Nagy hangdoboz, nagy gond – Sonus Faber – kis hangdoboz, MÉG NAGYOBB GOND!

Sonus Faber Electa Amator II (2)

…és akkor jöjjön a tanmese. Közelebbről megszemlélve a Sonus Faber EA hangdobozt, több dolog is feltűnhet, ami jelzi, hogy nem lesz felhőtlenül könnyű élete a tulajdonosának. A hangdobozokba épített Scanspeak magas és mélyközép igencsak terhelhető és egyben energiaéhes hangszórók. Hátul egy passzív membránt találhatunk, amit már láttunk az Extrema hangdobozban is, amely SF hangsugárzó hírhedten erősítőgyilkosként (is) van számon tartva. Ezek után pedig, ha megtekintjük az EA fázis és impedanciamenetét, melyek leginkább a sziklás hegység magassági különbségeit jelzik (főleg az impedancia), kezdhetünk igazán rettegni. No, de ki gondolkodik ezeken az előjeleken, eszünkbe sem jut, hisz ott a sztereotípia, „kis hangdoboz, kis gond”.

A hatalmas, Musical Fidelity F19 végerősítő – amit választottam hozzá – igazi unikum a műfajában. Egy kapcsoló segítségével megadja a felhasználó számára azt a választási szabadságot, hogy egy igazi, tiszta A-osztályban dolgozó erősítője legyen, ami hősugárzóként is funkcionál, avagy AB-osztályú erőműve. Tiszta A-osztályban sin 75 Wattot ad le 8 ohmon, ami a legtöbb hangsugárzónak bőven elég, AB-osztályban pedig sin 300 Wattot, közel 1 kWattos csúcsokkal, ami bármit meghajt (gondolnánk).

Automatikusan a jobb hangot ígérő A-osztályban használtam az SF állványos dobozaival – mert mindenki ezt javasolta, ismereteim alapján ennek volt értelme, és persze „kis hangdoboz, kis gond”. Mintegy másfél év telt el így és hazudnék, ha azt mondanám felhőtlenül boldog voltam. A középhangok melegek, elég szépek, ám egysíkúak voltak, a mélytartomány mosott és instabil volt, a magastartomány és a tér keszekusza. Sokkal többet vártam, főleg a tér, és a jelenlétérzet ábrázolásában. Komoly gondot okozott az is, hogy az erősítőm rendszeresen lefulladt, „klipelt”.

Akkor jött az ötlet, a Sonus Faber hangsugárzóhoz használnom kellene azt a bizonyos „nitro” kapcsolót…

…és az erősítőmet át kellene váltani a tankönyvek szerint eleve rosszabbnak ítélt AB-osztályba. Megtettem! Az Electa Amator hangsugárzók azonnal feléledtek, kivirágzottak, végre megszólaltak a stabil, tiszta, „kottázható” mélyhangok, fókuszált, csilingelő magasak és végre megjött a tér, a levegő. Egy ellenpróba idejét kivéve soha többet nem használtam a „papíron” sokkal jobb A-osztályt, ami tényleg jobb (lett volna), de az EA áramigényét nem bírta kiszolgálni. Sajnos, a probléma azonban mégsem oldódott meg teljesen. Az Electa Amator képes volt még AB-osztályban is időnként partra vetett halként való fuldoklásra késztetni az F19-et. Ezt leírom még egyszer, mert feltétlenül érdemes elgondolkodni rajta – az állványos, néhány literes SF hangdoboz képes volt „kiütni” a 40 kilós monstrumot, miközben maga a hangsugárzó nem érte el saját teljesítményének határait!

A történtekkel kapcsolatban feltétlenül írnom kell néhány szót a tényleg tejesdoboz méretű Monitor Audio One Gold dobozkákról, melyek azon kívül, hogy az első arany(nyal bevont) magassugárzóval rendelkeztek, képesek voltak mindenféle előítéletre, szabályszerűségre és magára a fizikára is rácáfolni. Igazi kis gyönyörűségek, melyek legfeljebb hálószobába valók. Ránézet (és mérési eredményük) alapján az ember legfeljebb néhány wattal merné terhelni őket, így leginkább apró integráltakkal, minitornyokkal párosítják (párosították) azokat, ráadásul felteszik a polc, vagy komód valamelyik üres helyére, mert „kis doboz, kis gond”. A hangja a középtartományban még így is gyönyörű, a hegedű például egészen különlegesen szép.

Nem tudom, ki volt az első, aki ki merte próbálni, de a kilencvenes évek elején egyszer csak el kezdték rebesgetni, hogy a dobozkában sokkal de sokkal több van, mint amit a szokásos, neki rendelt körülmények között nyújtani tud.

No de, mire is van szüksége a Monitor Audió „játékszerének”?

Először is kell neki egy 50-60 kilós állvány (hallottam 100+ kilós ólommal feltöltött oszlopon is), valamint egy hatalmas erőmű, ami „megtartja” – a legjobb két Krell-szerű monóblokk. Ha mindez megvan, a dobozka (tényleg túllépve a fizikai korlátokon) érzelmesen, megfogóan, abbahagyhatatlanul zenél. Képes ábrázolni egy komplett nagyzenekart, elvisz az operába. A szubtartományba természetesen nem megy le, de teljesen elfogadható, valójában hiányérzetet sem nagyon keltő mélytartományt szólaltat meg. Az emberi hangok kifejezetten csodálatra méltóak, ráadásul még a Deep Purple is élvezhetően szólal meg rajta. Majd visszakötjük a neki szánt rendszerbe, visszatesszük a komódra és az így kapott hangtól legszívesebben zokognánk…

Visszatérve az Electa Amator hangdobozokra, azokat immár rendesen meghajtva végre meg tudták mutatni, mit is tudnak valójában. Hangjában nagyon sok örömet találtam, de sajnos szembesülnöm kellett azzal, hogy (mint a legtöbb állványos hangdoboz) nem „mindenevő”. Minden hangot, mindenféle zenét egy kicsit „szónuszfáberesre” színez, kicsit andalít, ami jót tesz a kamarazenének, egy-egy operának, a barokk muzsikáknak, Chet Baker-nek, Gerry Mulligan-nak (vagyis lemezgyűjteményem egy részének), de pont emiatt, hiányérzetet is kelt. Az együtt töltött évek alatt el kezdett hiányozni valami más is, a korábban évekig hallgatott Magneplanarok levegője, színpadának és hangszereinek mérete. Előjött az, amit már említettem, hiányozni kezdett a „másik” világ. Az SF hangdobozokat egyetlen nap alatt eladtam és ismét vásároltam egy harmad annyiba kerülő Magneplanar hangsugárzót. Annyira kicsi a világ, hogy 15 év eltelte és több tulajdonos után is tudom, hogy ma hol vannak, milyen szobában, milyen készülékekkel zenélnek. A mai napig szeretettel gondolok rájuk és a mai napig boldogan tudnék RÉGI Sonus Faber hangdobozokat hallgatni.

Több ok is van, ami miatt mindezeket fontosnak tartottam leírni:

• A hangsugárzókra is igaz, hogy a legtöbbször fogalmunk nincs, valójában mit is tudnak. Sztereotípiák alapján besoroljuk azokat (és sajnos a gyártókat is), nem teszünk meg mindent azért, hogy a bennük lévő „kincset” kinyerjük. Gyakran párosítjuk azokat nem hozzájuk való erősítővel, amin pedig rengeteg minden múlik. Egy jól illesztett erősítő / hangsugárzó összeállítás nagyobb zenei élményt tud nyújtani, mint akár sokszorta drágább, ám nem összeillő páros.
• Sajnos nagyon kevés az a hangsugárzó, ami képes minden elvárásunknak megfelelni. Különösen igaz ez azon zenehallgatókra, akik többféle, egymástól nagyon távol álló zenei műfajokat kedvelnek. Valamiben sajnos rendszeresen meg kell alkudniuk. Minél kevesebb a megalkuvás, annál jobb a választott hangsugárzó (de csak számukra).
• Nem feltétlenül jelentenek igazat a kialakult szokások, a tekintélyelvű kinyilatkoztatások. Feltétlenül merjünk gondolkodni, hinni annak, amit hallunk, és feltétlenül merjünk hibás döntések után visszakozni.
• A hangsugárzók minősége (főleg az, hogy nekünk mennyire tetszik) nem az áruktól függ.
• A hangtechnikai gyárakat mostanában folyamatosan adják / veszik, folyamatosan változik a tulajdonosi kör, a koncepció és a gyárakra jellemző hangkép. A Sonus Faber hangdobozai eredetileg az alapító tulajdonos és egyben tervező Franco Serblin stílusát, az általa megálmodott hangképet képviselték. Mára ebből semmi sem maradt. Aki ma vásárol új SF hangdobozt, egészen más hangképpel szembesül, mint amiről a Sonus Faber híres lett. Úgy gondolom, a pillanatnyi üzleti érdekek miatt pont úgy tönkreteszik a Sonus Faber nevet, mint ahogy sikerült a Micromega-t, a Krell-t, a Wadia-t, stb. gyártók nimbuszát is „megtépázni”.

Sonus Faber Electa Amator II – első rész
További hangsugárzók