Egy Audiostatic hangsugárzó-bejáratás története

English language can be selected in upper left corner (British flag). Ma már teljesen elfogadottá vált, hogy a hangsugárzóknak, mint elektromechanikus eszközöknek szükségük van a bejáratódásra, „betörésre”. Egy jól bejáratott hangsugárzónak a gyári állapothoz képest (akár jelentősen!) csökken a torzítása, megnő a mikro- és makrodinamikája, kiszélesedik és egyenletesebbé válik a frekvenciamenete – függetlenül attól, hogy az dinamikus, vagy ribbon, vagy éppen sztatikus, mint a poszt témájául szolgáló Audiostatic DCI. Ez olyan tény, amit a kereskedők ki is használnak – az eladásra szánt típusból általában egy alaposan bejáratott, akár több éves példányt mutatnak be, míg az összehasonlítás „eleve vesztese” egy frissen kicsomagolt, „szűz” hangsugárzó…

A bejáratáshoz szükséges időtartamról már nem egységes az álláspont. Vannak, akik 8-10 órában határozzák meg, vannak, akik 100 óra körüli időt javasolnak és vannak (vagyunk), akik azt tartják, egy hangsugárzó a valódi tudását csak több ezer óra intenzív működés után képes megmutatni. Talán ez is oka lehet annak, hogy 30-40 éves hangsugárzók, melyek épségben (érintetlenül, eredeti hangszórókészletükkel) megmaradtak, szinte mindig jobban, hallgathatóbban szólnak, mint napjainkban gyártott kategóriatársaik.

A bejáratással kapcsolatban van még egy általánosítható észrevétel, amit viszont már kevesebben fogadnak el. Eszerint, hiába működött már egy hangsugárzó több száz, vagy akár több ezer órát, ha hosszasan áll (pl. a sarokban, de persze nem büntetésből), újra kell kezdeni a bejáratási procedúrát, ami ebben az esetben szerencsére sokkal gyorsabban megtörténik.

Október 22-én reggel átmenetileg beköltözött hozzám a sztatikus hangsugárzók egyik igen prominens képviselője, az Audiostatic DCI2. A konkrét pár nagyon régóta, legalább egy éve állt némán egy bemutatóteremben. A továbbiakban eme hangsugárzók „felélesztésének”, újra bejáratásának történetét olvashatjátok.

Tehát október 22-én megjöttek. Beállítottam a Magneplanárjaim helyére, a sztatikus paneleket csatlakoztattam az elektromos hálózatra, bekötöttem a hangszórókábeleket és türelmesen vártam. A sztatikus hangsugárzók mozgó egységét (magát a hangkeltő „eszközt”) fel kell tölteni több ezer Voltra, ami időbe telik. Néhány óra múlva elindítottam az első zenét és felröhögtem (de tényleg). Aki emlékszik még, milyen ciripelő hangot ad, amikor a lemezjátszótű siklik a hanglemez barázdáiban, az tudja, milyen hangot(?) produkált az Audiostatic – csak persze szobahangerőn. Egy vicc volt, nem pedig 6500 eurós hang. Természetesen nem ijedtem meg, hisz volt már korábban elektrosztatikus hangsugárzóm, így hagytam töltődni és járatódni a fóliát.

– Október 22 este. Beültem kedvenc „sztereófotelembe”, hogy esti szokásomnak megfelelően zenét hallgassak, de reménytelen volt. A felcsendülő hang sávhatárolt, se mélye, se magasa, se tere, se zenéje típusú volt. Meghagytam háttérzenének és inkább olvastam.

– Október 23. A hangsugárzók egész nap szóltak mindenféle zenével, halkabban, hangosabban. Ráadásul, amíg nem voltam itthon, több órára egy bejárató CD társaságában hagytam. Este ismét leültem volna zenét hallgatni, és bár jobb volt, mint előző este, de reménytelen volt – így maradt háttér „zajkeltőnek”.

– Október 24. Valami történt „az erőben”, mert szokás szerint egész nap szólt és időnként azt vetten észre, ha kevés, vagy szólóhangszer van a zenében, azt kifejezetten szépen jeleníti meg. Nagyobb tömeg esetén meg összeomlik – nincs jobb szó rá.
Este beültem a „sztereófotelembe”, de nagyjából 3 számig lehetett kibírni a hallottakat, így még órákig háttérben szólt rajta a zene.

– Október 25. Reggel ismét elindítottam a zenét és valami megváltozott! Megjelent a basszusnak egy olyan minőségi szintje, amivel korábban nem nagyon találkoztam (úgy globálisan). Ezen felül megjelent a tér, a hangok leszakadtak végre a hangsugárzókról – talán feltöltődtek végre a panelek? Délelőtt jött egy fórumtárs, aki panelsugárzók terén kevésbé járatos, így számára már így is rendkívül megnyerő volt az Audiostatic. Délután (újabb sok-sok óra járatás után) érkezett egy vevőjelölt, aki egy héttel korábban hallotta saját Magneplanárjaimat és teljesen beléjük szeretett. Meghallgatva a DCI-t nagyon gyorsan el tudta dönteni, ez nem kell neki, mert klasszisokkal rosszabb, mint a saját (7 éve folyamatosan szóló) Planárjaim. Abszolút megértettem őt. Igaz, hogy sokat javult, igaz, hogy voltak előnyös, dobozos hangsugárzóhoz szokott fül számára rendkívül megnyerő tulajdonságai, de tulajdonképpen nagyon rosszul szólt. Este háttérzenészként tovább működött.

– Október 26. Azzal kezdtem a napot, hogy felhívtam a bemutatótermet, hogy vigyék vissza, mert hallgathatatlan! Majd egész nap szólt a sztatikusokról a zene. Délután ismét meglátogatott (azaz a paneleket meglátogatta) egy fórumtárs. A látogatásáig kb. 50-55 órát szóltak már a panelek, és megtörtént az, amit már nagyon vártam, végre el kezdtek jól szólni. Hallgattuk együtt a zenét, egymás után tettem fel a CD-ket és mindketten élveztük. Este némi óvatossággal beültem „sztereószékembe” és bár hallottam a jelentős javulást, de valahogy az esti, meghitt, „nagybetűs” zenehallgatásra még alkalmatlan volt a megszólaló hang.

– Október 27. Természetesen egész nap szólt a zene – mindenféle műfaj. A legjelentősebb változást, a szinte vég nélkül növelhető hangerő jelentette. Megjelent végre a dinamika, megjelentek a magashangok és kitágult a tér. Annyira „látványos” volt a változás, hogy délután beültem fotelembe és meghallgattam Beethoven „Hármas koncertjét”, este pedig egy kétórás Pat Metheny koncertet a Youtube-ról!

– Október 28. A járatás folyt tovább, egész nap szólt a zene.

– Október 29. A járatás folyt tovább, egész nap szólt a zene. Este beültem „sztereófotelembe” és csak annyit tudtam mondani, ez igen! Igazi zene szólt, hihető zenészekkel, légkörrel, térérzettel, mérhetetlen nyugalommal. A sztatikusok felbontása, finomsága párosult egy hihetetlenül mély, dinamikus és részletező basszustartománnyal. Beleszerettem és úgy döntöttem (volna, ha megtehetném), hogy megtartom.

– Október 30. A járatás folyt tovább, egész nap szólt a zene. A bejáratás során van egy érdekes és tulajdonképpen értelmezhetetlen folyamat, ugyanis időnként minőségi visszalépés történik (kábeleknél különösen jellemző). Délután a megszólaló hang maga volt a katasztrófa. Megszűntek a mélyhangok, minden csörgött, csattogott, összeesett a tér. Mivel nagyon jó tápellátással rendelkezem, a változást nem a táp nagyobb torzítása, hanem tényleg a hangsugárzó bejáratási folyamata okozta. Mivel délelőtt egy ismerősömnél Magneplanar hangsugárzókat hallgattam, így különösen nagy volt a kontraszt az ottani csodálatos Magneplanar hang és az itthoni katasztrofális sztatikus között. Ismét felhívtam a bemutatótermet, hogy vigyék vissza, mert nem tudom elviselni az Audiostatic hangsugárzókat. Az említett hibák néhány óra alatt elsimultak, visszaállt a rend és este több órára elmerültem Eric Clapton koncertfelvételeiben a Youtube-ról – úgy feküdtem le, hogy ismét azt éreztem, bármeddig együtt tudnék élni ezekkel a panelekkel.

– Október 31. A járatás folyik tovább, ami bőven túl van immár a 100 órán – egész nap szól a zene. Nem tudok (mondom, nem tudok!) egyetlen negatívumot sem írni a hangról, vagyis inkább a zenéről, ami betölti szobámat. Mindegy, milyen műfaj, milyen felvétel, mindegy, milyen hangerő – csak áramlanak, gördülnek a hangok. Minden magától értetődő, minden természetes, minden a valóságot idézi. A mai Audiostatic-nak semmi köze ahhoz, amit elhoztak hozzám, semmi köze ahhoz, amit múlt héten hallottak nálam. Eltelt 10 nap és a „vicc kategóriából” életre kelt egy ritkán hallható és nagyon szerethető „csoda”.

Kellene valami konklúzió is a végére, de tulajdonképpen még nincs vége, hisz érzem (és a tapasztalataim is azt sugallják), hogy még nem tudhatom és talán nem is fogom soha megtudni, valójában hogyan is szólnak ezek a sztatikusok.

„Több dolgok vannak földön és égen,
Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes.”

További hangsugárzók
További sztatikus hangsugárzók