Long ösvénye – avagy a tápellátás zavarai (1)

A különböző hifis fórumokon meglehetősen kellemetlen hangvételű „beszélgetések” alakulnak ki, valahányszor szóba kerül az elektromos-kábel, az -elosztó, hálózati-szűrő és úgy általában az elektromos áram milyenségének hangminőségre gyakorolt hatása, a tápellátás milyenségének fontossága. Ezen beszélgetések során komoly információk, valós élményeken alapuló beszámolók mennek veszendőbe az időnként mindenféle tapasztalatot nélkülöző ám „nagyon hangos” beírások között. Távol tartva magamat a teljesen értelmetlen és parttalan vitáktól, igyekszem összefoglalni mindazt, amit érdemes tudni, amit érdemes kipróbálni, amin érdemes elgondolkodni az adott témában. Örömmel veszem, ha ti is megosztjátok valódi(!) tapasztalataitokat, kiegészítitek a leírtakat.

A körülöttünk lévő világban egyre több eszköz működik elektromos árammal. Ezen készülékek egyrészt felhasználják az elektromos hálózaton kapott energiát, másrészt visszatáplálják rá a „szemetüket”, ami a kábeleken keresztül eljut a többi készülékhez, melyek szintén ráhelyezik a hálózatra a sajátjukat. Mivel az elektromos hálózat kábelei szinte mindenhova eljutnak, így (az áramon kívül) tökéletesen alkalmasak különféle információk „szállítására” is, melyeket frekvencia-modulált vagy, négyszögjelek, de akárcsak impulzuscsomagok formájában rátöltenek. Ilyenek pl. a különböző kapcsoló- és vezérlőjelek, vagy akár a régebbi babaőrök, amelyek jele garantáltan nem csak a babaszoba és a szülői háló között fog a hálózaton rohangálni. Az elektromos kábelhálózat ráadásul nem csak azon jeleket szállítja, melyeket direkt feltöltünk rá, hanem antennaként viselkedve összeszed mindent a Kossuth rádió vivőhullámaitól kezdve a mobilhálózatok jelein át egészen az ősrobbanás mindenütt jelen lévő sugárzási maradékáig. Sőt, nem csak összeszedi, hanem vissza is sugározza más vezetékekre, készülékekre és persze ránk!

Tehát adva van a mindent átszövő elektromos hálózat, ami lakásunkba bejutva az audio- és videokészülékeink számára szükséges (230 V / sin 50 Hz) energián kívül megszámlálhatatlan egyéb hullámformát és frekvenciát tartalmaz.
…meg egyenáramot. …meg impulzusszerű kisüléseket. …meg a legkülönbözőbb áramerősségű „lökéshullámokat”.

…és akkor még nem is említettem a régi lakások alumínium vezetékeit, az újabbak ilyen-olyan rézkábeleit, oxidálódott, szulfidálódott kábelkötéseit, elosztóit, a falicsatlakozók feketére égett érintkezőit. Nyugodtan nevezhetjük óriási katyvasznak mindazt, amivel elektromos készülékeinket megpróbáljuk normális működésre bírni.

Sajnos, a legsúlyosabb tápellátás problémák azonban még csak most jönnek.

Igaz, a nem is olyan régmúlthoz képest a feszültség és a frekvencia többé-kevésbé stabilnak mondható – bár az ország egyes részein időnként még ma is „kőkorszaki” állapotok uralkodnak ezen a téren (is). Az eredetileg (Pakson még az volt) szinusz hullám a legkülönfélébb módokon torzul. Lefejeződnek a hullámcsúcsok; rezonanciák jelennek meg rajta; eltér a felső és alsó félhullám mérete, netalán alakja is (sántít); a felső és alsó hullámok között törés, egyenes szakasz jöhet létre, ráadásul nem „0” Voltnál…

Ragozhatnám még nagyon sokáig, de a lényeg, készülékeink nem azt az áramot kapják a hálózatból, amire tervezték azokat. Úgy gondolom, Atomerőművünk nagyon elcsodálkozna, és talán sztrájkolna is, ha meglátná, mi lesz végül az egy szem 230 V / 50 Hz gyermekéből – azaz háromból! A helyzetet tovább bonyolítja, hogy energetikai szempontok miatt az erőművek generátorait három helyen „csapolják meg”, így az elektromos rendszerben (egymástól természetesen elkülönítve) háromféle elektromos energiáról beszélhetünk. Szinusz hullámaik (energiacsúcsaik és minimumaik) el vannak csúsztatva egymástól. Ez jelenti a három fázist (R, S, T), melyből a legtöbb lakásba csak az egyik van bekötve, nagyfogyasztóknál pedig mindhárom. Amennyiben a környéken mindhárom fázis ki van építve, magánszemélyek is kérhetik azok bekötését. Belvárosi bérházakban ilyen lehetőség azonban általában nincs.

A felsorolt problémák egy hűtőt, egy villanysütőt, hajszárítót nem igazán zavarnak.

Egyetlen dolog érdekli őket, van energia, vagy nincs – mint az orosz harckocsik, mindegy mit töltenek bele (bármilyen benzin, gázolaj, petróleum…) azok mennek. Azonban képzeljünk el egy Forma 1-es versenyautót. Teljesítményének csak töredékét nyújtja – ha egyáltalán beindul – amennyiben nem a számára szükséges üzemanyagot (energiaforrást) kapja.

Ilyen versenyautók a hangtechnikai készülékek is. A tervezésük, tesztelésük, finomhangolásuk során gyakran „laboratóriumi” tápot kapnak, beállítják működésüket tiszta 230 V / 50 Hz-re (vagy egyéb szokásos feszültségekre, frekvenciára), majd kiküldik azokat a nagybetűs életbe és működtetik a korábban leírt „mindent bele” elektromos hálózatról.

Vannak szerencsésebbek, akiknél kisebb fokú a probléma – ilyenek a nagyfogyasztóktól független, nagyvárosi, családi-házas övezetekben lakók, különösen, ha lakásuk az ELMÜ adott területet ellátó transzformátorához közel vannak. Sajnos, ezen átalakítókhoz túl közel lakni sem jó, mert a hatalmas transzformátorok (a zúgáson kívül) környezetüket EMI-sugárzással is terhelik. Valamint vannak súlyosan hátrányos helyzetű zenehallgatók, akiknek lakásai túlterhelt elektromos hálózatra csatlakoznak, amire ráadásul még akár szerverpark és/vagy forgácsolóüzem is rá van kötve, bérházuk/lakásuk pedig ősrégi alumíniumvezetékekkel van bekábelezve. A helyzetet továbbrontja, ha közvetlen közelükben trolivezetékek, vagy pláne annak betáplálási pontja található. Azonban, akár szerencsésebb, akár halmozottan hátrányos lakásunk elektromos ellátása, az sohasem az, mint amit a tankönyvi ábrákon láthatunk, s nem az, amire audio- és video készülékeinknek szüksége lenne.

Ezt a helyzetet lehet bagatelizálni, lehet rá legyinteni és persze lehet rajta javítani.

További tápellátás