Never Mind The Bollocks – Sex Pistols

egyéb, lemezkritika

Sok-sok víz lefolyt a Temzén azután, hogy egy félszeg zenészpalánta 1972-ben bekopogott a frissen alakult Virgin lemezkiadó tulajdonosához, hogy esetleg nem-e lehetne-e, hogy a cég stúdiójának üres idejében felvegyen néhány saját számot – egészen pontosan kettőt. Richard Branson megengedte, amely engedékenységnek eredménye a Tubular Bells megszületése és Mike Oldfield világsiker felé “rugdosása” lett. Bárhogy nézzük is – akár anyagilag, akár zenei sikerek terén -, a Virgin egylovas istállóként még 1977-ben is Mike Oldfield-ból és lemezeiből élt, ami nem segített a Virgin nemzetközi megítélésén és még kevésbé anyagi helyzetén. Kellett valami egészen más, kellett valami, azaz inkább valaki, aki lórúgásszerűen betöri az ajtót, letarol mindent és mindenkit. Branson szokásához híven nagyban gondolkodott és a Rolling Stones-ra gondolt – amely ötletéért ekkor még önmagát is körberöhögte -, de végül kiegyezett a Sex Pistols megszerzésével.

sex pistols

A történet egy igen-igen meggondolatlan és buta lépéssel kezdődött. A Sex Pistols bekopogtatott egy demókazettával Simon Draper irodájába – Simon felelt a Virgin Kiadónál az új zenészek felkutatásáért, szerződtetéseikért -, aki mikor meglátta a négy punkzenészt, meghallotta trágár stílusú bemutatkozásukat, a demóanyagra már nem is volt kíváncsi. Nemes egyszerűséggel kihajította őket.

A Sex Pistols egy házzal odébb bandukolt és aláírt egy meglehetősen nagy összegű lemezszerződést az EMI kiadóval. Az ott elkészült “Anarchy in the  UK” c. számot meghallva döntött úgy Richard és Simon, hogy mégiscsak kell nekik ez a punk banda. A gond csak az volt, hogy addig, amíg néhány hónappal korábban aprópénzért lehetett volna övék a Zenekar, az EMI-tól már csak horribilis összegért lehetett volna átcsábítani őket.

Tettek ugyan egy ajánlatot az EMI vezetőségének, akik az ajánlott összeg láttán napokig hahotáztak.

Igen ám, de nem számoltak Johnny Rotten és a többiek szókimondó stílusával, “enyhén” alkoholista életmódjával. Az EMI beprotezsálta a Zenekart a BBC “Today” c. beszélgetős műsorába – ami nem mellesleg Anglia legnézettebb műsora volt abban az időben – és már előre számolgatták a Font százezreket, ami a műsor hírverésének köszönhető lemezeladásokból a Céghez majd befolyik.

Az élő műsor elindult, majd rövid időn belül véget is ért, miután  Johnny száját elhagyta egy mindenki által hallható “picsába” szócska, majd Steve Jones nevezte a műsorvezetőt “vén kurvapecérnek”, “hülye faszfejnek” – mindezt élőben, a BBC-n. Az EMI vaskalapos vezérkarának több sem kellett. Halálra rémülve a történtektől váltak meg a számukra vállalhatatlan Sex Pistols zenekartól és menekültek el a punk műfajától.

Nem, ekkor még nem jött el a Virgin ideje, mert hiába ajánlottak ismét nagyon sok pénzt a punk fenegyerekeiért, az még mindig aprópénz volt az A&M kiadó csekkjéhez képest. A Zenekar új kiadója, “ha már, akkor már” alapon, ha valami mocskos és vállalhatatlan, legyen még mocskosabb és még meghökkentőbb, ezért az A&M és a Sex Pistols közötti megállapodás aláírását a nyilvánosság előtt, a Buckingham Palota előtti téren tartották meg.

sex pistols

Mindenki örült mindenki boldog volt – kivéve Branson – és az új kiadóval beindulhatott a pénzgyártás. Azaz mégsem.

Gyorsan kiadtak egy kislemezt korábban elkészült anyagokból és mielőtt nekiláttak volna a Sex Pistols első (és végül egyetlen) stúdióalbumának kiadásához, Sid Vicious bement a kiadó tulajdonosához – Derek Green-hez – egy kis elbeszélgetésre, hogy mi és hogyan is legyen. Nem igazán jutottak előrébb, sőt találkozásuk valódi okáról azonnal el is felejtkeztek, mert Vicious köszönés és frappáns belépő helyett azonnal összehányta a tiszteletreméltó Green úr irodáját.

Úgy vélem, senki sem csodálkozik, hogy ezen apró momentum hatására az A&M kiadó azonnal szerződést bontott, aminek következtében a Sex Pistols gyakorlatilag ingyen (összesen 65 ezer Fontért) a Virgin Kiadóhoz került. Richard Branson ismét kipipálhatott egy tételt a bakancslistáján.

Talán személyes okok miatt, talán üzleti ellentétek állhattak a háttérben, de a Sex Pistols menedzsere (Malcolm McLaren) és Richard Branson között rövid idejű kapcsolatuk alatt számtalan összetűzésre, vitára került sor, de ezzel együtt mindketten tisztelték a másik tehetségét és megpróbáltak mindent megtenni a Zenekar felfuttatásáért és persze a minél nagyobb bevételért.

Ennek első állomása a már megjelenésekor kultikussá váló “God Save the Queen” c. Sex Pistols dal bemutatásának időzítése volt – a királynő 25 éves uralkodásának alkalmából rendezett ünnepség időpontjában szerették volna megjelentetni és minden rádióállomással lejátszatni.

Ezzel volt egy kis gond – a hagyománytisztelő angolokat (na jó, nem a fiatalabb korosztályt) teljességgel felháborította a dal, azt letiltották, minden rádióstúdióból kitiltották, a nyilvános koncertre pedig nem adták meg az engedélyt.

sex pistols

A világon mindenütt, így Angliában is léteznek joghézagok, kiskapuk, így a 25. évforduló ünnepségének csúcspontjára időzítve, Malcolm McLaren kibérelt egy temzei sétahajót, rátette a bandát teljes koncertfelszerelésével együtt. Semmiféle törvényt nem sértve elhajókáztak az angol Parlament Alsóházának ablakai alá és rázendítettek a letiltott nótára:

“Isten óvd a királynőt,
És fasiszta kormányát,
Hülyét csinálnak belőled,
Egy potenciális hidrogénbombát,
Isten óvd a királynőt,
Ő nem is ember,
Nincs jövő Anglia álmaiban,
Nincs jövő! Nincs Jövő!”

Mivel a Temzén a sétahajózás és közben a zenehallgatás nem tiltott, így a letiltott dalt mégis eljátszhatták abszolút törvényes keretek között.

A másnapi sajtóhíreket, az előadást kísérő botrányt el tudjátok képzelni, valamint azt is, hogy a kislemez az ominózus dallal, milyen tempóban száguldott felfelé minden slágerlistán. Néhány nap alatt százezer példányt adtak el belőle. A “sétahajókázás” tökéletes és igen-igen ütős reklámfogásnak bizonyult, amit még a modern reklám atyja, David Ogilvy megtapsolt (volna).

A kislemez tehát mindent lehagyva száguldott a hanglemezlisták élére, ahová nagyon gyorsan meg is érkezett. Azaz hivatalosan mégsem. Az angol törvényhozás, az angol kultúra és hagyomány nem engedhette meg egy punk zenekar és egy a Királynőt gyalázó(?) kislemez “győzelmét”, ezért a hivatalos verzió szerint Rod Steward egyik tinglitanglija lett a legkeresettebb kislemez.

A történetnek még nincs vége, mert egy ilyen indítás karmikus folytatása egy igazán ütős és természetesen botrányokkal kísért nagylemez.

A Sex Pistols stúdióba vonult és elkészítette a “Never Mind the Bollocks” c. albumot, amelynek Andy Warhol-os sárga-rózsaszín borítója – amit hatalmas plakátokon és a hanglemezboltok kirakatában is megjelentettek -, valamint a “bollocks” szó egész Nagy Britanniát megrázó (és egyben kiröhögtető) botrányt eredményezett.

sex pistols

Az említett szó a szlengben heréket jelent, ami az angol nyelvet felszínesen ismerő és kötözködő lelkületű “jóakaróknak” – egy 1889-es törvényre hivatkozva – elég indokot adott a lemez betiltatására, a plakátok leszedésére, sőt, az egyik Virgin hanglemezbolt vezetőjének bebörtönzésére.

A történteket bírósági tárgyalás követte, aminek csúcspontja és egyben záróbeszéde Erle Stanley Gardner regényekbe illő “csavar” volt.

A meghívott igen-igen előkelő nyelvészprofesszor kifejtette, hogy a “bollocks” nem szitokszó, eredete a 18. századra vezethető vissza és a papok egyik gúnyneveként használták. Ennek oka mindössze annyi volt, hogy a köznép nem értette teljes egészében miről is beszélnek a papok a szószéken, ezért azt mindenféle ártó és sértő szándék nélkül marhaságnak tartották. A szó az akkori köznyelvben végül általánossá vált a papok megnevezésére – tehát “bollocks” egyenlő papok.

Amikor a vád megpróbált erősködni azzal, hogy ha  nem is szitokszó, de az egyházat sértő szóhasználat, a nyelvészprofesszor elmosolyodott, majd elhelyezte a záró döfést – ő, mint az anglikán egyház felszentelt papja, egészen biztos forrásból tudja, a “bollocks” szó nem zavarja az egyházat sem. Ez volt a per (és egyben beszámolóm) zárómondata.

…és akkor hallgassuk is meg a nagy vihart kavart felvételt egy kicsit másként (ne idegeskedjetek, a 40. másodpercnél tényleg rákerül a hangkar a hanglemezre 🙂 ).

 

Megosztom:

Hozzászólások

Hozzászólás

Scroll Up