Radiotehnika S-90 Jubilee

bemutató, hangsugárzó

A nyolcvanas évek közepe óta sokak kedvence és évtizedek óta hű társa a Radiotehnika S-90 hangsugárzó. Többféle változatban is készítették. Az aszimmetrikus hangszóróelrendezés miatt volt belőle balos és jobbos kivitel, de Magyarországon valamiért a “sima” S-90 jobbos elrendezése terjedt el leginkább. A “B”, “D” és “F” változatok, valamint a kisebb 20, 50, 70 és a nagyobb, a 100-as típusjelzésűek hazánkban már kevésbé ismertek. Nem úgy, mint személyes kedvencem, a “sima” S30, amiből egy időben 3 pár is volt lakásomban, melyeket akkori házimozimban használtam. Másik kedvenc orosz hangsugárzómról, az elektrosztatikus Sztatikról – amit hangilag egyenértékűnek tartok “nyugati” társaival – korábban már írtam nektek.

Maradjunk azonban a közismert és közkedvelt “sima” Radiotehnika S-90 hangsugárzónál.

Megítélése abszolút szélsőséges. Vannak, akik egyszerűen nem tartják alkalmasnak zenehallgatásra, és vannak, akik nem tudnának más hangsugárzót hallgatni. Egy biztos, van egyfajta hangkaraktere, és van egyfajta látványvilága, ami képes valamiért magával ragadni a zenehallgatót. Egy nagyon kedves barátomnál én is évekig hallgattam – bizonyos zenéken – nagy-nagy élvezettel, sőt, időnként még irigyeltem is miatta.

Az idő múlásával és a Szovjetunió felbomlásával a Radiotehnika gyár és a Radiotehnika S-90 (itt, az oldal alján olvashatjátok róla a HiFi Magazinban megjelent tesztet)  sorsa is megpecsételődött. A gyár is, a hangsugárzó is tetszhalott állapotban vészelt át hosszú-hosszú éveket, majd az 1987-ben alapított moszkvai ALEKS Audio átvette amit lehetett. Utólag meglehetősen kaotikusnak tűnik a történet, mert már 1989-ben is használták az S-90 márkanevet, majd egy évre rá az S-30-at is, amikor az eredeti gyár még működött (és “némi” átrendeződés után működik ma is). Ilyen apróságon ne is akadjunk fenn, mert a mi szempontunkból most jön csak a lényeg.

radiotechnika S-90

Nézzük meg alaposabban a képet, melyen egyszerre láthatjuk az ALEKS cég hangsugárzó-kínálatát, és néhány erősítőjét. Az előtérben álló, meglehetősen profi tervezésűnek és kivitelezésűnek látszódó hangsugárzó nem más – na, csigázzam, még a kedélyeket? Szóval a képen a mai Radiotehnika S-90 látható, azaz pontosabban, mai nevén ALEKS S-90 Jubilee.

radiotechnika S-90

Az, hogy mitől lett “jubilee” némileg oroszos történet. Az egyik ok, hogy a gyár 2017-ben hivatalosan már 27 éve  gyártotta az S-90 korábbi verzióit, a másik ok, pedig, hogy 30 éves lett a Cég. Bármi is volt a valódi ok, a jubileumi S-90 végre úgy néz ki és úgy szól, ahogy már 30 éve mindannyian szerettük volna.

radiotechnika S-90

A hangsugárzó frekvenciaátvitele: 18 Hz – 28 kHz
Tömege: 30 kg
Mérete 300x330x730 mm
Az ára sajnos már nem a régi, szocialista időket idézi, mert átszámolva 700 000 Ft + vám + áfa. Kíváncsi vagyok, egyszer lesz-e belőle annyi példány Magyarországon, mint a sokak szemében kultikus ősmodellből.

Update:
A Rigában működő “VEF Radiotehnika RRR” nem tartotta meg az S-sorozatnevet, valamint a 30-90 típusszámokat.

Megosztom:

Hozzászólások

Hozzászólás

Scroll Up