Lamborghini – egy kicsit másként

Bemutató, Egyéb

Modena és környéke az autógyártás (egyik) fellegvára. Sant’Agata Bolognese pedig egyenesen kultikus központja a gyönyörű olasz sportkocsik szerelmeseinek. Itt található az 1948-ban Ferruccio Lamborghini által alapított traktorgyár jogutódja, az 1963-ban létrehozott Automobili Lamborghini. A gyönyörű és különleges sportkocsik gyártásával foglalkozó cég létrejöttében fontos szerepe volt egy Enzo Ferrari nevű, meglehetősen gőgös és sértődékeny gyárigazgatónak, aki Ferrucio-t egy beszélgetés után kihajította irodájából, s aki ezen némileg bedúrcizott. A perpatvar eredménye maga a Lamborghini autómárka és annak első sportkocsija, az 1966-ban megjelent Miura lett.

A gyár fejlődése, növekedése azt eredményezte, hogy a környéken nagyon sokan a Lamborghini különböző beosztású munkásai, tervezői, beszállítói lettek, vagy éppen az ott tanultak alapján – kihasználva a világhírű márkanevet – saját céget alapítottak.

Még mielőtt félreértenétek, nem váltottam témakört, nem lesz a Longból autósblog, de ennyit mindenképpen le kellett írnom, hogy eljussunk a Modena-ban működő IXOOST Artistic Audio nevű céghez (a linken feltétlenül nézzétek végig a bevezetőfilmet). A cég alapítói kipufogórendszereket, leömlőket, turbófeltöltőket terveztek, valamint ezek hangolásával alkották meg, keverték ki – mint hangmérnök a keverőasztalin – a sportkocsik hangját. Ezen sportautók – Lamborghini, Ferrari, Bugatti, stb. – hangját ők is, mint sokan mások zenének, komplett és egyedi szimfóniának tartották, így mindezt összeadva nekiláttak igen-igen különleges és egyedi hangrendszereket gyártani, melyek már valóban emberek által megkomponált és emberek által előadott zenét adnak ki magukból.

A tervezés és gyártás két irányvonalba ment el, bár abszolút közös alapokon nyugszanak. Megkapva a Lamborghini, Abarth és Pirelli márkanevek használati jogát, az eredeti terveket, színeket felhasználva készítenek látványban, hangulatban azokhoz tökéletesen illeszkedő hangsugárzókkal iPod-dokkolókkal és / vagy bluetooth vevőkkel egybeépített erősítőket.

A másik irány a vevők bevonásával megtervezett leömlőkbe, turbókba, kipufogórendszerekbe beépített készülékeket jelenti, melyek ugyan nem hasonlítanak a Lamborghini márkára, de megjelenésükkel mégis szimbolizálják az erőt, energiát, megadják a technicista autós életérzést.

A továbbiakban az alapkészülékekről olvashattok néhány műszaki adatot és (igencsak meghökkentő) árakat, a képgyűjteményt nézegetve pedig lehet elámulni, álmodozni, rácsodálkozni, hogy mik vannak.

IXOOST Lamborghini Esavox

Ár: 19 900 Euró; 53 kg; 125x50x65 cm; Bluetooth; RCA-bemenet; az erősítő és a hangsugárzó adatait (mint régen a Rolls-ok esetében) nem említik.

lamborghini

IXOOST Lamborghini Avalán

Ár: 7500 Euró; 12 kg; 63x24x32 cm; Bluetooth; az erősítő és a hangsugárzó adatait (mint régen a Rolls-ok esetében) nem említik.

lamborghini

IXOOST Kubo Abarth

Ár: 2400 Euró; 20x20x20 cm (+ a kipufogórendszer); Bluetooth; RCA-bemenet; erősítő 100 W; hangsugárzók: 1 magas, 4 mélyközép; frekvenciaátvitel: 40 Hz – 20 kHz

IXOOST Xilo Corsa

Ár: 5000 Euró; 18 kg; 50x65x75 cm; RCA-bemenet; erősítő 200 W;  frekvenciaátvitel: 70 Hz – 20 kHz

IXOOST Radial

Ár: 9500 Euró; 18 kg; 45x36x51 cm; RCA-bemenet; iPod dokkoló; erősítő 4×25 W + 1×270 W;  frekvenciaátvitel: 38 Hz – 20 kHz

IXOOST egyedi tervek

Ár: 3000 Eurótól; RCA-bemenet; iPod dokkoló; szabadon választott erősítők és hangsugárzók

 

Megosztom:

Comments