“Készült Amerikában, eladva Kínában!” – Magneplanar 3

hangsugárzó

… no de hogyan is szól a Magneplanar, mi az oka, hogy közel 50 éve a legjobbak közé tartozik, egy-egy típusuk pedig 8-12 évig van mindenféle változtatás nélkül forgalomban?

Kezdjük azzal, nagyon sokan tudni vélik (vagyis, soha nem hallották, de tudják), hogy egyáltalán nincs mélye, valamint rideg-hideg a hangja – és persze rettentően torzít, hisz ezt mutatja a mérési diagram. Vannak, akik meg is hallgatták valamelyik változatot, valamilyen rendszeren és ebből vonnak le az egész családra vonatkozó általánosító negatív véleményt. A magam részéről eddig egyetlen ilyen “zenehallgatóval” találkoztam, de természetesen az ő véleménye is szent és sérthetetlen.

A korrektség érdekében kezdjük a Magneplanar hangsugárzók negatívumaival

A legkisebb Magneplanar is nagy. Egyiket sem lehet eldugni egy polcra, vagy betolni a sarokba. Szeretnek előtérben lenni – ezt szó szerint kell érteni, hisz feltétlenül kell legalább 80 cm a hátuk mögött, de a 2 méternek még jobban örülnek. Nemcsak nagyok, de tulajdonképpen rondák is – ahogy mondani szokás, meglehetősen kicsi a “feleség tűrési faktoruk”. Azonban, ha megbarátkozunk azzal (és a feleségünk is elfogadja), hogy két hatalmas téglalap uralja a szobánkat, szembesülünk a következő problémával – kicsit válogatós az erősítők terén. Megszólal ugyan bármivel, de szeret uralkodni, szereti az erősítőt kénye-kedve, pillanatnyi hangulata szerint megrángatni, szeret neki visszadumálni. Ezt a kényesebb lelkű (kisebb tápegységű, kisebb damping-faktorú) készülékek nehezen viselik – megsértődnek, amit hatalmas torzítással, a tápegységük lefulladásával hoznak a tudomásunkra. Kimutatják a legapróbb hibát is a láncban, s ezt nagyon nehezen fogadja el a hifista lelke.

Ha egy dobozos hangsugárzóval jól (kellemesen) szólt a rendszer, egy Magneplanarral pedig torzításokat, elszíneződéseket, hibás hangmérnöki munkát(!) hallanak, azt sokan hajlamosak a Planárra fogni. A 2010 előtti változatok hűvösebben, keményebben szólnak, az újabb típusok melegebben, barátságosabban – természetszerűleg mindkét “hangzásvilágban” lehet kifogásolnivalót találni.

Most, hogy sikerült mindenkit lebeszélnem arról, hogy valaha is Magneplanart vegyen, megtetézem még azzal is – amiről már írtam korábban -, hogy sajnos gyári állapotban nem éri el azt a minőséget, ami potenciálisan benne van a magnetosztatikus elvben. Tehát “hibás” konstrukció, kritikán aluli mérési eredmények, egekig szökő torzítás, “visszhangos” impulzusjel… csak a baj és a gond, hagyjuk a fenébe az egészet. Maradt még itt valaki, folytassam?

…és akkor néhány (végre pozitív) gondolat, miért is hallgatom immár harmadik Magneplanaromat

Teljesítve a hangfal említett kívánalmait – tehát el tudtuk helyezni a szobában jó messzire a hátsó faltól, elé kötöttünk egy stabil erősítőt – indítsuk el bármelyik lemezünket és üljünk le zenét hallgatni. Már a legkisebb (MMG) hangsugárzó is a keveset tapasztalt “fül” számára meghökkentő. A hangok, a zene nem a hangsugárzókból, nem az azok által meghatározott síkból, hanem hatalmas légtérből jönnek. Van lent-fent, van térmélység, ami a szoba hátsó falán túlnyúlik, van atmoszféra, időnként ijesztő jelenlétérzet. A hangszereknek, énekeseknek nem pusztán hangja, hanem teste, szövete van, aminek következtében “látszódnak”. A zenehallgató nem hunyja be a szemét, mert látni akarja, mi történik a színpadon. 

A legkisebb, önállóan is használható típusnál (Magneplanar MMG) a mélybasszus amolyan “egyhangjegyű” fajta, de bőven kárpótol a hiányért a felsőbasszus tisztasága, színezetlensége. Ahogy lépkedünk felfelé a típusszámmal és a mérettel, úgy válik a kapott hangtér, a színpad egyre nagyobbá, a basszus egyre stabilabbá. Már a Magneplanar 1.7 is képes időnként a szubtartományban megszólalni, a legnagyobb, a Magneplanar 20.7 pedig egészen új szintre emeli a reprodukálható basszus fogalmát – természetesen egy dedikáltan csak a basszushangok megszólaltatására tervezett pl. REL Gibraltár, vagy egy Velodyne 1812 változatlanul etalon marad. (A poszt megírása óta megjelent a még nagyobb Magneplanar 30.7, ami a régi és kultikus Tympanihoz hasonlóan önálló basszuspanelekkel rendelkezik.)

Egy nagyobb Magneplanárral és a hozzá jól megválasztott erősítővel műfaj-függetlenné válhat zenei ízlésünk.

Nem kell állandóan “egy lány gitárral” típusú unalmat hallgatni állandóan, hogy jól szóljon a rendszer. Mindegy, hogy klasszikus, vagy jazz, mindegy, hogy opera, vagy a ’70-es évek rockzenéje, mind-mind egyformán örömet jelent.

Némi együttélés után óhatatlanul felfedezzük a Magneplanar hibáit is, melyekkel vagy (boldogan) együtt élünk, vagy megpróbáljuk “kijavítani”.

Ezt tehetjük nagyon egyszerű eszközökkel is, vagy akár építhetünk egy “újat” is. Az alapvető gondot a panel jelleg okozza. Az egész hangfal folyamatosan inog, leng hol azonos, hol ellenfázisban a megszólaló hangokkal. Nem ad stabil felületet a membrán mozgásához, emiatt a hasznos jelet halk visszhangok kísérhetik. Az instabil alátámasztás miatt a basszusenergiák is kisebbek, mint amilyeneket a panel valójában tud. Ezen hiba kiküszöbölésére különféle utólagos megtámasztásokat, merevítéseket alkalmaznak a tulajdonosok. Néhányan kiszerelik magát a mágneses panelt, a “hangszórót” és új, nagy tömegű, rendkívül stabil keretet/állványt készítenek hozzá.

A másik gond, az akusztikai rövidzár léte.

Dipólsugárzóként az elején és hátán megszólaló hangok egy bizonyos hullámhossz felett kioltják egymást. Ezen különféle toldalékokkal, “szárnyacskákkal” segítenek, aminek sajnos azonban káros hatásai is vannak. Alul ugyan nyerhetünk vele egy kicsit, cserében azonban “koszosabbá” teszi a középtartományt.

A harmadik gond, ami leginkább nemtörődömség a szememben, az a keresztváltó alkatrész választása és kivitelezése.

A létező legolcsóbb, össze-vissza kondenzátorokból, filléres induktivitásokból, meghökkentő kábel-összevisszaságból áll(nak). Megmagyarázhatatlan és értelmetlenül felesleges csatlakozási pontokkal és a szükségestől 5-6-szor hosszabb kábelezéssel. A Magneplanárok szinte könyörögnek egy-egy jobb keresztváltóért, vagy legalább a meglévő vezetékelésének optimalizálásáért. (A feltöltött képeken mindenre láttok példákat, megoldásokat.)

magneplanar

A saját, 1.7 hangfalaim egy teljes átalakításon mentek keresztül. Kapott új keretet, ami egyben rövid és merev “szárnyakat” is tartalmaz, éppen annyit, hogy a határfrekvencia egy kicsit lejjebb csússzon, de a középsávot ne zavarja. Jobb alkatrészekből lett felépítve a keresztváltó, s egyben meg lett szüntetve az összes felesleges csatlakozási pont. Az eredeti, 2,5 méteres kábelezés helyett elegendő kb. 40 cm kábel hozzá! Mivel a Magneplanar (és egyben minden hangsugárzó, hangdoboz) olyan, mint egy hangszer, többféle ponton és módon hangolható. Ilyen alapvető “pont” maga az alátámasztás. Pusztán az alátétek fajtájával, rendszerével rendkívül széles tartományban, különféle ízlésekhez beállítható. A képen látható megoldás (rá fogtok jönni, melyik kép az), egy összegzése a különféle megoldások pozitívumainak a (számomra) hátrányok nélkül.

No de, milyen a végeredmény?

Talán a legfontosabb, hogy napi 10-14 órát hallgatok zenét (háttérzenélés és “sztereószékbe” beülős vegyesen), de sohasem fáraszt, sohasem zavar – légyen az akár 256 kB-s MP3. Abszolút műfaj- és minőség-független, nem válogat sem zenékben, sem a felvételek minőségében. Egy ilyen Magneplanarral (és az azt elviselő erősítővel) az ember többet nem gondolkodik azon, “mi lenne, ha”, hanem egy életre “letudja” a hangsugárzó problémát.

Aki nem hiszi, járjon utána – ezt vehetitek biankó meghívásnak egy közös zenehallgatásra, beszélgetésre.

További Magneplanar
További hangsugárzók

Magneplanar 3

Megosztom:

Hozzászólások

Leave a Reply

EnglishFrançaisDeutschMagyarItalianoPolskiРусскийEspañol
Scroll Up