Long a grafikus 8 – a gyermek apja Brad Pitt, vagy George Clooney

egyéb

Minden azzal kezdődött, hogy igen komoly problémáim vannak a „dress code-dal”. Nincs nyakkendőm – sosem volt –, egyetlen öltönyömet pedig nagyon hosszasan kellene keresgélnem a lakásban. Vannak cégek, ahol ezzel nem foglalkoznak, és vannak, ahol komolyan veszik – sőt, nagyon komolyan.

Nőnemű barátom – akivel, és akinek társaságával volt néhány „unokáknak mesélős” kalandom – egy, a „dress code-ra” nagyon sokat adó pénzügyi vállalat magas beosztású munkatársa volt. Megbeszéltük, hogy a munka utáni nap maradékát együtt töltjük, ezért kifejezetten örömszerzési céllal becsattogtam az elit pénzügyi céghez és felvonultam a valamelyik felsőbb szinten lévő irodájába.

Nem igazán értettem, hogy miért bámul dermedten a tábornoki egyenruhában volt portás, miért hallgatnak el a Chanel kiskosztümben lévő ifjabb és idősebb hölgyek, miért tekintenek rám vérben forgó szemmel Gucci öltönyökben feszítő pasik. Én csak csattogtam az emeletre, hogy elrángathassam a munkából barátomat.

Brad Pitt 3

Persze, biztos, ami biztos, végignéztem magamon, mert bármi is megtörténhetett, de nem láttam semmi kivetendőt, semmi felháborítót – szandál, rövidnadrág, póló, tehát minden rendben.

Felérve, hatalmas lelkesedéssel nyitottam be Y irodájába, aki meglátva engem, hosszasan zihálva próbált levegőhöz jutni, egyszerre vörösödött és zöldült – persze, mindezt, csak az örömtől, legalábbis erre tippeltem.

Majd egyszerre tört ki az Etna, a Vezúv és persze a Szamalasz.

Ha nem lettek volna az irodaház ablakai fixen zárva, akkor az ablakon hajít ki, így csak a folyosón és a lépcsőházon keresztül kergetett ki mindenféle cifraságot a fejemhez vágva. A jelenetet a munkatársak úgy nézték és hallgatták végig dermedten, mintha semmi sem történt volna – „elvégre angolok vagyunk” –, de úgy éreztem, hogy a felszín alatt néhány érző női szív megsajnált.

Kidobódtam tehát az irodaházból, de már a folyamat alatt azon kezdtem el gondolkodni, hogy miként is fogom ezt visszafizetni. Sőt, mire ruházatomat és lelkemet az épület előtt rendbe tettem, már tudtam is, hogy mit teszek…

Aznap ugyan már nem találkoztunk, de másnapra helyreállt a lelki béke, és barátnőivel együtt töltöttük az estét valamelyik vendéglátóhelyen – én meg magamban röhögtem, mert a tervet nagyon jónak találtam.

A terv három alapinformációra épült: Y hivatalosan hajadon volt (manapság már szinglinek mondják) rendszeresen járt hétköznapokon (is) Budapestre, valamint kortárs kolléganői közül többen terhesek lettek (amit nagyon buta kifejezésnek tartok), és persze szültek.

A Schöpf-Merei Ágost Kórház országos hírű szülészeti és anyavédelmi központ, ahol különféle praktikákkal segítik a megtermékenyítést, akár mesterséges úton is – gondolom, ebből már sejtitek a történet folytatását.

Szereztem egy fejléces papírt a Kórházból, hivatalos pecséttel, aláírással ellátottat is találtam, így nekiláttam egy „hivatalos” kórházi értesítést montírozni – legalább tudtam valamire használni grafikusi, retusálási ismereteimet.

Készítettem egy fejléces, pecsétes, a Kórház egyik főorvosa által aláírt papírt, melyben Y-t arról értesítették, hogy:
A folyamatos kórházi ellátás, szervezetének hormonális felkészítése, és a sajnos többszöri sikertelen beültetés után végre sikert értek el. A legutolsó vizsgálatok alapján egyértelmű, hogy a megtermékenyített petesejt megtapadt, Ön várandós.

Nagyon szép, nagyon hihető lett, de még biztosabbá téve a dolgot, bekönyörögtem magamat a Kórház egyik irodájába, és onnan küldtem el faxon a levelet – tehát az érkezési oldalon az információs mezőben a Schöpf-Merei Ágost Kórház szerepelt, mint feladó.

…és még csavartam is a dolgon, mert nem Y közvetlen faxára, hanem a pénzügyi cég központi faxára küldtem a levelet.

Ütős kis „ellencsapás” lett, aminek eredményét Y szavainak zanzásításával mondom el.

„Nem tudtam, hogy miért, de az egyik pillanatról a másikra, mindenki sokkal udvariasabb, kedvesebb lett… dermedten konstatáltam, hogy kinyitják előttem az ajtót, hoznak széket… sose kérdezték, most viszont percenként, hogy hogy vagyok… mosolyogtak rám… elhallgattak, ha odaértem, a hátam mögött meg pusmogtak…” stb.

A központi faxra érkezett levelet természetesen mindenki olvasta, de Y-nak senki sem merte felvinni, így rajta kívül az egész cég tudta, hogy mesterséges megtermékenyítéssel “teherbe esett”.

A végére pedig az emberi természettel kapcsolatban egy aprócska információ, amit senki sem akart megérteni, senki sem akart értelmezni, mert nem illett a „rendszerbe”.

Brad Pitt

„Ui-ként” azzal zártam az értesítést, hogy a genetikai vizsgálatok alapján a gyermek legvalószínűbb apja Brad Pitt, vagy George Clooney…

Megosztom:

Comments

Leave a Reply

EnglishFrançaisDeutschMagyar