hirtelen felindulásból elkövetett „ujjgyakorlat”.

franco serblin snail

Serblin úr – akinek horvát származása miatt az eredeti neve Srblin – a fának, mint alapanyagnak nagy-nagy kedvelője volt. Ismerte a különböző fafajták mechanikai és akusztikai tulajdonságait, amely tudás azt jelentette számára, hogy hangsugárzót csak tömör fából lenne szabad építeni.

grafikus

Néhány hobbi szintű próbálkozást követően 1980-ban elkészített egy meglehetősen szokatlan tanulmányt, ami eredeti elképzelése szerint csak egy ötlet, egy „kíváncsiság-kielégítés” volt. Meghallgatta, majd meghallgatták mások is, aminek az lett az eredménye, hogy a noname ötletből Franco Serblin Snail névre keresztelt termék lett.

franco serblin snail

Az elnevezés oka ugyan nem maradt fenn az utókor számára – mint ahogy Serblin úr pontos születési dátuma sem -, de a Snail elkészült tíz példányban, amit pillanatok alatt elkapkodtak.

Akik meghallgatták, vagy akár csak látták, várták a folytatást, amire 1983-ig a Sonus Faber megalapításáig kellett várni, amely világhírű olasz cég mára osztódással, kivásárlással szaporodva három cégre „szakadt”: Sonus Faber, Fuse (amely cég az alapítótárs Fabio Serblin erősítőit gyártja), valamint Franco Serblin – azonban ez egy másik történet.

Bemutatták tehát a Snail hangsugárzót, hordozták kiállításról kiállításra, majd Serblin úr saját példánya később bekerült a Sonus Faber múzeumába. A többi kilenc, pedig mint egy-egy értékes műkincs eltűnt a piacról és velük együtt a Snail eltűnt a köztudatból.

franco serblin snail

Azonban, most egy tökéletes, gyári állapotban lévő Snail megjelent az Audio Antiquary oldalán 28 000 Eurós áron.

Maga az eladó is tisztában van azzal, hogy a hangsugárzó hangi értéke nem éri el az árát, de olyan kuriózumról, hangtechnikai ereklyéről van szó, amelynél már nem a hangot kell megfizetni…

franco serblin snail

Megosztom:

Comments

2 comments

  • Sárvári György

    Hát, az elnevezést akár a csiga minden irányban mozgatható, kinyújtható, behúzható szeméhez való hasonlatosság is indokolhatta.
    (szerintem)

  • Long

    Köszönöm a segítséget – ez nem jutott eszembe, pedig valamikor a puhatestűekből (csigákból) még szigorlatom is volt. : )