Slamovits István Slamó – Unplugged
A Slamó album borítóját olvasva, már a szereplő zenészek nevétől izgalomba jön a leendő hallgató! Póka Egon, Zsoldos Tamás, Szendi Gábor, Németh Gábor, Gallai Péter (a teljesség igénye nélkül). Rendkívül tehetséges, a szó igazi értelmében vett zenészek – a hallgató már előre biztos, hogy felejthetetlen zenei utazásban lesz része a lemez meghallgatásakor. Sőt, örömmel fedezhetjük fel Barta Alfonz nevét is, akinek finom, egyedi billentyűsjátéka tökéletesen illik (illett) Slamó énekhangjához, ráadásul az Edda koncertek felejthetetlen pillanatai voltak kettejük összjátékai.
Az első album máig felkavaró érzései és a második No album keltette csalódás után 1994-ben kicsit félve tettem fel a CD-játszómra. A sessionzenészek neve bizakodással töltött el, bíztam abban, hogy Slamó képes eltérni a No-féle vonulattól, bíztam abban, hogy hallhatok még dühöt, energiát és legalább egy-két rövidke gitárszólót tőle. Bíztam abban, hogy hallhatok legalább egy rövidke Alfonz-Slamó féle billentyű-gitár „párbajt”, vagy legalább összjátékot – nagyon akartam, hogy legalább egy kicsit „visszakapjam” a ’77-85 közötti Slamómat.
…és elindítottam a Slamó lemezt.
Máig emlékszem, hogy mennyire dühös voltam már a harmadik számnál. Nem is bírtam meghallgatni. Néhány nap múlva újra megpróbáltam, talán el is jutottam a végéig. Megmutattam néhány barátomnak, egyik sem bírta meghallgatni.
Később többször is újrapróbálkoztam, mert nagyon akartam, hogy Slamó „adjon” nekem valamit, nagyon akartam szeretni a ’94-es Slamót. Az album szól most is, miközben ezeket a sorokat írom, s ugyanaz az érzésem, mint 22 évvel ezelőtt. Szeretlek Slamó, köszönöm Neked a sok-sok felejthetetlen pillanatot, de ez az album most sem kell. Természetesen vannak benne szép pillanatok, egy-két izgalmas hangszerhang, vannak gyönyörű sorok, sőt, a „Párizs” még tetszik is. A legszebb pillanatok mégis Gallai énekéhez (Harc), valamint Barta Alfonz „Hűtlent” idéző billentyűs játékához kötődnek.
Megpróbálom nagyon finoman megfogalmazni, hogy milyen ez az album – tiszteletben tartva mindenki hitét (hitetlenségét), érzéseit, gondolatait. Bármelyik dalnak ott a helye a „Vidám vasárnap” c. műsorban, az ott jelenlévők bármelyiket előadhatnák közös énekléseik során. Hangsúlyoznom kell, nehogy félreértés legyen, nem pejoratív értelemben, hanem az album dalainak helyét kereső módon említettem a Közösség műsorát.
Elfogadva Slamó ’94-es gondolatait, „helyét”, azt kell írjam, számomra az afroamerikaiak gospeles vallási ceremóniái, valódi örömöket, életigenlést sugárzó együtténeklései sokkal izgalmasabbak és hihetőbbek. Egy gospel album, pláne videofelvétel pl. egy Bronxi közösségi együtténeklésről jókedvre derít, életigenlésre késztet és boldogsággal tölt el – ez a lemez sajnos nem.
Comments