Long a grafikus 11 – amikor dühös lettem, nagyon-nagyon dühös…

Egyéb

A maga módján ez is egy vidám, pozitív végkifejletű történet, hiszen a végén, sem az akkori munkahelyemnek, sem nekem nem kellett – mai árakon számolva – kb. 100+ millió Ft kártérítést fizetni.

…mert bizony, arról sokan elfelejtkeznek – némely account pedig pláne -, hogy az anyagi felelősség nem játékszer.

Az egyik munkahelyemen megnyertem azt a nemes feladatot, hogy egy ismert, “zöld” terméksorozat összes csomagolását nyomdakész állapotba hozzam. Megkaptam a grafikai alapelemeket, melyek felhasználásával “már csak” egységesen össze kellett raknom a címkéket, palástokat, dobozokat, tálcákat, gyűjtőcsomagolásokat, stb…

Aki készített már termékcsomagolást, tudja, hogy nagyon szép munka, de nem egyszerű. Amennyiben pedig brand-ről van szó, minden mindennel összefügg, mindennek ugyanott, ugyanolyan közegben, ugyanazon arányban kell lennie, és ezzel kapcsolatban a legbonyolultabb stancformák sem jelenthetnek akadályt.

Mivel nagyon sok termék, nagyon sokféle csomagolásáról volt szó, ezért közel egy évig tartó végtelen történet lett belőle, 2300 (mondom, kettőezer háromszáz) különböző mértékű korrektúrafordulóval.

Mint általában minden grafikai munkának, ennek is eljött a vége, vagyis a nyomdai leadás. A nyomtatás Spanyolországban történt, ezért a próbanyomatokhoz szükséges pdf-eket elküldtem, a színes nyomatok megérkeztek, a megrendelő mindent aláírt, tehát…

Mivel a “tehát…” helyzet a nap végén jött el, és mintegy 70 nyomdai pdf elkészítéséről volt szó – melyek nem csak CMYK plate-eket tartalmaztak -, a munkát áttoltam másnapra, és hazamentem.

Reggel friss fejjel, friss szemmel belekezdtem Luca székébe, vagyis az órákon keresztül tartó pdf-írásba, majd jó szokásom szerint, nekiláttam egymás után kinyitni és megszemlélni a nyomdai állományokat.

Nyit, megszemlél, zár, nyit, megszemlél, zár… nyit, megszemlél, zár – b@sszus, mi van. Újra kinyit, megszemlél, kinyit az előtte lévő állományt, megszemlél, kinyit az utána következő állomány, megszemlél – dermedten vettem észre, hogy az egyik állomány más, mint a többi. Nem a termék típusa miatt – ami logikus -, hanem az egységes arculatban, a minden csomagoláson azonos közegben, kötelezően azonos módon megjelenítendő elrendezésben volt más.

Tüzetesebben megszemlélve a “másságával” kitűnő csomagolást, azon más volt egy mondat, és némileg más volt egy kötelezően megjelenítendő logó. Nem volt nagy különbség, ha nem pörgetem végig a pdf-eket, észre sem vettem volna.

A tanítványaim kedvéért ezt ki is emelem, mint tapasztalaton alapuló alapszabályt: Mindig csináljatok egy legutolsó ellenőrzést és összehasonlítást a leadandó anyagon, de nem abban a programban, melyben készült. A készítéshez használt, megszokott felület elterelheti figyelmeteket az elrendezési, színbeli, helyesírási, stb. hibákról, ezért a pdf, még akkor is a barátunk, ha az állományt nem abban kell leadni.

Ez a szokásom sokszor megmentett már az ekkor felfedezett, másmilyen csomagolás előtt is, és azóta is.

Tehát volt egy csomagolásom, ami más volt, mint a többi, más volt, mint amit előző este a gépemen hagytam – mert bizony nem pdf-írási hiba történt, hanem az inDesign állomány lett megváltoztatva.

Átslattyogtam az account kolleginához, akivel immár egy éve dolgoztunk együtt az anyagon – de “természetesen” csak az én anyagi és határidős felelősségemmel -, és megkérdeztem, hogy este történt-e valami, amiről tudnom kellene. A történtekhez hozzátartozik, hogy az account tisztában volt azzal, hogy a csomagolásokat a megrendelő elfogadta, azokat lezártam, és már nyomdában lenne a helyük.

– …ja, este jött egy levél, amiben jelezték, hogy egy apróságot módosítanak, de semmi baj, mert X megcsinálta. Átküldtem, és mondták, hogy rendben.

– Mielőtt még felrobbantam volna, feltettem azt az egyszerű kérdést, hogy ugye azt tudod, hogy 70 csomagolásról van szó, amit nekem kell leadni, amiért én vállaltam felelősséget, és a változtatás mindegyiket érinti? Nem kellett volna ezt jelezni, nem kellett volna netalán nekem is tudni róla?

– Most mit vagy úgy oda, nem mindegy, hogy ki csinálta meg azt, amit átküldtünk? Örülj inkább, hogy nem neked kellett – jött a három IQ-s account válasz.

Valahol itt szakadhatott el az a bizonyos cérna, mert nagyon durván és nagyon hosszan küldtem el a jó büdös… Majd pedig feltettem neki a kérdést, hogy ugyan tisztába van-e azzal, hogy ha nem veszem észre a változtatást és elküldöm nyomdába a csomagolásokat, ahol azokat kinyomtatják – összesen milliós nagyságrendű példányszámban -, az a cégnek is, nekem is, totális anyagi csődöt jelentett volna?

A szentem nem volt tisztában vele, mint ahogy azzal sem, hogy miért vágtam be magam után az ajtót.

Visszaülve az asztalomhoz, felhívtam a megrendelőnél lévő “kapcsolatot”, beszámoltam a történtekről, és megkérdeztem, hogy ha Spanyolországban kinyomtatják a teljes mennyiséget hibásan, akkor az anyagilag mit jelentett volna. Egy mai árakon kb. 100+ milliós összeg hangzott el… Amikor tudatosult bennem az összeg nagysága, hangosan és hosszasan küldtem el a jó búsba a változtatást átvezető, ám arról nekem nem szóló operátor kollégát is…

Ezután elkészítettem minden csomagoláson a módosításokat, megírtam a pdf-eket – a stancformákat sem felejtettem le róluk -, és mindent továbbítottam Spanyolországba.

Másnap behívott irodájába a cég tulajdonosa és a lényegre tért: viselkedésem annyira megdöbbentette a kollégákat, hogy mivel anyagi okokból valakit el kellene küldeni, úgy döntöttek, én legyek a “nyertes”. Majd csendben, rezignáltan belekezdett: “Köszönöm, hogy észrevetted…”.

Rezzenéstelen arccal elköszöntem, átmentem a szomszédba a könyvelőhöz, hogy rendezzük az anyagikat. A könyvelő először is megdicsérte az önuralmamat – mert saját bevallása szerint ő simán felpofozta volna a kolleginát -, majd pedig mindenféle kommentár nélkül megmutatta monitorán az utolsó 12 hónap “számait”. A 15 fős cég bevételének 74-89%-át minden hónapban az én munkaóráim után számlázták ki…

Summázva a történteket – megúsztam, hogy egy teljes anyagi csődöt jelentő kártérítési per egyik vádlottja(?) legyek, ugyanakkor elvesztettem egy munkahelyet… Mentem tovább.

Megosztom:

Comments

2 comments

Leave a Reply

  • TyDe

    Nagyon megértelek, és persze sajnálom is. Ugyanakkor – gondolom nem vagy meglepve nagyon.
    Ez a korszellem egyenes következménye.
    Magam is grafikus vagyok, a cégnél dolgozó két másik “grafikus”-t is én viszem a vállamon, a nagy megrendelők is kimondottan az én munkámhoz ragaszkodnak – de bizonyos, hogy én lennék (leszek?) a következő, aki a friss igazgatóváltás miatt most aggódhat a munkahelyéért (bár akkor legalább kényszerítve leszek jobbat keresni).

    Örülök, hogy rátaláltam az oldaladra, nagyon sok érdekeset olvasok itt!

    Rendszeres olvasód leszek, pláne, hogy még szaktárs is vagy :o)))

    PS: Azóta leltél jobb, korrektebb munkát?

  • Long

    Köszönöm a kedves szavakat és az érdeklődést.
    Sajnos, kis hazánkban semmi sem biztos. Nem hogy azt nem tudni, mi lesz egy év múlva, még a holnapban sem lehetünk biztosak.
    A blogbejegyzésben megírt történet után szakmailag voltam lent, voltam fent, és voltam nagyon lent, valamint nagyon-nagyon fent. Olyan, mint egy hullámvasút, ami azért összességében kiegyenlítődik – bár egyre inkább lejtmenetben van.

EnglishFrançaisDeutschMagyar