No – No 1

Lemezkritika

Slamó, 1985-ös „szólólemezének” teljes érdektelensége miatt a Slamó Band nevű formációt feloszlatta és útkeresésbe kezdett mind zeneileg, mind saját életében, lelkében, létében. Ezen út végállomása(?) a No zenekar lett.

1987-ben találkozott Szatai Gábor énekessel, akinek hangjában, gondolkodásában megtalálta zenei (és talán lelki) társát. Szatai zenei múltja egy vidéki középiskoláig nyúlik vissza, ahol még a helyi „Ki-Mit-Tud?” első helyét is megnyerték. Később olyan „nagy hírű” együttesekben, mint a Citrom és a Kenguru énekelt, ám egészen egyedi hangját inkább opera és operett(!) előadásokon tudta a nagyközönségnek megmutatni. Vidéki srácként, a nagy álmot és a kiugrási lehetőséget Budapest jelentette számára, így elfogadva a Rockszínház meghívását, a fővárosba költözött.

Slamó és Szatai Gábor első személyes találkozójára az Andrássy úton lévő (volt) Éva presszóban került sor. Slamó az új elképzeléseihez éppen énekest keresett, és bár sok embert kipróbált, de egyik sem tetszett neki – így adtak egy esélyt egymásnak.

Azaz, előtte még Gábor elénekelte a „Hallottalak sírni” c. Slamó szerzeményt, amely dal – bár korábban Slamó sohasem hallotta őt énekelni – Szatai énekhangjára, személyiségére íródott. Ezt, a Slamó lakásában volt első közös zenélést, az említett dal eléneklését akár tekinthetjük a No megalakulási ceremóniájának is. A névválasztás – No -, az elüzletiesedett, elértéktelenedett világgal való szembenállást, a cenzúra, a magyar lemezkiadási szokásokkal való szembenállást jelképezi.

Tehát elindult a zenekar, melyben a Slamó-Szatai páros jelentette a stabil alapot, s körülöttük folytonosan változtak a „kísérő” zenészek. A szerzeményeket Slamó írta – zenét, szöveget egyaránt -, és bár korábban Szatai is sok dalszöveget és verset írt, teljes egészében képes volt elfogadni Slamó gondolatait, hitelesen tudta tolmácsolni szavait.

Az első No album csak meglehetősen hosszú közös út után, 1992-ben jelenhetett meg. Bár addigra már öt éve működött a Zenekar, a nagyközönség csak ezen lemez megjelenésekor találkozhatott velük először. Rögtön rájuk is ragasztották a „magyar U2” jelzőt.

No

Az album teljesen egységes hangvételű, „egyenvilágú”. Minden dalban jelen van a hit, a remény, jelen van Isten. Jelen van benne Slamó átalakulása! A ’85-ös szólólemez zaklatottságából, dühéből, depressziójából az első No albumra semmi sem maradt. Felváltotta a tökéletes megtisztulás. Slamó a rockzenész átlényegült egyfajta „hittérítővé”, aki nem akar semmit sem ránk erőltetni, ellenben lehetőséget, utat mutat…

Mi is lehetne ajánlani az albumról, mint azt a bizonyos először elénekelt dalt – Hallottalak sírni…


További Edda / Slamó
További lemezkritikák

Megosztom:

Comments

1 comments