Tápkábel, tápkábel, tápkábel…

Immár mintegy negyven éve ismert, hogy a tápkábel – légyen az erősítőbe, forráskészülékbe, TV-be, stb. dugva – abszolút minőségmeghatározó eszköz. Ez jó a zenehallgatónak, filmnézőnek, mert kedvenc elektronikáinak minősége egy-egy jól kiválasztott tápkábel segítségével tovább javítható. Ugyanakkor rossz is, mert bazi nagy a „kábelerdő”, nincs szent Grál, vagyis nincs olyan tápkábel, amelyik mindig, minden esetben, minden elektronikából a maximumot hozza ki, nagyon széles az ársáv a pár ezer forintból elkészíthetőtől a százezer dolláros kategóriáig. Ráadásul mindez kiegészül azzal, hogy bár már negyven éve evidencia a tápkábelek fontossága, még mindig nagyon sok a kételkedő, akik tapasztalatlanságukat, hallásproblémáikat, netalán a való életben meglévő gondjaikat a tápkábelekről szóló beszélgetések szétverésével kompenzálják.

Az „ellentábor” két nagyon fontos, és abszolút elfogadható érvet szokott felvetni tápkábelügyben – bár jobban járnának ők is és a hifis közösségek is, ha tennének egy személyes próbát. Azonban megértem kételkedésük filozófiai okát, vagyis, amiről nem látnak mérési eredményt, az nincs – végül is a strucc sem lát semmit, amikor homokba dugja a fejét.

Megértem ellenkezésük másik okát is, vagyis azt, hogy rendkívül jó hangfelvételek készültek az ötvenes, hatvanas, hetvenes években – pl. RCA Living Stereo –, melyek készítéskor közönséges „tyúkbelekkel” kötötték a tápellátásra az elektronikákat.

Azért említettem pont a Living Stereo-t, mert a saját lemezpolcomon is található 25-30 CD a sorozatból, melyek nem csak hangilag, hanem zeneileg is kiemelkednek a szinte végtelen kínálatból. Kiemelkednek még egy nagyon fontos dologban is, melyről némileg elfelejtkezett az utókor. Ezek a hanganyagok eredetileg három csatornásak, mert az RCA hangmérnökei úgy vélték, hogy a koncerthelyszín pontosabb ábrázolásához szükséges (lenne) egy középső hangcsatornára is. A sztereózás ugyan lesöpörte a porondról az ötletet, de nagyon sok felvétel megmaradt három csatornán rögzítve.

No de, mitől is lehetnek nagyobb százalékban jobbak ezek a régi felvételek – és itt most nem csak klasszikus zenére, operára, hanem jazz- és rockfelvételekre is gondolok –, mint napjaink felvételei? …és most nem zene, hanem hangminőség a lényeg, és persze némileg általánosítok.

Egyrészt ugye volt egy analóg / digitális váltás, aminek felemlegetése – úgy vélem – mára már okafogyottá vált, hiszen a digitális technika bebizonyította, hogy a zenereprodukáló rendszer hangminősége nem azon múlik, hogy analóg, vagy digitális forrást használunk, mint ahogy az is irreleváns, hogy maga a lejátszott felvétel eredetileg analóg, vagy digitális módon lett rögzítve és utómunkázva.

Másrészt – és ez a sajnálatosabb, és egyben erőteljesebb ok –, az ötvenes, hatvanas években minimális volt a környezet elektromágneses-zajjal való terhelése, ami minimális elektromos zajt indukált jelvezetékekben, tápvezetékekben és persze magukban a hangfelvételi láncban lévő elektronikákban. Nem léteztek kapcsolóüzemű tápok, nem volt mobiltelefon, nem borították be elektromágneses „ködbe” a Földet kereskedelmi, katonai és adatátviteli műholdak.

Innen indulva jutottunk el odáig, hogy mindent elárasztanak a legkülönfélébb frekvenciájú és energiájú elektromágneses hullámok, szinte minden utcasarokra jut egy adótorony, minden négyzetkilométerre jut egy-egy „jelet” sugárzó műhold, és nincs olyan hangstúdió és persze nincs olyan lakás, melyekben ne lenne akár tucatnyi kapcsolóüzemű tápegység.

Ez mind elektromos (elektromágneses) zaj, mind káros jel, melyek zavarják a hangfelvétel-készítés, majd lejátszás folyamatát.

Mint már az elején említettem, eme zajok hangminőségre gyakorolt negatív hatásának problémáját a hifisták már vagy negyven éve felismerték, és különböző megoldásokkal küldenek ellene – aktív és passzív tápszűrők, virtuális földek, tápkábelek, stb.

A tápkábel zajszűrő hatásával kapcsolatban vannak ugyan pro- és kontra vélemények még a használók és tervezők között is, de abban alapvetően egyetértenek, hogy a tápkábel hossza, vezetékszálainak kivitele, azok fonása / sodrása, a kábel árnyékolása mind-min okozhatnak különbséget a kábelbe „bemenő” és onnan „kijövő” zajspektrum között.

Valamint abban is konszenzus van, hogy a tápkábelek energiaszállító-képessége még akkor is hallható minőségkülönbséget okoz, ha utána, a készüléken belül sokkal vékonyabb keresztmetszetű vezetéken fut a kraft.

Mielőtt tovább lépnénk, említsük meg a leggyakrabban elhangzó, leíródó ellenérvet, vagyis, hogy ha a hifisták által nagyra becsült és otthoni rendszereikben használt megoldások (pl. tápkábel) bármit is érnének, akkor a hangstúdiókban is használnák azokat – mert ott van a legjobb hang.

Eme gyakran elhangzó, leíródó kijelentéssor teljes egészében bullshit, és kezdjük az állítás második részével.

A hangstúdiókban munkaeszközök vannak, melyeket nem zenehallgatásra, hanem munkára találtak ki. Hangjuk – tisztelet a kivételnek – borzalmas, semmi köze a valósághoz, tehát, távolról sem a legjobb hang. Persze, vannak igen-igen üdítő, pozitív kivételek, például a komolyzenei stúdiók kedvelt hangsugárzója volt, a B&W801, és persze ott vannak a régi nagy Altec és JBL monitorok, melyek otthoni zenehallgatáshoz is kedveltek. (…és ne felejtkezzünk el famembrános kedvencemről, a „kilences” JVC-ről, amit több hangmérnök is előszeretettel használ.)

A kijelentés első fele – vagyis, a tápszűrés, tápkábelek, rezgéscsillapítás, virtuális földek és egyéb tárgyak bullshit volta (mert nem használják azokat hangstúdióban) – szintén önmaga a bullshit.
– Az osztrák Ö3 rádióadó már a nyolcvanas évek végén átkábelezte (tápkábelekkel is) összes hangstúdióját a jobb hang érdekében.
– A FIM kiadó – amely cég kiemelkedően jó hangminőségű felvételeiről híres – saját maguk tervezte tápvezetéket, tápszűrőt, virtuális földet, stb. használ a felvételei készítése során.
– A magyar Digital Pro nem kevés pénzt költött a hangstúdió jobb kábelekkel való átkábelezésére.
– A Stockfish kiadó saját kábelcsaládot – többek között tápkábelt – tervezett és használ a felvételei elkészítéséhez.

…

Elnézést a kissé hosszúra nyúlt bevezetőért, de ígérem, a folytatásban a tápkábel-szkeptikusok mindkét ellenérve egyszerre fog egy szimpatikus szeméttároló eszköz (kuka) mélyére kerülni, és örökre ott maradni. A továbbiakban mutatok nektek néhány konkrét mérési eredményt a tápkábelek hatásával kapcsolatban, mutatok néhány meglepő, kifejezetten ütős hangfelvételt, és teszem ezt úgy, hogy ráadásul nem otthoni hangreprodukálásról, hanem hangstúdióról, hangfelvételi folyamatról lesz szó.

Akkor jöjjenek az ábrák tápkábel ügyben.

A mérés alapja az, hogy ha egy hangmintát „összeeresztünk” ugyanazon hangminta inverzével, vagyis fázisfordított változatával, akkor a két minta kioltja egymást, és nem marad más, mint a nagy semmi, vagyis, jelen esetben némi elektromos zaj, ami a használt készülék sajátossága.

A mérésekhez egy Maselec MTC-1X szetero mastering-konzolt használtak, amibe az elején beküldték a hangmintát, a végén pedig rögzítették. Nem történt semmiféle belenyúlás, kompenzálás, stb, tehát a „bement” hangfájl és a „kijött” hangfájl különbsége csak a készülék alapműködéséből adódott.

Ugyanazt a hangfájlt háromszor küldték át az elektronikán, melynek beállításán semmit nem változtattak, csak annak tápkábelét cserélték ki. „18” a készülék gyári tápkábele, amit hozzáad a gyártó, a „14”, egy attól vastagabb, „hétköznapi” drót, a „Chord Pro” pedig egy stúdiótechnikához, hangosításhoz javasolt tápkábel.

A grafikonokon három-három eredménysort láthatunk, melyet az első, a „18 / 14” típusú vezetékek összehasonlításánál részletezek.

Tehát, beküldték a mastering konzolba a hangmintát úgy, hogy annak tápellátásáról a gyári, „18-as” tápkábel gondoskodott. A készülék „másik végén” kijövő, hozzányúlásmentes hangfájl fázisát megfordították, majd „összeeresztették” a bemenő mintával. Ez eredményezte a zöld színnel jelzett „különbségmintát”. Látható, hogy már maga, a készüléken való szimpla áteresztés is megváltoztatta a jelet, ami detektálható. (A mérés és feldolgozás egy kicsit bonyolultabb volt, de a lényege ez.)

Ezután ugyanezt a folyamatot megcsinálták a „14-es” tápkábelt használva az elektronikához. A „bemenő”, „kimenő” hangminta közötti különbséget sárga vonallal jelezték.

Már az alap-eredmény is izgalmas, hiszen egyértelműen mutatja a kétféle tápkábel hatását az MTC-1X stúdiókészülékre. A második menet pedig be is bizonyítja, mert ekkor a két „kijövő” hangfájlt eresztették össze inverzben, ami igazán megmutatta a különbségeket – vagyis, az ugyanazon bemenő hangminta másként változott meg a kétféle tápkábel hatására.

Ugyanilyen összehasonlítások láthatók a második („hétköznapi” drót / MusicCord Pro) és harmadik ábrán (gyári tápkábel / Chord Pro).

A következő teszten egy Allen & Health Mixvizard keverő tápkábelét cserélték. Kétszer eresztették át rajta ugyanazt a hangfájlt ugyanazon beállítások mellett. Először a gyári tápkábelén keresztül kapta az áramot, második menetben pedig egy MusicCord kábelt kötöttek be helyére.
A kimenő hangfájlok spektrum-összehasonlítását láthatjátok az ábrán – remélem, mindenki számára láthatóak a különbségek a váltásoknál.

Ha még ezek után is maradt valakinek kétsége azzal kapcsolatban, hogy a tápkábelcsere bizony mérhető változást eredményez, és tulajdonképpen hangstúdiókban is többet kellene foglalkozni a tápellátás problémakörével, akkor már csak az alábbi videókat kell(ene) megnézni, meghallgatni.

A teszt során szóló- és basszusgitár-erősítőkben cserélnek tápkábelt. A zenész előadja ugyanazt a részletet az erősítőkhöz azok gyári tápkábelét használva, majd azt MusicCord tápkábelre cserélve.

Javaslom, hogy mindazok, akik nem hallják a különbségeket, zenehallgatás, hifizés – és persze a fórumokon való tápkábel-tagadás helyett – keressenek más hobbit, mert reménytelenül süketek…

Megosztom: