Nagy hangdoboz, nagy gond – Sonus Faber – kis hangdoboz, MÉG NAGYOBB GOND!

Sonus Faber Electa Amator II (1)

Nem egyszerű dolog hangsugárzót választani. Ha magunkba nézünk és végiggondoljuk hangrendszerünk egyes elemeinek evolúcióját, valószínűleg a hangsugárzók változtak a leggyakrabban. Azonban, ha egyszer végre rátalálunk az igazira – pl. Sonus Faber -, megtaláljuk életünk párját, akkor az évtizedekre stabil és féltett elemévé válik rendszerünknek.

Természetesen ez alól én sem voltam (vagyok?) kivétel, ráadásul a halmozottan hátrányos kategóriába tartozom. Nagyon nehezen tudtam eldönteni, mit is szeretnék, nagyon nehezen tudtam megalkudni önmagammal, panelsugárzó, vagy állványos kétutas legyen-e életem párja. Látszólag ég és föld a különbség a két „család” között, de higgyétek el, tényleg csak látszólag. A „kicsi” és a „nagy” egyaránt a középtartományban és a téralkotásban jeleskedik, ráadásul mindkettő háklis a maga módján.

Mint többen tudjátok (olvastátok), végül „életem párja” egy Magneplanar lett, amivel immár 7 éve élünk együtt, de volt egy állványos kétutas, amibe nagyon beleszerettem, s ráadásul azt hittem a szerelem örökre szól. Ez az apróság méretben is, tudásban is jelentősen túl nőtt a korábban bemutatott, kultikus LS3/5a hangdobozon, ráadásul szép is volt – már-már szobadísz kategória.

Az ismerkedési fázis

’90-91 környékén ismerkedtem meg a Sonus Faber hangdobozokkal, azok hangképével, tervezőjük – Franco Serblin – zenereprodukálásról alkotott elképzeléseivel. Tetszettek a látottak és hallottak, függetlenül attól, hogy éppen álló, vagy állványos SF hangsugárzót hallgattam. Tulajdonképpen érdekes időszak volt, mert addigra már jól(?) ismertem az egészen más felfogású Triangle hangdobozokat és kokettálni kezdtem a Magneplanar hangfalakkal. Mindegyiknek voltak olyan pozitív tulajdonságai, melyekkel degradálták a többieket és bizony voltak hiányosságaik is (bőven). Hol egyiket, hol másikat szerettem, de akkoriban leginkább a Triangle könnyedsége, franciás eleganciája fogott meg – sajnos, ebből a stílusból a mai Triangle dobozokban semmi sem maradt. Volt időszak, amikor egyszerre 3 pár Triangle és két pár Magneplanar volt otthon, miközben a bemutatóteremben folyamatosan hallgattam kisebb-nagyobb SF hangdobozokat.

Ekkor egy lakáscserének köszönhetően megtettem azt, amit minden útkereső, esetleg „eltévedt” hifistának kötelezően javasolok, vagyis teljesen lenulláztam a hangrendszert is a házimozit is – mindent jutányos áron eladtam, elajándékoztam (egyik pár Magneplanarom pl. a BME-re került, mint taneszköz). Tulajdonképpen ezzel megadtam magamnak a lehetőséget, hogy ne egy meglévő rendszert toldozzak, foltozzak, hanem addigi ismereteim, tapasztalataim alapján elölről kezdjem az „építkezést”.

Az összeköltözés

Alapos megfontolás és a lehetőségeim számbavétele után a Sonus Faber Electa Amator II hangsugárzót választottam – mint legfontosabb láncszemet – a hozzá legjobban illő, tulajdonképpen szerves részét képező, diófából. homokkőből és egy fémlapból álló SF hangdoboz-állvánnyal. Már a látványa alapján elhitette, jól, valósághűen szól, valamint a méretével és koloniál stílusú megjelenésével azt sugallta, elég lesz hozzá egy kis integrált, pláne egy 10-15 Wattos csöves. Maga a Sonus Faber is szívesen ajánlotta hozzá saját, Musica nevű erősítőjét, amiről két dolgot illik(?) tudni – afféle „duplázós” erősítő, vagyis a terhelő impedancia feleződésével duplázódik a teljesítménye, valamint a Marantz tervezte és gyártotta.

Némi gondolkodás eredményeként végül egy látszólag nem hozzáillő monstrumot választottam a Sonus Faberek meghajtására a Musical Fidelity F25 / F19 elő-végfok páros személyében, azonban a közös élet, a több ezer óra zenehallgatás bebizonyította döntésem helyességét.

A köztudatban valahogy az a sztereotípia él, hogy kicsi (állványos) hangsugárzók kicsi (integrált) erősítőkkel „párosodnak” ideálisan, a csövesek pedig egyenesen csodákat tesznek velük – hisz „kis hangdoboz kis gond…” Az Electa Amator, mint egy tipikus „állatorvosi ló” mindent megtesz azért, hogy ennek ellent mondjon. Alapvetően bármilyen (kicsi) erősítővel kellemesen szól, légyen az csöves, vagy félvezetős. Nem zavar, nem tolakszik, igazából hiányérzetet sem kelt mindaddig, amíg be nem kötünk elé egy monumentális végfokot – minél nagyobbat, annál jobb – és akkor végre megtudjuk, miért is kellett kifizetni érte akkoriban egy autó árát. Aki ezt nem teszi, annak fogalma sincs, mire képes az EA.

Sonus Faber Electa Amator II – második rész
További hangsugárzók