Napi megvilágosodás 22 – „inkább zenét hallgatnátok”

Audio, Egyéb, Tuning

English language can be selected in upper left corner (British flag).   A hangrendszerek javítására, a hangi, zenei élmény fokozására tett tuningjavaslatok és javaslattevőik teljes rendszerességgel megkapják a címben felidézett, meglehetősen leereszkedő stílusú hozzászólásokat. Alapvetően nincs ezzel gond, mindaddig, amíg a „hozzászóló” egyenrangú hobbitársnak tekinti a felfedezni, megismerni vágyó, tapasztalatait a közzel megosztó hobbitársat. Azonban, az ilyen jellegű megjegyzések írói egyre gyakrabban helyezik magukat egy képzeletbeli piedesztára, ahonnan lenézve nem pusztán észrevételeznek, hanem minősítenek is, ami arra késztetett, hogy ezt a blogbejegyzést megírjam.

Mindenekelőtt, ki kell mondanom, le kell írnom, hogy alapvetően egyetértek az „inkább zenét hallgatnátok” észrevétellel. Mondom, mint észrevétellel, de nem a hozzá kapcsolódó stílussal, valamint messze sem minden esetben.

Sajnos, tényleg van a hobbitársainknak olyan csoportja, akiknek élete egy folyamatos A-B teszt, folyamatos kütyüzés, csereberélés, variálás. Sajnos, tényleg vannak közöttünk olyanok, akik ugyanazt a néhány demófelvételüket, ugyanazon két-három lemezüket hallgatják – vagyis inkább a lemezek ugyanazon 40-50 másodpercét. Őket azonban különválasztanám, mert az ő hobbijuknak tényleg semmi köze a zenehallgatáshoz, sőt, tulajdonképpen a valódi tuningoláshoz sincs közük, mert nem alkotnak, nem találnak ki új dolgokat, nem teremtenek „hozzáadott értéket”.

Ráadásul közülük nagyon sokan szenvednek – és ez szó szerint értendő. Egész napjukat, hetüket teheti tönkre, ha rendszerük nem hozza a maximumot, lelki válságba sodorja őket, ha valamely hangocska nem ott és nem úgy szól, mint két nappal korábban. Szörnyű állapot, mely állapotban lévők helyzetébe abszolút bele tudom magamat képzelni, érzelmi hullámvasútjukat át tudom élni.

A jó hír az, hogy ez a „betegség” gyógyítható, a gyógyulás pedig szó szerint fellélegzést, megkönnyebbülést hoz, és a volt beteg a korszak lezárása után (újra) megtapasztalja, megszereti a zenehallgatás lelki folyamatait. A rossz hír pedig az, hogy eme „betegségből” csak akarattal, erős elhatározással, teljes rendszer-leépítéssel és nulláról való újrakezdéssel lehet kilábalni, amit kevesen ismernek fel, és amit megtenni, kevesen képesek.

Leírtam azt a kifejezést, hogy lelki folyamat, és nem véletlenül.

A zenehallgatás és a tuningolás valójában két különböző, ám összefüggő hobbi. Az egyik a léleknek szól, érzelmi vágyainkat, szükségleteinket elégíti ki, a másik pedig értelmi szenvedély, amivel tudásvágyunkat, megismerni-akarásunkat, vagyis agyunkat szolgáljuk. Miért ne lehetne kettő, vagy akár húsz hobbink? Miért zavarná az egyik hobbi a másikat, miért ne lehetne a két (vagy húsz) hobbit teljes intenzitással, végtelen örömmel művelni?

Természetesen lehet, természetesen nagyon jól megfér egymás mellett a zenehallgatás és a tuningolás, és természetesen nagyon jól elfér mellettük még számtalan más. Azonban ismételten kihangsúlyozom, hogy csak akkor, ha a korábban említett „betegség” állapot nem jön létre, amely „betegség” nem csak a hifistáknál jelentkezhet, hanem pl. a bringások egy csoportjánál is, akik többet törődnek kerékpárjuk végtelenül precíz beállításával, a legeslegeslegleges…legújabb hajtáslánccal, stb., mint magával a lényeggel, a kerékpározás végtelen szabadságával. Azonban, ha a „precíz beállítás” és a nagyon jó hajtáslánc sok százezer letekert kilométert eredményez – vagyis az „ész” kiszolgálja az „érzelmet” –, akkor az, maga a tökéletes állapot.

Visszatérve közös hobbinkhoz, a hangrendszer tuningolása tehát nem öncélú dolog, hanem egy önálló hobbi. Az, hogy szorosan kapcsolódik a zenehallgatáshoz, „mindössze” természetéből adódik, hiszen szinuszjelekkel, rózsazajjal nem igazán lehet előrébb lépni. Bár ez sem igaz, hiszen egy rózsazaj, fehérzaj, barnazaj, stb. nagyon sokat elárulhat az adott rendszer frekvenciaátviteléről. A. J. van den Hul úr például többször is írt arról, hogy hangszedőinek milyenségét már a befutóbarázdából hallható zaj milyenségéből képes meghatározni.

Mi, tuningolók tehát „agyi” hobbink művelése közben „lelki” hobbink tárgyát, a zenét használjuk, szintjelzőnek. A zenét használjuk arra, hogy el tudjuk dönteni, tuningolásunk eredményes, vagy eredménytelen volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne hallgatnánk zenét, nem jelenti azt, hogy „agyi” kívánalmaink kielégítése elvenné az időt „lelki” igényeink kielégítésétől. Gondoljunk csak bele, attól, hogy az autónk gyári trafóját 45-60 000 V feszültségű másikra cseréljük, változtatunk chip-ben tárolt beállításokon, stb. még nem fogunk kevesebbet autózni, ellenben a vezetés nagyobb élményt fog jelenteni.

A hangrendszer tuningolásának szellemi igénye tehát nem megy semminek sem a rovására, ellenben javítja másik hobbink, a zenehallgatás élményét.

Itt feltétlenül meg kell említenem, hogy abszolút demagóg dumának tartom, hogy aki szereti a zenét, az egy Sokol rádión is élvezi. Természetesen, ha nincs más, akkor a Sokol is jobb, mint a semmi, de ma már nem 1963-ban élünk, amikor bemutatták a készüléket. Az pedig már csak apróság, hogy még a Sokol is sokkal jobban szól, ha dobozát csillapítjuk, rátesszük egy jobbféle állványra, alátámasztásra, átvezetékeljük, stb. Csak persze, ma már semmi értelme, hogy foglalkozzunk vele.

Az a „csak” zenehallgató, aki magát felsőbbrendűnek gondolva tekint le a szerinte megtévedt, „értelmi” igényeit is kielégítő tuningolóra elfelejtkezik valami nagyon fontos dologról. Az, hogy ő (is) jobb minőségben hallgathatja rendszerét, nagyobb élvezettel mélyedhet el kedvenc műveiben nem jöhetett volna létre, ha nincs az általa „megköpködött” tuningoló.

Ennek nagyon egyszerű és egyben hatalmas jelentőségű oka van, ugyanis az alább felsorolt megoldásokat, eszközöket nem a hangtechnikai ipar, hanem a minél jobb hangminőséget igénylő – és egyben „agyi” hobbijukat kiszolgáló – amatőrök találták ki:

Megosztom:

Comments