Zajszűrés kicsit másként – x2audio

Audio, Bemutató, Egyéb, Tuning

A nagy szűrő ugyanúgy működik, mint a kisebb dobozok, vagyis a környezetben lévő elektromágneses hullámokból nyert „információ” és energia segítségével előállított elektromos zajt ellenfázisban ráküldi a fázisra, nullára és védőföldre. Sajnos, nem az összes frekvencián teszi ezt, hanem az előre meghatározott leggyakrabban előforduló, legtöbb problémát okozókon, de ne legyünk telhetetlenek.

Ezt három önálló, egymástól elválasztott egységgel teszi, ezért a szűrőn keresztül a három vezeték között semmiféle kapcsolat nem alakul ki. Gondolok itt pl. arra, amikor a fázisról a zajt egy kondenzátoron keresztül „átfolyatjuk” a nullára, vagy védőföldre, vagyis, egyik vezetékről, áttesszük a másikra.

A szűrőt tehát a lakás bármelyik falialjzatához csatlakoztatva meg tudjuk oldani, hogy egyetlen tápszűrőt használva javíthatjuk önálló sztereó-rendszerünk, önálló házimozink, önálló fejhallgatós-rendszerünk, de még a konyhai TV-nk minőségét is. Ez azért nem rossz dolog.

Valamint, az is elgondolkodtató, hogy mivel szűrőhatása akár a szomszédunknál is érvényesül, ezért, ha a szomszéd is hifista, vagy éppen házimozis, akkor a mi szűrőnk az ő rendszerét is javítja, és ha ő is betesz a tápellátására egy x2audio párhuzamos tápszűrőt, akkor annak köszönhetően a mi rendszerünk is tovább javul. Tovább gondolva a lehetőséget, ha az azonos fázison, ugyanazon elektromos ágon lévő szomszédok mindegyike hifista, és mindegyikük beköt egy-egy nagy tápszűrőt a saját rendszerébe, akkor a kis közösség minden zenehallgatója, filmnézője jelentősen jobb hangi, képi élményben részesül(ne)…

Mint korábban jeleztem, a szűrők minden példánya apró eltéréssel dolgozik, ami a tápszűrő esetében azt eredményezi, hogy a felvázolt „szűrőközösséget alkotó szomszédság” által használt több szűrőnek nem csak erőteljesebb hatása lesz, hanem együttes hatásukat szélesebb frekvenciatartományban fejtik ki.

A próbák során, ha nem is a szomszédsággal közösen, de ugyanazon lakás különböző falialjzataiba dugott tápszűrőivel imitáltuk a helyzetet. Vagyis, lépésenként haladva, bedugtunk egy-egy szűrőt, a hangrendszer tápszűrőjébe, a szűrő előtti elosztóba, egy valahol lévő falialjzatba, majd egy valahol lévő másik falialjzatba. A próbák során megtettük, hogy 1-4 db szűrő került a rendszer saját tápszűrőjébe dugva; a rendszer tápszűrőjét kicseréltük egy elosztóra, és abba dugtunk 1-4 db x2audio párhuzamos szűrőt; a lakás saját elektromos hálózatára, tehát nem az önálló tápösvényre csatlakoztattunk 1-4 db szűrőt, stb.

Valamint ugyanezen kísérletsorozatot afféle házifeladatként, megcsináltam saját rendszeremben is, igaz a szűrők korábbi, kisebb hatásfokú, béta verziójából kialakított 2 db egységgel. Bekötöttem 1-2 db szűrőt a tápgenerátoromba, bekötöttem 1-2 db szűrőt a lakás elektromos rendszerére a lakás különböző pontjain, valamint bekötöttem 1 db szűrőt a tápgenerátorba 1 db szűrőt a lakás valahol lévő falialjzatára.

Tudom, irracionális kísérletek voltak, hiszen 4 db szűrő már igencsak jelentős anyagi megterhelést jelent(ene), azonban segítettek százszázalékos bizonyossággal választ adni nagyon fontos kérdésekre, amely válaszok nélkül akár „zsákutcába” is küldhettelek volna titeket.

Mivel, még 4 db bekötése esetén sem tapasztaltuk, ezért abszolút bizonyossággal írhatom le, azt, hogy az x2audio tápszűrőnek nincs semmilyen mellékhatása, nincs árnyoldala, nem dögleszti az energiákat, nem teszi mosottá, visszahúzódóvá a hangképet – amely jelenségek némelyike, vagy akár mindegyike előfordulhat bizonyos tápszűrők használata esetén.

Mivel egyaránt kipróbáltuk a hangrendszertől, házimozitól legtávolabbi, tápösvénytől független falialjzatára kötve, és kipróbáltuk tápösvényen, kipróbáltuk a rendszerrel közös elosztón, ezért abszolút bizonyossággal írhatom le, hogy bárhová kötve működik, bárhová kötve kifejti hatását, ezért, gyakorlatilag bárhová tehetjük – nem kell miatta a rendszert átrendezni, nem kell a hangrendszer elosztóját cserélni, bővíteni.

Mivel megtapasztaltuk, hogy mit csinál akár 4 db párhuzamos szűrő „audiofil” elosztóba, vagy más tápszűrőbe kötve, valamint 2 db x2 (béta verziós) szűrő tápgenerátorba kötve, különböző virtuálisföldekkel „összeeresztve”, ezért abszolút bizonyossággal írhatom le, hogy meglévő szűrőink, elosztóink, leválasztótrafóink, tápgenerátoraink, virtuálisföldjeink hatását nem rontják, azokkal gond nélkül együttműködnek, hatásukat kiegészítik, erősítik.

…és igen, ha az egy darab szűrőt kiegészítjük, egy másodikkal, amit akár ugyanazon elosztóba, akár bármely más csatlakozóba kötünk, a pozitív hatás erőteljesebb, a bárhova kötött harmadikkal még előrébb jutunk, mint ahogy a negyedik is további előrelépést jelen.

Megosztom:

Comments

1 comments

  • Bozoradi János

    Kedves Zsolt! Nagyon örülök, hogy szinte mindent leírtál Gáborral közös gyermekeinkről, de engedd meg, hogy tovább bonyolítsam, első sorban a „kis” dobozokkal szerzett tapasztalatok sorát! Legutóbbi tesztünk során javasoltam, hogy a dobozokat ne csillagpontosan az erősítő pozitív hangszóró kimenetére és a hangszórók pozitív bemenetére kössük, hanem a dobozokat fűzzük föl egymásra, de erre már idő hiányában nem került sor.
    Nos, engem nem hagyott nyugodni a dolog és kipróbáltam! Én is meglepődtem az eredményen. A hatás természetesen jelentkezett így is, de teljesen más tónust eredményezett, mint amit Te fentebb pontosan és részletesen leírtál, Egyáltalán nem állítom, hogy a páros számú bekötött doboz is minden esetben pozitív eredményt hozott, hiszen ennek megítélése eléggé szubjektív, azt viszont állíthatom, hogy a csillagpontos bekötéstől jelentősen eltérő volt. Elmeséltem Gábornak is az így szerzett tapasztalataimat, és remélem, hogy hamarosan együtt is folytathatjuk ezeket a teszteket, melyet a fejlesztéshez is fel tudunk majd használni. Már csak azért is, mert az USB-s változat is hamarosan megjelenik.

    Üdvözlettel:

    IMPRESSIVIA