Nagy Feró és a Bikini – XX. századi híradó

Lemezkritika

Az első lemez megjelenését követően Szűcs Antal Gábor kilépett a Zenekarból és némi céltalan, zeneileg értéktelen bolyongás után visszatért az ismét újjáalakított Skorpióba. Ez nem viselte meg a Bikini együttest, minden ment tovább a maga útján. …azaz inkább azt kellene írni, nem teljesen úgy mentek a dolgok, ahogy kellett volna.

Az első lemezről és magáról a Bikiniről nagyon kevesen értesültek. Az albumot nem játszották a rádióban, nem írtak róla az akkori “zenei” lapok – Magyar Ifjúság, Ifjúsági Magazin. A lehetséges koncerthelyek vezetői, “bérbeadói”, és a koncertszervezők egyaránt féltek Nagy Ferótól, a Nemzet Csótányától és az általa vonzott közönségtől. Az Ős Bikini összesen kb. 30 koncertet adott, s eme ritka események is egyre inkább a Beatricéről szóltak.

Bár minden körülmény ellentmondott neki, 1984-ben mégis megjelenhetett a 2. Nagy Feró féle zenei anyag, amiben valószínűleg közrejátszhatott, “puhította” a Zenekar és Feró megítélését, hogy időközben Feró eljátszotta Laborc szerepét az “István a királyban”. Óvatosságból, azonban ebből az albumból is sokkal kevesebbet adtak ki, mint amennyi elkelhetett volna, de ezzel együtt közismertebb lett, mint az első.

’84-ben tehát megjelent a XX. századi híradó c. Ős Bikini album. Először is időzzünk el egy kicsit a lemezborítót nézegetve. Újszerű, különleges, egyedi, meghökkentő, izgalmas. Feltétlenül ott van a helye a valaha volt legjobb, legütősebb lemezborítók között! Gyorsan keressük is meg, ki tervezte, kinek az agyából jött az ötlet, a terv – ki más is lehetne, mint Nagy Feró… Miután kiszórakoztuk magunkat a címlapon lévő és a kor valódi gazdasági helyzetével pontosan ellentétes pártpropaganda példacímeken (nőtt, épülnek, zavartalan, gazdag, fejlődés, bővülő…), amelyek fricska jellegét csak azok érthetik, akik 1984-ben (már nem gyerekként) éltek, merüljünk el a hátoldalon lévő, és majd 2984-ben megjelenő XX. századi híradó c. “napilap” híreiben. Ha ezen túljutottunk – miközben nem tudtuk, hogy sírjunk, vagy nevessünk -, feltétlenül hallgassuk is meg a lemezt!

Bikini

Sajnos, a “Hova lett” c. első albumuknál ellőttem minden jelzőt, minden lelkesedést, így leginkább, csak ismételni tudom önmagam. Tehát ennek az albumnak is minden pillanata meghökkentő, hallgatásra kényszerítő, megunhatatlan – és ragozhatnám tovább. Nagy Feró és a Bikini megcsinálta azt, ami nagyon-nagyon ritkán fordul elő, hogy egy kirívóan jó első lemez után sikerült egy hasonló szintű másodikat is produkálniuk. Azonban már első meghallgatásra feltűnhet valami, többszöri lejátszás után pedig egyértelművé válik, a “XX. századi híradó” nem puszta folytatása az első albumnak, hanem zeneileg, zenészi játékban és szövegekben is egy érettebb, komolyabb továbbvitele annak. A fejlődésnek, a magasabb minőségi szintnek feltétlen hozadéka, hogy kevésbé tűnik spontánnak, dadaistának, “felhőtlenül szórakoztatónak”, mint az első – ez a lemez, már “nem játékszer”.

Jó magyar szokás szerint a pénz miatt a Bikini is belülről kezdett el “rohadni”. A dalokat Feró és Lojzi írta, így a lemez után járó kevéske jogdíjat ők kapták, amit demokratikusan megosztottak a Zenekar tagjai között. Feró felvetésére, hogy a pénzek elosztásánál figyelembe kellene venni a teljesítményt, a befektetett szellemi munkát, Németh Gábor emlékezetes mondattal vágott vissza: “Majd én megírom a szövegeket, nem olyan nagy dolog”. Talán ez a mondat volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban, talán nem, de az anyagi egyet nem értés miatt a Bikini első formációja 1985-ben végleg megszűnt, hogy majd főnix madárként újjászületve – némileg zötyögős kezdés után és folyamatos tagcserékkel – a mai napig működjön.

További lemezkritikák

Megosztom:

Comments

Leave a Reply

EnglishFrançaisDeutschMagyar