A 250 forintos hifi tuning

Tuning

Egy korábbi posztomban leírtam miként lehet két tízes és egy ötös alkotta trióval (vagyis 25 forinttal) hangolni, javítani hangrendszerünk hangját. Azokat hova és miként kell letenni ahhoz, hogy tágítsuk, vagy éppen a nulláról létrehozzuk a hangszerek, a zenészek alkotta légteret, atmoszférát. Ez a filléres hifi tuning abszolút két részre osztotta az olvasóközösséget.

Az olvasók egyik fele nem volt hajlandó belenyúlni a nadrágzsebébe és nem volt hajlandó letenni néhány pénzdarabot az általam javasolt helyekre. Ők mégis igen-igen határozott negatív véleménnyel voltak eme egyszerű tuning megoldással kapcsolatban.

Az olvasók másik fele kipróbálta, megtapasztalta a hatást és használja készülékein, zeneszobája falain a 25 forintos hifi tuningot. Sokan vannak, akik időnként leveszik a helyükről a pénzérméket – mert nem túl feleségbarát látvány – aztán gyorsan vissza is pakolják, mert nélkülük nagyon sokat veszítenek zenei élvezetben, térhatásban, felbontásban.

Most emelem a tétet és igen komoly 250 forint elherdálására biztatlak titeket, sőt, előre jelzem, lehet, hogy a végén akár még 2000 forint elköltését is eredményezheti ez a hifi tuning.

A lávaköves tuning javaslatomat olvasó néhány agyhalott megjegyzésére visszautalva – mármint, hogy azt csak azért találtam ki, mert én szállítom a lávakövet Magyarországra -, rögtön az elején meg kell jegyeznem, hogy „természetesen” a vörösréz csőzáró-végekkel (forrasztható szerelvénysapka) is én látom el az országot.

Ha a nyitóképből esetleg nem találtátok volna ki, ezzel most el is árultam magam. Arra szeretnélek rávenni titeket, hogy vásároljatok néhány csőlezárót a helyi vaskereskedésben, OBI-ban, Praktikerben, de előtte feltétlenül olvassátok el, ennek mi az oka. (Azon kívül, hogy én vagyok a beszállító. 🙂 )

A hang- és képtechnikai készülékeket (és még sok-sok mindent, de maradjunk a hobbinknál) nagyon zavarják azok a rezgések, melyek nem képezik a megszólaltatott zene részét, sőt, annyira háklisak, hogy tulajdonképpen még a megszólaltatott zene is zavarja működésüket.

Eme rezgések lehetnek mechanikusak, melyek hangminőséget (képminőséget) befolyásoló szerepe (károssága) szép lassan elfogadottá vált. Léteznek ugyan még ellenkezők, vannak ugyan még fehér foltok, de egyre többen vagyunk, akik mindent megteszünk azért, hogy rendszerünket (annak minden elemét – még a router-t is) megvédjük a mechanikus rezgésektől, és / vagy mindent megteszünk azért, hogy a káros rezgéseket minél gyorsabban és minél hatékonyabban az adott eszközből elvezessük, vagy éppen lecsillapítsuk.

A technológia fejlődésével együtt járt, hogy az elmúlt 20 évben több nagyságrenddel is megnőtt egy másik fajta „rezgés” mennyisége és intenzitása, a mindenütt jelenlévő elektromágneses hullámok keltette rezgéseké. Sajnos, a „nem látom, tehát nincs” hozzáállás jelenesetben sem segít, semmiféle védelmet nem ad.

Az EM-sugárzás mindenféle közvetítőközeg nélkül terjed, és ha az útjába kerül egy vezető anyag, abban elektromos rezgéseket, elektromos zajokat gerjeszt. Erről a jelenségről egyre többet beszélünk a tápellátással kapcsolatban, ahol a tápvezetékek – mint hatalmas antennák -, az összes azokat érő elektromágneses hullámot érzékelik, s mint zajt fogják elektromos jelként továbbítani.

Az EM-sugárzás azonban hatással van az összes hangtechnikai készülékünkre, hangszóró- és egyéb kábelezésünkre. Annyira sunyi jelenségről van szó, hogy hiába védekezünk ellene pl. azzal, hogy minden készülékünket vörösréz házba építjük, trafóinkat leárnyékoljuk, árnyékolt kábeleket használunk, stb., mégis mindenütt ott van – hiszen maguk az alkatrészek, az azokat összekötő vezetékek is EM-zajokat termelnek, melyek hatással vannak a szomszédos alkatrészek, kábelek működésére.

Vannak EM-zajokra érzékenyebb és kevésbé érzékeny alkatrészek, így ha a „sarokköveket”, a legérzékenyebb pontokat leárnyékoljuk (a készülékháztól függetlenül), akár jelentősen is javíthatjuk rendszerünk hangját.

No, de mivel árnyékoljunk a lehető legegyszerűbben?

Sokféle megoldás létezik, de a vízvezetékcsövek vörösréz lezárójától egyszerűbb megoldás nem nagyon van.

Mit árnyékoljunk vele, és hogyan?

Először is vonjuk be kívül-belül szigetelőszalaggal, nehogy zárlatot okozzunk! Így már, mint egy kupakot, ráhúzhatjuk a kiszemelt, és beleférő alkatrészre, azon, vagy akörül valamilyen szimpatikus módon rögzíthetjük. A legfontosabb alkatrész, amire kötelezővé tenném a használatát, a különböző digitális eszközök kristályoszcillátora – természetesen, amelyikre ráhúzható. A hálózati zenét hallgatóknak már pusztán csak ezért is érdemes szétszedniük routerüket, hogy annak oszcillátorára ráhúzhassák. A következő kötelezően „kupakolandó” alkatrészek a különféle OPA-k. Ha a DAC-unkban lévő kristályra és OPA-kra ráhúzunk egy-egy csővéget, máris sokkal boldogabban fogunk zenét hallgatni a kapott hangminőség miatt.

Akik „mélyebben” is hajlandóak zsebbe nyúlni, azok tehetnek csőlezárót a tranzisztorokra, kisebb kondenzátorokra, de megtehetik azt is, hogy mindenféle szigetelés nélkül egy-egy csővéget a lapos oldalával ráragasztanak a digitális lejátszóikban található IC-kre. Egyrészt hűti azokat, másrészt pedig a vörösréz árnyékolóhatásának egy része még így is érvényesül.

Ha már van a kezünkben egy lezárókupak, finoman pöccintsük meg a szélét. Nagyon finom, nagyon szép magashangokat fogunk hallani. Ha a kupakot nem pusztán egy asztalra tesszük, hanem attól elemeljük – pl. 2 db fekvő gombostűre téve, vagy ráültetve 3 db gombostű-végre -, akkor a csengés még szebb és hosszabb lefutású lesz.

No de, miért is jó ez nekünk, hogy lesz belőle hifi tuning?

franck tchang_hifi tuning

A kérdés megválaszolásához tekintsétek meg Franck Tchang úr egzotikus és igen-igen drága szobaakusztikai eszközét az Acoustic System rezonátorát. Egyrészt láthatjátok rajta a két kék gyöngyszemet, ami elindította bennem a gondolkodást a kék színnel kapcsolatban, másrészt láthattok egy tálkát, ami nagyon pici területen van alátámasztva.

Mivel jártak nálam ilyen rezonátorok, így volt módomban hatásukat megtapasztalni, a tárgyakat kézbe fogni, a tálkák hangját, csengését meghallgatni.

Akik régi olvasóim, már kitalálhatták, hogy már megint elgondolkodtam és a gondolkodást tett követte.

franck tchang_1 hifi tuning

A csővég lezárókat különféle alátámasztásokkal kipróbáltam a Tchang úr rezonátoraihoz javasolt helyeken és bizony azt kell mondanom, hogy működnek. Természetesen nem érik el ez eredeti „csengettyűk” hatását, de a teret megnyitják és a hangot egyértelműen nyugodtabbá, hallgathatóbbá teszik. A legjobban úgy tudnám jellemezni a lezárókupakok akusztikai eszközként való hatását, hogy a hangot (az akusztikát?) megzabolázzák, a hangot megszépítik – tehát, működik a filléres hifi tuning.

franck tchang_hifi tuning

Tehát, kalandra fel és vásároljatok először csak néhány csővéget a próba kedvéért, majd a hatásait, lehetőségeit megtapasztalva akár egy tucatot is – és még mindig csak 3000 forintotokba fog kerülni.

Várom a beszámolóitokat, további felhasználási javaslataitokat, hogy mindnyájan még előrébb juthassunk (legalább egy kicsit).

Megosztom:

Comments

3 comments

  • István

    Kipróbáltam először 5 Db. csővéggel. Hm… nem hittem a fülemnek, pedig kell! Ami rögtön feltűnt, hogy markánsabbak lettek a mélyek, megtelt a zongora addig kissé magasba húzó hangja. Ekkor gondoltam, hogy veszek még pár csővéget és ráteszem valamire csak úgy, közel sem a Tchang Úr ajánlása szerint, mivel ez nálam lehetetlen a berendezés miatt. Vettem még 4 db-t, tehát oldalanként 3-3 Db-t viszonylag magasan, a terepviszonyokhoz igazítva tettem le, egyet a TV közvetlen háta mőgé, 2 Db-t pedig a hangszóró állványom külső szélére tudtam tenni, mivel most egy pár JVC micro dobozokkal hallgatok zenét, plusz a háttérben elhelyeztem még 2 db. Canton LE400-as dobozt.. Elég abszurd most a dolog, de!!!!! Nem csak ez a dobozom van, ettől jelentősen nagyobb és drágább is van, de most szívem szerint ezt az összeállítást hallgatom és a tesztet is ezzel végeztem. Amit tapasztaltam az első 5 Db csővég elhelyezése után: Azonnal megfogottabb lett a hangzás, kicsit a térbeli elhelyezkedés is jobb lett, de valamiért ki lettek a magasabb frekvenciák emelve. Több volt a hallható információ és tagoltabb lett a tér. Ekkor határoztam el, hogy veszek még pár darabot, majd azokat is vaktában elhelyezvén ismét elkezdtem a korábban már jól ismert tesztre használt zenei anyagom meghallgatását. Erre nem számítottam! Felnőtt a hang a drágább dobozom szintjére, a tér még 3 dimenziósabbá vált és megjött a számomra oly fontos nagyon finom hang is, ami teljesen elvarázsol. Jelenleg épp a Diana Krall egyik lemezét hallgatom olyan nyugodt csodálatos előadásban, melyet csak sokkal drágább rendszerek esetében hallottam eddig még! Nálunk egy csővég a boltban csak 220 Ft, de ekkora hangzásbéli javulást minimum jóval drágább rendszer vásárlásával lehet elérni! Köszönöm a tippet, mindenkinek szívből ajánlom a próbát! 🙂

  • Zoli73

    Ezt ki fogom próbálni, a hozzávalók filléres dolgok, ráadásul itthon is vannak ilyen végzáró dugóim. Apropó, milyen átmérő az ajánlott, megfelelő? Számomra 15, 18, 22, 28, 35mm is elérhető.
    Sőt, én egy picit tovább is gondoltam. Ha jól tudom, a Kácsa Audiónál kaphatóak, mirtuszfa kockák, aminek a tetejébe tűzném, a kicsi felfordított „harangot”, csak hogy hajazzon a példaképre(Acoustic System).
    Volt szerencsém hallani egy rendszerben, az Acoustic System hatását, meglepő, és meggyőző volt.
    Sajnos nekem az eredetiek elérhetetlenek, de hátha egy ilyen „utángyártott” eszköz is hozhat némi javulást.
    Köszönöm az ötletet!

  • Molnár István

    Szerintem gombostű gyárad van, és ehhez nyomod a gerilla marketinget.