Napi megvilágosodás – 5

English language can be selected in upper left corner (British flag).  Az emberek génjeibe eleve bele van kódolva a „fafejűség” és különösen igaz ez a hifistákra. Mielőtt még bárki magára venné és megsértődne, inkább elviszem a „balhét” egyedül és vállalom, hogy abszolút nyitottságom ellenére bizonyos dolgokban, mint egy szemellenzős ló megyek előre. Ennek tipikus példája (volt) a Magneplanar hangsugárzók szeretete, számomra mindenekfölött állósága.

Azonban van valaki ott fent, vagy nevezzük bárminek, bárkinek, aki / ami időnkét jeleket küld – amiket persze nem veszünk észre -, vagy egyszerűen „pofán csap”, amitől viszont megsértődünk. Ilyen drasztikus „jel” volt számomra a Magneplanárom elhalálozása, amely eseményről és utóéletről korábban beszámoltam. Utólag visszatekintve – és persze új hangsugárzómat hallgatva, amiről a későbbiekben beszámolok -, azt kell mondanom, ennek így, ilyen drasztikus módon kellett megtörténnie. Magamtól sohasem tértem volna le a panelsugárzós útról, és ahogy magamat ismerem, előbb-utóbb erőmön felül költekezve és szobám valós méreteiről elfelejtkezve, megvettem volna valamelyik nagy Magneplanar hangsugárzót.

A sors (vagy bármi más) a macskánk segítségével beleavatkozott hifis életembe és alaposan kinyitotta fülemet (szememet). Erről azóta nagyon sok emberrel beszélgettem és az derült ki számomra, hogy „jelek” mindenki életében előfordulnak, de az már kétséges, hogy azokat észrevesszük-e, és ha igen, hajlandóak vagyunk-e változtatni.

Természetesen a történtek után én is azonnal egy másik Magneplanar-ban gondolkodtam. Végiggondolva 14-15 évnyi planár hallgatás tapasztalatait, valamint meghallgatva a tönkrement típus új változatát, még azt is eldöntöttem, melyiket fogom megvenni és mit fogok vele csinálni… Ma már azt mondom szerencsére nem tettem és a tegnap esti, ismételten hatalmas élményt nyújtó zenehallgatás után (az új és nem Magneplanar hangsugárzón) felbontottam egy extra jutalomkaját az életem egyik „útjára” drasztikusan pontot tevő Kiki-cicának.

No, de a jelek folytatódtak, és tulajdonképpen ez az, ami írásra késztetett, mert bár a planáros esetet is többféle aspektusból lehet(ne) vizsgálni és akár közügy is lehetne, a második történet már igenis közügy és nagyon sokakat érint!

Adás-vétel ügyben eljött hozzám valaki, aki a vásárlás után leült a sztereószékembe zenét hallgatni, beszélgetni. Feltettem egy általa ismert CD-t és leültem oldalra a kanapéra. A megszólaló zene (hang) nem a megszokott volt, oldalról hallgatva kifejezetten féloldalasnak tűnt, de látogatóm nem szólt, én meg először túlléptem rajta. Amikor vendégem elment, beültem a kedvenc fotelembe, elindítottam ugyanazt a lemezt és szomorúan konstatáltam, hogy bizony balról hangosabban és élesebben, jobbról halkabban és puhábban szól a rendszer. Némi kábeldugdosás után kiderítettem, hogy a készülékek és a hangsugárzók rendben vannak, ellenben a dac és az erősítő közötti XLR-kábellel bizony történt valami, ami alaposabb megszemlélés után egyértelműen cicás beavatkozásnak tűnt. (Diy-kábelről van szó, ami rendkívül vékony és pamut „cipőfűzőbe” van húzva.)

Hirtelen és jogos felindulásomban elindultam, hogy Kikit azonnali hatállyal udvari macskává minősítem, ám félúton megálltam és el kezdtem gondolkodni, hogy ilyesmi már történt velem, ráadásul nem is olyan régen. Azon kezdtem el törni az agyamat, hogy mi lehetett az oka, hogy az XLR-kábel tönkrement, mit akart ezzel „üzenni” a sors (vagy bármi). Nem jöttem rá, ezért felhívtam a kábel készítőjét, hogy mentsen meg, mert nem tudok CD-t hallgatni – tehát rendeltem egy új XLR-kábelpárt.

Néhány napra sem akartam CD-hallgatási lehetőség nélkül maradni, ezért kerestem a lomok között egy filléres RCA-kábelpárt és ideiglenesen a DAC RCA-kimenetét összekötöttem erősítőm egyik RCA-bemenetével. Szerintem, többen tudják már, mi történt! 🙂 Igen, feltettem az első CD-t és a már többször megírt bambaságommal bámultam ki a fejemből. Újra indítottam, majd feltettem egy másodikat, harmadikat… Ezután megtettem azt, hogy egy monó Billie Holiday albumot hallgatva (kedvencem a három nagy, klasszikus jazz-énekesnő közül), az egyik oldalt RCA-val kötöttem be, a másikat pedig az éppen maradt XLR-rel és váltogattam az erősítőm szimmetrikus és aszimmetrikus bemenete között. Az aszimmetrikust használva minden szempontból jobb hangot hallottam!

Ezután Kikit ölbe vettem, és alapos simogatás közben kinyitottam neki egy jutalomkonzervet – és persze hívtam ismerősömet, hogy stop az XLR-project, RCA-kábelt készítsen, majd elmeséltem neki a történteket.

A történet valójában 20 évvel ezelőtt kezdődött, de előtte pár szó a 4 évvel ezelőtti eseményekről. Vásároltam egy futómű/DAC párost és azt automatikusan XLR-kábellel kötöttem össze Musical Fidelity erősítőm szimmetrikus bemenetével – hiszen az XLR a „tuti”, a „profi”. Majd új erősítőt vásároltam – természetesen az is Musical Fidelity -, és annak is a szimmetrikus bemenetét használtam. Időnként feltűnt ugyan, hogy a hálózati lejátszóm Youtube felvételeken időnként sokkal kellemesebb, mint a CD-játszóm, de fejemet homokba dugva félresöpörtem a problémát. DAC-omat és erősítőmet sohasem kötöttem össze, még csak egy próba kedvéért sem aszimmetrikus kábellel. Eszembe sem jutott, vagyis inkább kategorikusan kizártam, hogy esetemben (a két készülék között) lehet(ne) bármiféle más kapcsolat, mint az XLR-kábelek. Macskámnak köszönhetően, most megtudtam, hogy bizony van, ráadásul azzal is szembesülnöm kellett, hogy bizonyos szempontból még én is befolyásolható vagyok és ennek köszönhetően immár 4 éve hallgatom rendszeremet a lehetőségeitől sokkal rosszabb hangminőségben.

No, de térjünk vissza 1998-ba, amikor is a korszak legnagyobb Musical Fidelity elő-/végfok párosát megvettem és azt automatikusan az elméletileg jobb szimmetrikus ki- és bemenetein kötöttem össze kedvenc Siltech kábeleimmel. Évekig hallgattam így, majd hazahoztam egy Audioquest RCA-kábelpárt, amit munkahelyi zenerendszeremhez szántam. Ha már itthon volt, bekötöttem a CD-játszóm és az előerősítőm közé. A CD-játszó alapból szintén szimmetrikus (Siltech) kábellel csatlakozott az előerősítőhöz. A kapott hangon meglepődtem, majd kipróbáltam a két erősítő között és meglepetésem csak fokozódott. Az olcsó AQ jobb volt, mint a drága Siltech. Mit tudhatna, ha ráadásul XLR-kábel lehetne? – tettem fel a kérdést és másnap rohantam a bemutatóterembe, hogy a teljes rendszeremet átkábelezzem AQ-kábelekkel.

A kapott hang sokkal rosszabb lett, mint (akkori) kedvenc Siltech-jeimmel, ugyanakkor, ha a CD-előfok-végfok csoportot az aszimmetrikus AQ-val kötöttem össze jobb volt a hang. Napokig a kandikamerát kerestem a lakásban, mert nem értettem a problémát. Több embert megkérdeztem, utána olvastam, majd jött a „heuréka”, a Musical Fidelity nem készít szimmetrikus felépítésű erősítőket, az XLR-kapcsolat csak a kötelező látszat miatt van rajtuk, vagyis kamu az egész!

Na ezt a 20 évvel ezelőtti történetet felejtettem el és futottam meg újra a teljesen felesleges „kört” az újabb MF-erősítőimmel, és volt kénytelen ismételt hülyeségemből drasztikus eszközökkel kibillenteni egy macska.

Ha eltekintünk a történtek karmikus voltától – bár, azon is érdemes hosszasan elgondolkodni – akkor is érdemes minden Musical Fidelity és más, pusztán marketingcélú XLR-csatlakozási lehetőséggel rendelkező készülék tulajdonosának kapcsolatait újra gondolni és próbaképpen beszerezni egy filléres RCA-kábelt. A gondot valójában nem az XLR-csatlakozók, aljzatok okozzák, hanem a nem valódi szimmetrikus felépítésű készülékek szimmetrikus csatlakozója mögött „megbúvó” plusz alkatrészek.