Switch tápegység – és egyéb történetek

Audio, Bemutató, Egyéb, Tuning

A switch tápegység – mint önálló, hangminőségre hatással lévő eszköz – egyre több fórum egyre több beszélgetésének alanya. Sokféle változata létezik, melyek között vannak a filléres kapcsolóüzeműek, melyek időnként nagyon pozitív meglepetést okoznak, és léteznek a lineáris tápok, melyek még a tapasztaltabb hifistáknál is hozhatják a „hűha” érzést. Sajnos, némelyik kiemelkedően jó switch tápegység árából azonban akár komplett rendszert is vehetnénk.

Az eddigi tapasztalataim alapján két switch tápegység nevét említettem, ha valaki tanácsot kért – iFi, Silent Angel -, valamint hozzátettem, hogy mindenképpen érdemes próbát tenni diy elektronikákkal is.

Szabó Zoltán neve, vagy márkanevei a Dunaudio, HiVox, sokaknak ismerős, hiszen régi motoros a szakmában. Elektronikáinak (köz)megítélése abszolút pozitív, azok elérhető áron nyújtanak – az árukon messze túlmutató – zenehallgatási lehetőséget.

Zoli, bár sokszor használ(t) nem szokványos mérnöki megoldásokat, mégis éveken keresztül mosolygott a longos ötleteken – azonban tisztelte bennem a lelkesedést és az embert, mint ahogy én tiszteltem az Ő mérnöki tudását, elektronikáinak minőségét. Ez így van (volt) rendben. Óhatatlan volt, hogy előbb-utóbb személyesen is találkozunk, beszélgetünk, közösen meghallgatunk elektronikákat, zenéket.

Kérlek titeket, hogy a továbbiakat ne úgy tekintsétek, mint termékek, gyártók fel-, lehúzása, mert nem az a célom. A figyelmeteket szeretném felhívni lehetőségekre, tapasztalataimat szeretném megosztani veletek, melyek megértéséhez – fogódzkodónak – nevekre, árakra van szükség.
A beszámoló valójában több alkalommal volt találkozókon, több ember tapasztalatáról, élményeiről szól, és mivel minden alkalommal jelen voltam, ezért csapongva az egyes és többes szám között, főleg a magam nevében írom – meg persze ismét el kell majd vinni a „balhét” valakinek az informatikus szakma immár egyre kevesebb és kevesebb, ám annál hangosabb kételkedőivel szemben.

Korábban beszámoltam nektek arról, hogy milyen jelentős változást idézhetünk elő pusztán azzal, ha a switch és a switch tápegység között kicseréljük a DC-kábelt. A csereberés próbákhoz a Silent Angel F2 tápegységet használtuk, amit kiemelkedően jónak találtunk, valamint a Silent különböző alapanyagú DC-vezetékeit. Bár a hallottaknak, a hallottak alapján fantáziámat megmozgató lehetőségeknek nagyon örültem, de az F2 560 ezres ára vacillálásra kényszerített. A DC-kábelekkel kapcsolatban is volt gondom, mert bár nagyon tetszett a réz alapanyagú – annak megvásárlása mellett döntöttem (volna) -, de az ezüst pozitív tulajdonságai azért hiányoztak (volna).

Erről sokat beszélgettünk teszttársaimmal, akik egyike szintén az F2 megvásárlásán törte a fejét, valamint felvázoltuk Szabó Zolinak is a helyzetet: van egy tápegység, ami nagyon jó, de… Zoli annyit mondott, kicsit várjunk, gondolkodik, készít valamit, kipróbáljuk, dönteni pedig utána is lehet.

Zoli készített egy switch tápegységet kettő darab 5 V kimenettel, amit elhozott, majd nálunk hagyott, hogy próbálgassuk.

A próbák első része egy nagy rendszerben folyt (három dobozos Pass előfok, Pass monó végfokok, legnagyobb Vienna hangsugárzók), majd a tápot hazahoztam, és itthon folytattam a meghallgatás-sorozatot. A nagy rendszerben is, nálam is ugyanaz a kétféle switch van: Mercusys MS105, English Electric 8.

Sokféle zenén (sokféle filmen), több időpontban, két rendszeren ugyanazok az eredmények, születtek, melyeket most zanzásítva összefoglalok nektek, a legfontosabb, elgondolkodtató tapasztalatokra külön felhívva a figyelmeteket. Többször is fogom használni az „irracionális” kifejezést, mert pl. annak tartom, hogy 2500 Ft értékű switch-et 560 000 Ft értékű tápról hajtsunk.

Amiket már tudtunk, de megismételtük a próbákat:

– Mindkét switch sokkal (nagyon sokkal) jobban „szól” a Silent Angel F2 tápegységgel, mint a sajátjaikkal.
– Két switch jobb, mint egy, azokat akár a saját, akár a Silent tápról hajtjuk.
Azonban(!) a Silent tápjáról hajtva a kicsi switch-et, jobb eredményt kapunk, mintha két switch-et használnánk, de a saját, gyári tápjukkal. (Irracionális megoldás.)
– A kicsi switch az F2-ről táplálva jobb, mint az English Electric a saját tápjáról. (Irracionális megoldás.)
– Ha a switch-ek sorrendje EE8-Mercusys-streamer, jobb hangminőséget kapunk, mint a Mercusys-EE8-streamer sorrend esetén, akár a gyári, akár a Silent tápot használjuk.

Ezek után bekötöttük Szabó Zoli tápegységét is (50 000 Ft), és az alábbi tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak.

Switch tápegység 1

– A Mercusys sokkal jobban szól Zoli tápjával, mint az EE8 a sajátjával.
– Zoli tápjának használata esetén is a Silent Angel réz alapanyagú DC-kábelét szerettem jobban az ezüst és vegyes alapanyagú vezetékekkel szemben.
– Bár mindkét switch jobb a magyar tápegységgel, mint a gyáriakkal, a Silent Angel-lel még jobbak.

…és itt akár be is fejezhettük volna a tapasztalatszerzést, és örömmel állapíthattuk volna meg, hogy a magyar tápegység (tizedáron) erősen közelében van a taivaninak, azonban nem követtük el ezt a didaktikai hibát, mert kipróbáltuk, hogy mi van akkor, ha mindkét switch rá van kötve az egyik „nagy” tápra, és mi van akkor, ha rá vannak kötve a másik „nagyra”.

Amikor mindkét switch Zoli tápjáról működik, akkor – nem sértek meg senkit azzal, ha azt írom – a két tápegység teljesen egyenrangú – vagyis, a magyar switch tápegység a tudásának maximumát két switch bekötése esetén adja.

…no, de még nem értünk a végére a történetnek, és be kell, hogy hozzam a „képletbe” Radnai Rudolfot is (Power-R, Cables), és az ő „Z” néven futó kábeleit.

Az x2audio szűrőrendszerével való kísérletezések, tesztek során arra az eredményre jutottam, hogy a szűrők hatásfokát (hangi, képi eredményét) befolyásolja, hogy azokat milyen vezetékekkel kötjük a készülékekre. Ezen felbuzdulva, megkértem Rudolfot, hogy készítsen „Z” technológiájú bekötőkábeleket az x2 dobozaimhoz.

Először nemet mondott, majd megint kaptam egy határozott nemet, majd barátságunkra tekintettel mégis elkészültek az USB-s és RCA-s bekötővezetékek, melyek hatását egy közös meghallgatás során az Impresiviában többen is meghallgathattuk.

A hallottak, és az együttélés során tapasztaltak alapján megkértem Rudolfot, hogy készítsen 2 db DC-kábelt a „Z” technológiával – azaz, 4 DC-kábelt, mert barátom, aki ugyanolyan switch-eket használ, mint én, szintén rendelt. Így a „Z-ket” ki tudtuk próbálni a nagy rendszeren is, és nálam is.

Visszatérve a switch tápegységekhez és a nagy rendszerhez, a Silent Angel DC-kábelek mellett bevetettük a „Z-ket” is, amely vezetékek használata mindent felborított…

– A Mercusys + „Z” + Zoli tápegység, nagyon sokkal jobb, mint az EE8 a saját tápjával.
– A Mercusys + „Z” + Zoli tápegység egyenrangú (térábrázolásban, hallgathatóságban jobb), mint az EE8 + Silent Angel DC-kábel + F2 tápegység.
– A Mercusys + EE8 (vagyis két switch) + „Z” DC-kábelek + Zoli tápegység egy egészen más zenei világ, mint amikor ugyanazon switch-eket a Silent vezetékekkel és táppal hajtjuk.

A különbség olyan hatalmas és olyan irányú (volt), hogy amikor csak a játék kedvéért el kezdtük számolgatni, hogy mennyibe is kerülhetne, ha ugyanazt a minőségjavulást, amit Szabó Zoli tápegysége és Radnai Rudolf DC-kábele együtt okozott, elektronika vásárlásával, lecserélésével kellene létrehozni, bizony, nagyon nagy számok hangzottak el.
Mivel még elevenen él bennünk az ugyanezen rendszeren meghallgatott 10-12 DAC hangja (és áraik), ezért „DAC-ban” kifejezve is meg tudtuk volna mondani a változás értéket, és biztos vagyok benne, hogy ugyanarra gondoltunk, de inkább nem mondtuk ki, és nem írom le. Nem írom le, mert még úgyis (egy picit) nonszensznek tartom, hogy átéltem (minden nap átélem)…

Van azonban valami, amit leírok, és érdemes (lenne) elgondolkodni rajta.

Rudolf DC-kábelei a Silent Angel tápegységbe dugva is javulást hoztak a Silent saját vezetékeivel szemben, azonban, ez a javulás kisebb mértékű volt, mint amikor Zoli tápegységének használata során cseréltük ki a Silent-eket Rudolféra. Ebben az esetben óriási változás következett be, amelynek mértéke abszolút megfordította a kialakult sorrendet / sorrendeket. Úgy vélem, nem vonok le téves következtetést, ha azt írom, hogy valamilyen, általam nem ismert technikai (hangi) okból Zoli tápegysége és Rudolf kábele abszolút passzol egymáshoz (el kellene ásni a csatabárdot).

Konklúziók:
– Zoli tápegységét megvásároltam, majd a tapasztalatok alapján még mást is, de arról majd a következő blogcikkben írok.
– Ismét bebizonyosodott, hogy hobbink nem pusztán pénz kérdése, hiszen 67 500 Ft > 225 000 Ft; 307 500 Ft > 1 000 000 Ft…
– Ismét bebizonyosodott, hogy a hálózati-lejátszással, az abban résztvevő eszközökkel kapcsolatban bőven van még mit felfedezni, megismerni.

Megosztom:

Comments

1 comments