NAD 5120 / TESLA NC 470 – avagy a Rút Kiskacsa

lemezjátszó, vintage

A NAD 5120 (vagy más néven TESLA NC 470) lemezjátszó, bár mára már középkorúvá öregedett, népszerűségéből semmit sem vesztett. A mai napig rendkívül jó alternatívát nyújt mindazoknak, akik nagyon kevés pénzből szeretnének egy kifejezetten hallgatható lemezjátszót vásárolni. Mivel legalább 40-50 000 NAD 5120-at adtak el Magyarországon – melyek aztán akár 5-6 gazdánál is megfordultak az évtizedek alatt -, így szinte mindenkinek van vele tapasztalata, van egy-egy kedves története.

Természetesen, amikor megjelent, én is rohantam megvásárolni, és az együtt töltött évek alatt mindent elkövettem vele, hogy a lehetőségeihez képest a legjobbat hozzam ki belőle. Rögtön az elején meg kell, hogy említsem, lesz macskás sztori is, mert nem csak a Magneplanáromat támadta meg egy vérmacska, hanem a NAD 5120 lemezjátszómat is.

1986-ban megvettem, hazavittem és betettem az addig használt NC420 helyére. Azonnal egy egészen új zenei (hangi) világ nyílt ki előttem. Még a saját, hozzáadott TESLA hangszedőjével is sokkal szebben muzsikált, mint az előző lemezjátszóm.

nad 5120

“Sajnos”, a HiFi Magazinnak és olvasóinak köszönhetően sorban jelentek meg a “Rút Kiskacsa” átalakítási, tuningolási javaslatai, melyeket mind-mind kipróbáltam és amely próbák további lépésekre késztettek.

A NAD 5120 tanított meg arra, hogy akár fillérekből (az adott készülék / rendszer árának elenyésző töredékéből) is lehet jelentősen javítani a hangminőségen, és persze nagyon sok pénzt el lehet költeni a “mintha hallanék valami különbséget” érzésre. A két megtapasztalási mérföldkő a lapos kar kicserélése csőkarra, valamint a lemezjátszó dobozának eltávolítása volt.

Azok számára, akik nem ismerik a készüléket és / vagy nem ismerik a történetét, csak röviden a lényeg:

A lemezjátszót eredetileg lapos hangkarral tervezték. Ez akkoriban abszolút újdonságnak számított, amit csak évtizedekkel később “talált fel” újra a lemezjátszóipar. A későbbiekben terveztek egy szokványos “csőkart” is, amire könnyedén ki lehetett cserélni a laposat.

Több hónapos utánjárás, telefonálgatás után sikerült vásárolnom két darabot belőle (egyet nekem, egyet pedig István barátomnak). Otthon azonnal beszereltük (ki-ki a sajátját a saját lemezjátszójába), majd az első album meghallgatása után legalább egy órán keresztül lelkendezve meséltük egymásnak (telefonon) az élményeinket. Nagyon-nagyon másként szólt, mint a laposkar, egy egészen másfajta lemezjátszót “csinálva” a NAD 5120-ból. Utólag azt kell írjam, nem feltétlenül jobbat, hanem, tényleg mást.

Ezen tapasztalaton felbuzdulva, és mivel éppen a balzafa-korszakomat éltem (minden készülék és hangsugárzó alá balzafát tettem), úgy döntöttem, hangkart építek. Akkoriban még olyan apróságokkal nem foglalkoztam, hogy se tudásom, se szerszámom, hanem egyszerűen vitt a lelkesedés. Fillérekért vettem egy második lapos kart, amit a tulajdonosa csőkarra cserét. Azt szétfűrészeltem úgy, hogy a rögzítése és az ellensúlya megmaradjon. Erre fabrikáltam balzafából egy “karcsövet”. A karkábelt egyszerűen felragasztottam az oldalára, s azt megszakítás, toldás nélkül vezettem el az erősítőig.

Kipróbálás után, még egy kicsit alakítgattam, de a végeredmény nagyon tetszett. Jobbnak tartottam, mint a gyári karokat, azonban, ami igazán jelzi, hogy tényleg nem lett rossz, az az volt, hogy egy hegedűművész barátnőm szintén jobbnak hallotta. Ő végül a későbbiekben igen-igen baráti áron meg is vásárolta tőlem az átalakított lemezjátszót (a DENON PMA320 erősítőmmel együtt).

A csőkar mellett a másik igen elterjedt és ráadásul ingyenes tuningmegoldás mindössze annyiból állt, hogy el kellett távolítani a lemezjátszó dobozát. A doboztalan (csupasz) lemezjátszó szinte fellélegzett, nagyobb térrel, simább, egyenletesebb hangképpel hálálta meg a vetkőztetést.

Jó páran azonban nem álltunk meg itt, hanem eltávolítottuk a lemezjátszó alját is, így ezután a készülék mindössze egy különálló motorból, három rugóból és az azokra ültetett vázból állt. A motort indítása, leállítása pedig a motorra közvetlenül rákötött (vékony, tömör rézből készült) tápvezetéknek a falba bedugásával, kihúzásával történt. (A képen egy Vass Andrási György által átalakított változat látható, kapcsolós motorindítással.)

nad 5120

Így elkészítettük a legminimalistább lemezjátszót, azaz mégsem. Abban az időben többen is kipróbáltuk lemeztányér nélkül is, a hanglemezt mindössze három apró csavarra, tüskére, stb. feltéve, mely alátámasztások az eredetileg a tányért hordozó meghajtott, műanyag tárcsára voltak téve. Ebben az esetben apró kis súlyokkal pótoltuk a tányér súlyát, melyeket a rugókon lévő vázon helyeztünk el. Volt, akinek bevált, volt, akinek nem.

A tányért szintén számtalan variációban készítettük el – üveg, kerámia, fa, alumínium, akril, stb. Az általam kipróbáltak közül a kerámia bizonyult a legjobbnak és egyben sajnos legdrágábbnak.

Mire a “mű” elkészült, már szinte semmi sem maradt az eredeti lemezjátszóból. Olyannyira semmi, hogy még a váza is le lett váltva egy balzafából készült keretre. Tulajdonképpen ez volt a NAD 5120 legnagyobb hibája (a megszüntethetetlen nyávogás mellett), ha valaki belevágott az átalakításába, sohasem volt vége, mindig volt valamilyen apróság, volt még egy alkatrész, amit ki lehetett váltani valami mással, valamilyen más anyagúval.

Amikor úgy éreztem, hogy készen vagyok – mert már hónapok óta nem nyúltam hozzá -, jött a képbe Spagetti. Ő egy igen-igen különleges és szép macska volt, ugyanis édesanyja – egy fajtiszta perzsamacska – elkóborolt a bükkben, ahol találkozott egy vadmacska fiúval. A nászból született Spagetti, aki trikolor hosszú szőrű volt, ám csontozatát, arcát, a mentalitását az apjától örökölte.

Éveken keresztül szemlélte a háttérből a NAD 5120 változásait, hosszasan figyelte, ahogy forgott a tányérja, és megvárta, hogy belekerüljön életem első normális (természetesen, mihez képest) hangszedője, egy Ortofon X1 magaskimenetű MC. Nem tudom az okot – talán a hangszedő kék színe tetszett meg neki -, de több évnyi “balesetmentes” közös lemezhallgatás után, egyik este nem bírta tovább és felugrott a lemezjátszó (vagyis ami maradt belőle) tetejére és azt egyben le is lökte a földre.

Ezzel az X1 sorsa megpecsételődött – véglegesen elhalálozott. Ideiglenesen visszakerült a balzafa hangkarba az eredeti TESLA hangszedő, ami annyira rosszul szólt, hogy néhány hónapnyi koplalás után vettem egy másik X1 hangszedőt, majd az Ortofon MC10-et.

nad 5120

A kis NAD lemezjátszó igen kellemes emlékeket idéz fel bennem a mai napig. Örömmel tölt el, hogy még mindig ennyire sokan használják, és bizony gyakran megfordul a fejemben, hogy kellene venni egy teljesen gyári állapotban lévő példányt – nem olyat, amit valaki hozzám hasonlóan átalakított. Nem hallgatnám, hanem időnként kicsit nézegetném, nosztalgiáznék, majd visszadobozolnám és őrizgetném az utókornak.

Ez volt az én NAD 5120 történetem.

Megosztom:

Hozzászólások

1 Hozzászólások

Leave a Reply

  • György Ágoston

    Kedves cikkíró, Tulajdonomban van egy teljesen gyári Nad5120 első tulajdonosa nagybátyám volt,nagyon megkímélt és Ortofon MC10 MK2 hangszedővel.
    Nálam nincs használatban és sok helyet foglal el.
    Ha gondolja és erdekli eladom magának.

EnglishFrançaisDeutschMagyarItalianoPolskiРусскийEspañol
Scroll Up