A/4-es papír, maszkolószalag, olló – és mindössze pár perc

English language can be selected in upper left corner (British flag).  Az egyik hifis fórumon megjelent egy ötlet, ami néhányakat tettre, próbák elvégzésére, gondolkodásra késztetett. Eme folyamat eredményeként most figyelmetekbe ajánlom az A/4-es papír, a maszkolószalag és persze egy olló adta végtelen lehetőséget a hang- és képminőség akár jelentős javításához.

A papír használata a hifiben nem újkeletű, hiszen Peter Belt már legalább 35 évvel ezelőtt javasolta, hogy tegyünk be egy-egy névjegyet a „négylábú” hangtechnikai készülékek, állványok egyik lába alá. Abban az időben sokan kipróbáltuk, sokan használtuk, majd szép lassan elfelejtettük, mert a négypontos alátámasztásról áttértünk az eleve hárompontosra – három tüskét, három fakockát, három, bármilyen alátámasztást alkalmazva emeljük el készülékeinket, hangsugárzóinkat, és háromlábú állványokat használunk. Persze nem mindenki, de előttük változatlanul nyitott a lehetőség, hogy egy papírdarab (névjegykártya) segítségével kipróbálják a 3 és 4 lábon történő alátámasztás közötti hangi, képi különbséget.

A maszkolószalag javaslata szintén nem újdonság.

Azaz, mégis, mert anno létezett a Linn LP12 lemezjátszónak egy rendkívül egyszerű, ám hatásos tuningja, amihez celluxot javasoltak – azóta tudjuk, hogy ez a tuning minden lemezjátszón hatásos –, és amely celluxos javaslatot Péter Belt tovább gondolt, és igen-igen hatásos megoldásokat javasolt, amelyekhez csak egy tekercs celluxra és egy ollóra volt szükség.

Mindez kiegészült azzal, hogy sajnos a cellux nem minden esetben, nem minden készüléken, rendszeren vált be már a múltban sem, és a jelenben kitalált ötlet esetében sem, amikor is ismerősöm felvetette az ötletet: akkor legyen cellux helyett, maszkolószalag.

Kipróbáltam nálam, kipróbáltam néhány ismerősömnél, kipróbáltattam hobbitársakkal saját rendszereiken, és azt kell írjam, hogy „valami van”, ami mindenképpen megérdemel egy blogcikket.

Először is köszönet hobbitársunknak az alapötletért, ami megmozgatta a fantáziámat, és elgondolkodtatott azon, miként is lehetne azt a legegyszerűbb formában, leggyorsabban megvalósítani. Az ötlet úgy szólt, a készülék, a hangsugárzó és az alattuk lévő terület (polc, állvány, talaj) közé helyezzünk be egy meghajlított, vagy Z-betűre hajtott papírdarabot úgy, hogy a papír és a felületek közé helyezzünk el egy-egy apró szivacsdarabot. Tehát, „kössük össze” a legkevésbé sem fix módon a készüléket az alatta lévő „bármivel”.

Kipróbáltuk szivaccsal, kipróbáltuk parafával, majd többen is elindultunk a magunk „útján”, aminek sokféle eredménye lett.

Azon gondolkodtam, miként lehetne a legegyszerűbb formában megvalósítani az ötletet, még azzal a hátránnyal is, hogy az nem biztos, hogy a leghatékonyabb. Arra jutottam, hogy tulajdonképpen a papír kivételével minden elhagyható, tehát helyezzünk „csak” papírt az adott helyekre. Továbbgondolva a jelenséget, arra az eredményre jutottam, hogy a papír felületének, ami a készülékkel, hangsugárzóval, valamint az alattuk lévő területtel érintkezik, minél kisebbnek kell(ene) lennie – így „megszületett” a világ legolcsóbb tuningeszköze, a keskeny papírcsík C-betűt (fektetett U-betűt) formázva. A „C” felső része érintkezik az eszközzel, az alsó része pedig az állvánnyal.

Működik, sőt, nagyon-nagyon hatékony!

További kísérleteket végezve arra az eredményre jutottam – majd jutottak kísérletezőtársaim is – hogy nem csak „alul”, hanem „felül” is hatásos a „C-betű”.  Tehát, tegyünk keskeny, meghajlított papírcsíkot a készülék és a felette lévő polc közé, és ha kényszerűségből egymás tetején vannak a készülékek (klasszikus hifitorony), akkor minden készülék közé. Ha hangsugárzónk felső szekciója és basszusegysége egymás tetején lévő külön szekcióban van, akkor ezek közé, stb.

…és ezután jön még csak az igazán elgondolkodtató dolog a jelenséggel kapcsolatban. A hangképre hatással van, ha a nem használt hangtechnikai eszközöket, sőt, a hűtőt, mikrót, de még a szekrényeket, polcokat, stb. is egy-egy papírcsíkkal („C-betűvel”) összekötjük a talajjal, konyhapulttal, stb.

Mielőtt még bárkiben kialakulna a kétely, vagy az arcán megjelenne a szkeptikus mosolygás, tegyen egy próbát – utána garantáltan, mosolyogni fog az eredményen, és rohan majd minden alá „C-betűket” tenni.

A „C-betű” (fektetett „U-betű”) hatásosságával kapcsolatban csak egyetlen történetet, egy nem általam lefolytatott A-B tesztet mesélek el.

Hobbinkban nagyon kevés a hölgy, ám annál több a feleség, akikről tudjuk, hogy sokkal elfogulatlanabbak, mint mi, és bizony nagyon gyakran kiderül, hogy jobban is hallanak – ráadásul sokuk, a zenét is szereti.

Egyik ilyen „hobbitárs-feleséggel” beszélgetve, a hölgy elmondta, hogy neki mi a baja a zeneszobában (nappaliban) lévő hangképpel, és mi az, amit a férje (barátom) keres, mi az, ami őt (a feleséget) a hangképben általában zavarja. Kiderült, hogy ami a feleséget zavarja, az zavarja hobbitársunkat is, mert annak ellentétét keresi.

Mondtam Zsuzsinak (a feleség), hogy akkor nincs más, vegyen elő egy A/4-es papírt, vágjon belőle csíkokat, azokat hajlítsa meg, és tegyen be egyet-egyet a készülékek alá. A feleség ezt titokban megtette, majd este, amikor leültek zenét hallgatni, a hobbitársunk is, felesége is sokkal nagyobb örömöt, sokkal több élvezetet kapott rendszerétől, mint korábban. A feleség elárulta, mit tett, a „C-betűk” maradtak, sőt, bekerültek a hangsugárzók alá is.

Még ettől is többet árul el az, hogy amikor hobbitársunk legközelebb hazavitt egy új készüléket kipróbálni, a feleség a próba előtt már ösztönösen betette a „C-betűket” az új készülék alá és fölé.

Az ötletre ez alapján akár azt is mondhatjuk, hogy egyértelműen magas a „WAF”, tehát abszolút asszonybarát.

A papír ilyen jellegű felhasználása és hatása néhány további próbára késztetett, és arra az eredményre jutottam, hogy egy régi, szintén Belt féle ötlet sokkal jobban(?) működik, ha azt papírból csináljuk. A szintén „papíros” javaslat pedig annyi, hogy a papírcsíkot (legyen pl. 4×1 cm), hajlítsátok meg derékszögben, és azt tegyétek a készülék tetejének és hátlapjának találkozására úgy, hogy az a tápcsatlakozó fölé kerüljön.

Ugyanezt érdemes megcsinálni hangsugárzók esetében is a tető és hátlap találkozásánál, vagy, ha nem zavaró a látvány, akkor a tető és előlap, vagy a tető és oldallap találkozásánál. Az, hogy a tetőlapot melyik oldallal „köti össze” az L-alakú papírlap, más és más hangképet eredményez. Természetesen nem nagy különbségről van szó, de van akkora, hogy érdemes legyen eltölteni vele pár percet. (Nálam a tető-oldallap páros lett a nyertes.)

A papír „hatásmechanizmusán” gondolkodva, arra jutottam, hogy talán(?) érdemes lenne összekötni olyan tárgyakat is, melyek tulajdonképpen egymás fölött vannak egy-egy polclappal elválasztva, de hogyan?  Valamint miként lehetne összekötni egymástól távol lévő, de valamilyen okból mégis összetartozó tárgyakat. „Természetesen” ismét Belt jutott eszembe, akinek volt egy olyan javaslata, hogy kössünk össze egymással érintkező tárgyakat cellux-szalaggal – de sajnos, ez a javaslat hosszú távon nem vált be. Ettől függetlenül néhány Hungrált összekötöttem a talajjal, illetve az alattuk lévő készülékkel.

Hallelúja – kiáltottam fel -, és rohantam „összecelluxozni” a készülékeket. Egyértelműen hatásos volt a dolog, de nem úgy, ahogy képzeltem. Addig, amíg a Hungrál esetében csak előnyök voltak, a készülékek esetében azonnal jelentkezett az a bizonyos „beltes jelenség”, amire még sokan emlékszünk – minden lekerekedett, eltűnt a felső tartomány, a zenéből szimpla háttérzene lett.

A Hungrálon meghagytam – és néhány ismerősömet megkértem, hogy ők is tegyenek egy próbát -, minden más helyről leszedtem.

Ezután, ismételten bebizonyosodott, hogy az együtt-gondolkodás, a „kibeszélés” rendkívül hatékony eszköz, mert a történetet elmeséltem egyik hobbitársunknak, aki rögtön rávágta, hogy szerinte az a gond, hogy a cellux műanyag, ellenben a maszkolószalag papírból van, tehát legyen maszkolószalag az „összekötőelem”.

Ez a beszélgetés volt a maszkolószalag hifis felhasználású „születésnapja”.

Kicseréltem a Hungrálokat a talajjal, készülékekkel összekötő celluxot maszkolószalagra, és bingó. Összekötöttem a P10 tápgenerátoromat az X2 Audio tápszűrővel, és ismét bingó. Megtettem még néhány további összekötést, és az jött ki eredményül, hogy Belt ötlete zseniális, csak a cellux használata volt rossz ötlet.

Érdemes próbát tenni a maszkolószalaggal azokban az esetekben is, amikor pl. a készülék az állvány közé már tettünk papírcsíkot („C-betűt”). Pluszban kössük össze maszkolószalaggal a készülék oldalát és az állványt is.

A maszkolószalag „működik” kábelek és készülékek között is, vagyis pl. a tápkábel borítását (ne a dugót) kössük össze azzal a készülékkel, amit ellát árammal. Ugyanez a megoldás működhet hangszórókábel, IC-kábel, ethernet-kábel, stb. esetén is. Minél többen kipróbáljátok, annál több és általánosabb tapasztalat gyűlik össze.

Mielőtt még túlságosan lelkes lettem volna, megcsináltam az összekötést a korábban említett feleség (és hobbitársunk) rendszerén, azaz annak hangsugárzóin, melyeknél a felső és alsó szekció egymás fölött elhelyezett, önálló dobozokban van. A hatás azonnal jelentkezett, a maszkolószalag pedig végleg rajtamaradt a hangsugárzókon.

Megcsinálta a próbát több „teszttársam” is, valamint megmutattam a „papírcsík” és maszkolószalag hatását néhány látogatómnak is, akik között volt, aki megszidott azért, hogy eme filléres eszközökről miért nem írtam eddig a Longon…

A leírtakkal párhuzamosan tettem egy olyan próbasorozatot, amin nem csak hifis, hanem más, de ki tudja milyen szempontból (is) érdemes elgondolkodni.

Mivel a „C-betű” polcok, szekrények alatt is „működik”, összekötöttem néhány IKEA polc függőleges és vízszintes elemét maszkolószalag segítségével. Nem távoli elemeket, hanem egymással kapcsolódókat. Majd abbahagytam, azaz megtartottam egy számomra tetszetős hangképet eredményező állapotot, és nem mentem tovább.

Az „összekötés” egyértelműen hatással van a hangképre, de azt tapasztaltam, hogy a függőleges elemek (pl. oszlopok) összekötése más eredményt ad, mint a vízszintes elemeké (polcok), és mást, mint a vízszintes és függőleges elemek összekötése. Ezekkel el lehet tolni a hangkép tónusát „erre” is, „arra” is, és olyan, mint egy örvény, ami képes magába szippantani, és ész nélküli ragasztgatásra késztetni a hifistát.

Először sikerült „megdöglesztenem” a hangképet – mondom, pusztán a polcelemek maszkolószalaggal, korábban celluxszal való összekötésével -, ezért mindet leszedtem. A leszedés után viszont hiányozni kezdett az „összekötött” állapot nyugalma és nagyobb légtere, ezért nekiláttam óvatosan, kevés lépéssel, szó szerint kikeverni azt az állapotot, amikor a nagyobb légtér és a nyugalmasabb hang nem csap át dög unalomba. Érdekes „játék”, amire érdemes hosszabb időt szánni.

Jelenleg itt tartok, azaz tartunk azokkal, akik kisebb-nagyobb mértékben részt vettek a kísérletekben, innen viszont csak sokak, sokféle rendszeren, sokféle helyzetben megszerzett tapasztalatainak összegzésével tudunk továbblépni – különösen azért, mert a sok-pozitív eredmény mellett volt negatív visszajelzés is, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Tehát, az aktuális jelszó: A/4 papír, maszkolószalag és olló…