Piramis – A nagy buli

A harmadik nagylemez megjelenése után a Piramis is, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat is elgondolkodott, hogyan tovább. Igaz, azt sokan a Zenekar legjobb albumának tartották és tartják ma is, de ezen cím „adományozói” sem igazán tudnak róla más dalt említeni, mint a „Kóbor angyalt” – mondom én, hogy egyszámos nagylemez… A „Kóbor angyal”, mint afféle „csöveshimnusz” vonult be egyesek köztudatába, bár számomra attól sokkal „himnuszosabb” csövesebb és a valóságnak megfelelően, koszosabb a Dinamit „Tinédzser dala”.

Tehát ’79-ben a nem túl sikeres 3. album után Erdős Péter (MHV) úgy döntött, hogy egy nagy dobással lendít a Zenekaron. Az Omega együtteshez hasonlóan, a Piramis is felvehet egy dupla koncertalbumot. Előre elkészítették a borítóterveket, egyeztették a koncerten elhangzó dalokat, azok sorrendjét és betervezték 1980-ra a dupla album kiadását.

Érdekességként a két nagy banda koncertalbumának felvételi dátuma: Omega 1979 szeptember 8-9., Piramis 1979. szeptember 23. Ez komoly vállalkozásnak és áttörésnek tűnt az MHV részéről, hisz ezen időpontig összesen csak 1 (egy) koncert jelenhetett meg a Hanglemezgyártó kiadásában, a Metro „Egy este a Metro Klubban” címmel. (Az 1972-ben megjelent „Élő Omega” a Zenekar gerillalemeze, ami az MHV tudta és előzetes beleegyezése nélkül készült el.)

Tehát ’79. szeptember 23-án este 8 órakor a Piramis felment a Budai Ifjúsági Park (ifjabbaknak Várkert Bazár) színpadára és apait-anyait beleadva, előadta fennállásának egyik legjobb koncertjét.

Sajnos az eredeti tervet magyarázat nélkül vetették el. A felvett 16 számból végül csak 8 került az albumra, kihagyva a koncert valódi elejét, közepét és a záró számot.

„Jó estét Budapest” üvölti bele a mikrofonba Révész és máris indul az album a „Szabadnak születtem” c. opusszal, azaz a koncert valójában harmadik számával… Hatalmas jelenlétérzet, nyüzsgő, éneklő, tomboló közönség. Egyszerre szól több ezer torokból: Szabadnak születtem! A tömeg – hangja, tapsa, füttyei, bekiabálásai – végigkíséri az albumot. Igaz, időnként hallható a hibás vágás, némileg dilettáns le- és felkeverés. Sajnos az album műszakilag (hangilag) meglehetősen gyatra minőségű, hatalmas a kontraszt az ugyanekkor készült Omega „Kisstadion ’79” koncertalbummal szemben, ami a legjobb hangminőségű MHV kiadványok közé tartozik.

Amennyiben túltettük magunkat a csalódáson, hogy csak szimpla album lett „A nagy buli”, valamint a gyatra hangminőségen, hallgassuk is tovább.

A Zenekar tényleg csúcsformában van végig. Zeneileg, emberileg tökéletes a közös munka, minden hibátlan, minden beütés, szóló a helyén, ráadásul a zenészek élvezettel játszanak. Semmi kényszer, nem kell megfelelni senkinek, élvezik, amit csinálnak, élvezettel hergelik, majd nyugtatják a közönséget, hogy azután ismét őrjöngésig fokozzák a hangulatot. Az albumra (a koncertre) íródott új számokat is profin adják elő, s a közönség azonnal be is fogadja azokat. Ismét ki kell emeljem Gallai Pétert, aki a „Hív a sötét” c. szerzeményével csillogtatja meg tehetségét és mutat valamit abból a világból, ami a Révész nélküli Piramis lehetett volna.
(A Som Lajos eredeti szándékait képviselő, szintén másfajta Piramis utat jelentő „Fénylő piramisok árnyékában” c. szám a hatalmas szólókkal, improvizatív jellegű kérdés-feleletekkel kimaradt – ezt sajnálom leginkább.)

„A Szerelem ördöge vagyok”, szerzeményt, akár Révész önarcképének is tekinthetnénk. A dal megerősíti a Révészről kialakult szexisten(?) szimbólumot. A dalt hallva szinte magunk előtt látjuk a meglehetősen exhibicionista Révészt, aki önmagát adva, önmagáról énekel… A második oldalra kicsit „elfárad” az album, bár a „Nincs kegyelem” ütősen indít, majd az „Ajándékon” mindenki zokog, vagy legalábbis bepárásodott szemmel néz ki a fejéből, majd jön a „Néhány jó szó”. Itt egy pillanatra meg kell állnunk. Az album (zeneileg) talán legszebb, legizgalmasabb része Gallai és Závodi együtt zenélése – erre építve akár egy komplett albumot is el tudnék képzelni kettejüktől. Végül az album zárószáma, a „Becsület”, ami elmaradhatatlan alapmű minden Piramis koncerten. A közönség vevő is rá rendesen! Felélednek, megtelnek energiával és mintegy a vállukon tartva a Zenekart, együtt üvöltik az éjszakába: A becsület ennél mégis többet ér…

Kicsit nehéz szívvel írom le, de a Piramisnak itt kellett volna abbahagyni. A koncertre (az albumra) feléledtek, összeszedték magukat és lezártak egy korszakot. Ami ezután jön, az maga a vegetálás, a meredek lejtő.

További Piramis
További lemezkritikák