Napi megvilágosodás – 7

English language can be selected in upper left corner (British flag).  Mindazon boldog zenehallgatók, akik megveszik rendszerüket, összekötik, bekapcsolják, és azt örömmel hallgatják mindenféle változtatási, hifi tuning kipróbálási, csereberélési kényszer nélkül, nyugodtan hagyják ki ezt a posztot. Bár ők nem használják ki azt a lehetőséget, hogy fillérekből, vagy akár ingyenesen hozzák ki rendszerükből a legtöbb „zenét”, ellenben megspórolnak maguknak sok-sok teszteléssel, összehasonlítással töltött órát és megspórolják maguknak a tévutakat. Nem egy utolsó szempont.

Viszont javaslom minden felebarátomnak elolvasni az alábbiakat, akik hifi- és / vagy házimozi-rendszerükön időnként megpróbálnak legalább egy ici-picit „varázsolni”, és különösen ajánlom azoknak, akik a jobb hang reményében folyamatosan kisebb-nagyobb összegeket költenek a csereberékre

Néhány napja Csaba barátom felhívott, hogy menjek át hozzá, mert baj van, sőt, a lehető legnagyobb, ami zenehallgatót érhet, mert valahogy nagyon nem esik jól neki a zenehallgatás. Mivel nem akart „terelni”, ezért a problémát, a változást nem jellemezte. Barátom rendszerét, annak hangját jól ismerem, hiszen a rendszeren szinte az összes tuning-javaslatomat, ezoterikusnak tartott, ám a fizika segítségével magyarázható, vagy éppen jelenlegi ismereteinkkel nem értelmezhető megoldást kipróbáltuk.

Vasárnap meglátogattam Csabát (vagyis a rendszert) és némi egyéb témájú beszélgetés után leültünk zenét hallgatni. Elindult az első lemez és néhány másodperc után nyomtam egy stop gombot és megkérdeztem, mi történt a legutóbbi látogatásom óta, mert a tér teljesen eltűnt – minden hang beszorult a hangsugárzókba -, ráadásul a megszűnt térhatás „magával vitt” nagyon sok értéket, ami miatt a rendszert kiemelkedően zeneinek tekintettük. Pozitívumként viszont „kaptunk” egy a korábbitól kellemesebb tónust (hangszínt).

Bekerült a rendszerbe egy új virtuális föld, egy új IC-kábel, valamint újak lettek a hangszórókábelek.

Mielőtt folytatnám a történetet, két nagyon fontos dolgot feltétlenül ki kell, hogy emeljek.

1. Abszolút butaság az az urbánus legenda, hogy a hallási emlékezet csak másodpercekig tart. Másfél hónappal az utolsó látogatásom után pontosan hallható és jellemezhető volt, hogy mi változott meg a hangképben. Természetesen nem én vagyok fenomén, hanem a „rendkívül rövid hallási memória”, amit a soha semmit ki nem próbáló, tapasztalatlan felebarátaink emlegetnek úgy hülyeség ahogy van.
2. Az „előrehaladás” bizony gyakran tévútra vezet. Egy-egy paramétert figyelve, könnyen elveszthetjük a rendszer egyéb pozitívumait, és egyszer csak azt vesszük észre, tönkretettünk rendszerünk hangját, tönkretettünk egy hangszert.

A második pont miatt létezik egy „ökölszabály”, amit minden hifistának feltétlenül javaslok betartani. Mindig, minden lépést és az általa okozott változást jegyezzünk le (akár egy Excel táblázatba), hogy tévút (tévutak) esetén mindig legyen hova visszatérni.

Csabánál az utolsó „jó helyzet” adott volt, ezért minden egyes új tárgyat visszacseréltünk a korábbi változatra. Újraindítottuk ugyanazt a CD-t, de a hallott hang nagyon vegyes érzéseket keltett bennem. Egyrészt komoly visszalépés lett a tónusokban, frekvenciaszélességben, másrészt pedig még mindig nem jelent meg a korábban megvolt térmegjelenítés. Hosszú percekig kutatott Csaba az emlékezetében, hogy mi változott még legutóbbi látogatásom óta, de semmi egyébre nem emlékezett – én pedig állítottam, hogy ez nem az a hangkép, mint másfél hónapja… Ekkor lett egy kis patthelyzet, mert a hang nem volt ugyanaz, Ő pedig tudomása szerint semmi mást nem változtatott… Majd kiderült, hogy de, változtatott, méghozzá egy látszólag jelentéktelen dolgot.

Az erősítője egy hm-processzor / végerősítő páros, melyen sztereóban zenét hallgat, 5.0 rendszerben pedig filmeket hallgat (néz). Korábban a hm-processzor „stereo” állásban fogadta a CD-játszóról jövő információt, most pedig „direct” módban. Látszólag semmi különbség, sőt, a „direct” még akár jobbnak is tűnhet, de a biztonság kedvéért a processzort átkapcsolta sztereo üzemmódra. Ennek eredményeként megjelent a korábban megszokott tér, hangszínpad-elrendezés és tónus.

Ezt a hm-rendszereket hallgatók miatt külön ki kell, hogy emeljem, az adott hm-processzor hangja „direct” állásban rosszabb, mint „stereo-ban”, feltéve, hogy sztereó zenét hallgatunk rajta. Ezt érdemes kipróbálni másoknak is – ha van rá lehetőségük -, függetlenül attól, hogy integrált, vagy szétépített hm-erősítőről van szó.

Visszaálltunk tehát az utolsó „jó helyzetre”, aminek nagyon örültünk. Ezután nekiálltunk kipróbálni egyesével az új eszközöket, melyeket egyszerre betéve összességében rosszabb lett a hangkép, de voltak pozitív tulajdonságai is.

Először az új virtuális földet kötöttük be a régi helyére, amit minden pozitívuma ellenére gyorsan ki is vettünk – maradt a régi, ami kevésbé attraktív, kevésbé csengő, ám sokkal hallgathatóbb hangú. Ennyit arról, hogy a vf-ek a placebo kategóriába tartoznak, vagy tényleg képesek befolyásolni készülékek, rendszerek hangját.

A következő lépés az új hangsugárzókábel bekötése volt. Ezen változtatás hatására a rendszer hatalmasat lépett előre. Nagyobb energiák jelentek meg a mélyebb tartományokban, lazábbá, könnyedebbé vált a zene, minden áramlott, akadálytalanul „folyt”. A térérzet, a levegő viszont kisebb lett. Meghallgatva több felvételt is, arra jutottunk, hogy a régi kábel egy mesterséges zengést, egy felsőközép kiemelést tesz a hanghoz, az új kábel pedig simább, egyenletesebb hangú. A hangszereket testesebben, tapinthatóbban, hihetőbben jeleníti meg, tehát összességében sokkal jobb.

Ezután betettük az új IC-kábelt, amit kötelességből ugyan több részleten is meghallgattunk, de már az első(!) hangnál hallatszódott, hogy komoly visszalépést okozott – és bizony – a térhatásban. A hangokat (a zenét) belepréselte a hangszórókba és egy, a közöttük lévő rendkívül szűk térrészre. Kivettük és el kezdtünk zenét hallgatni a régi rendszerrel és az új hangszórókábellel, amiről egyre jobb és jobb véleménnyel voltunk – nagyon jól illeszkedett a rendszerhez.

Megtaláltuk a „hibát”, a rossz lépéseket, és tettük mindezt úgy, hogy a fürdővízzel nem dobtuk ki a gyereket, mert bizony a hangszórókábel igazi adu ásznak bizonyult a három, egyszerre beillesztett tárgy közül. Arról nem ez a kábel tehetett, hogy az új IC-kábel, az új vf és a processzor új „üzemmódja” sokkal többet rontott, mint amennyit ez a hangszórókábel javított.

Mondom én, hogy mindig csak kis lépésekben haladjunk, és soha ne sajnáljuk az időt attól, hogy magunkat (a hangképet) oda-vissza lépésekben rendszeresen ellenőrizzük. Merjünk visszalépni, merjük azonnal beismerni, ha tévútra futottunk, mert onnan újra építkezni, újra visszatalálni az általunk kedvelt hangképhez nagyon nehéz, de akár lehetetlen is lehet.

Kiismerve az új hangszórókábel és vele a rendszer „új” hangját, nekiláttunk a „25 forintos tuning” posztban bemutatott 10 és 5 forintosokkal „felépíteni” azt a hangteret, amit korábban a hangszórókábel torzításaival és a középmagas tartomány kiemelésével kaptunk. 2×3-3 db triót tettünk a processzor, az Entreq virtuális föld és az elosztó széleire, valamint 1-1 triót a végerősítő két oldalára. Ezután a hangtónus kiegyensúlyozására további 4 db 5 forintost tettünk a processzor tetejére. A falakon már korábbról ott lévő 10 forintosokat kiegészítettük újabb kb. 20 darabbal, melyek közül 6 db a szomszédos előszobába(!) került. Érdekes és ismételten megdöbbentő volt hallani, hogy néhány fémérmével mennyire jelentős mértékben lehet beleavatkozni egy rendszer hangképébe. Feltétlenül ki kell ismételten emelnem, hogy „beleavatkozni” a hangképbe, mert a pozitív változásokon fellelkesülve és csak azokra figyelve, sajnos könnyen felboríthatjuk rendszerünk egyensúlyát…