47 LAB – az apró csoda

bemutató, CD-játszó, erősítő, hangsugárzó

Lassan két éve kaptam egy kedves meghívást, hogy látogassam meg egy fórumos ismerősömet és az ő rendszerét. Néhány nappal ezelőtt végre megtörtént a találkozó, amiről pár gondolatot megosztok veletek. Rögtön a végén kezdem, nagyon ritkán hallható hangélményben volt részem egy olyan hangrendszertől – 47 LAB -, ami kompletten (hangsugárzókkal együtt!) legfeljebb 15 kiló…

A 47 LAB rendszer

A zeneszoba egy 18 m2, maximum szobácskának nevezhető helyiség volt, melynek akusztikáját a tulajdonos házilagos eszközökkel tette zenehallgatásra alkalmassá. A készülékek közvetlenül a földre tett, többemeletes, lebegő, már egy kisebb szellő hatására rítustáncba kezdő DIY “valamiken” üldögéltek, melyeket a legkisebb jóindulattal sem neveznék állványoknak. Erősen bizarr volt már a látvány is, az alátétek és a készülékek imbolygása, lebegése pedig egyenesen lenyűgöző volt.

Az alátámasztásokról – melyeknek súlya készülékenként legalább 20-25 kiló – feljebb emelve tekintetemet, megláttam a készülékeket, melyek nagyjából egy-egy 24-es gyerekcipő dobozának megfelelő mérettel rendelkeztek – ráadásul sötétkékek voltak. Tehát végre ott álltam egy komplett 47 LAB Midnight Blue rendszer előtt, ami egy CD-lejátszót, előerősítőt, valamint egy végfokot tartalmazott. A hangsugárzók természetesen azért sokkal “nagyobbak” voltak, úgy nagyjából a 45-ös cipőméret dobozának feleltek meg. Az állványaik ezzel szemben igencsak méretesek, és igen, szintén “lebegőek” voltak. Bevallom férfiasan ámulatomat, meglepődésemet – miközben a házigazda mesélt – az alátámasztások lökdösésével, az imbolygó készülékek, hangsugárzók komoly képpel való bámulásával lepleztem. Természetesen azért figyeltem is.

47 LAB

A 47 LAB Junji Kimura cége, aki egy személyben tervező, cégvezető. Életét átitatja a buddhizmus, a buddhista-gondolkodás, az egyszerűségre törekvés. Minél kevesebb, ám (szerinte) minél jobb alkatrészekből, a legegyszerűbb topológiával, a legkisebb méretben – talán ez lehetne a 47 LAB (és Kimura) mottója. A készülékeket és hangsugárzókat elnézve tényleg egy egészen más világgal találkozhattam, mint az európai és főleg amerikai monstrum-gondolkodású hifis-szemlélet.

47 LAB Junji Kimura

Azonban e poszt megírására nem a készülékek “háttere”, technikai megoldásai, dizájnja késztetett, hanem az, ami az első meghökkenésemből való magamhoz térés után következett – leültünk zenét hallgatni, és a “ZENE” kifejezést most tényleg szó szerint és nagybetűvel kell érteni!

A 47 LAB hangja

Beülve a “sztereószékbe” a kicsi szobával méretileg arányos ám határozottan jól “látható” színpad fogadott. Minden hangszer, minden énekes helye pontosan meghatározható volt, semmi és senki nem kóválygott. Megfelelő méretű és akusztikájú szobában ezt nagyon sok rendszer tudja, de olyannal, hogy egy rendszer alig 18 m2-en képes legyen elfogadható méretű, a hangsugárzókból (és időnként a szobából is) tökéletesen “kiszabaduló” légteret létrehozni, még nem találkoztam.

47 LAB

Azonban a lényeg csak most jön! A színpad nem pusztán hangokból, hanem hihető hangszerekből, zenészekből, valamint hihető énekesekből épült fel. Egyetlen másodpercig sem kellett gondolkodni, azon “dolgozni”, hogy a hangokat az agyam összerakja és kitalálja, milyen hangszer is van a felvételen, mert a rendszer képes volt valódi hangszereket imitálni. Hiányzott ugyan a legfelső tartomány, alul pedig legalább 2 oktáv is jól jött volna, de a lesugárzott frekvenciasáv abszolút színezetlen, torzítatlan és tökéletesen hihető volt.

Az énekesek egyenesen hátborzongató valósággal jelentek meg! Mindegy, hogy férfi, vagy nő énekelt, mindegy hogy tenor, vagy bariton, szoprán, vagy mezzo, hangjuk szárnyaló, jó értelemben vetten színes és az énekesek egyéniségét, hangi egyediségeit tökéletesen megmutató volt. (Őszintén kívánom, hogy legalább ilyen énekhangban lehessen része mindazon Amati Tradition tulajdonosnak (is), akik anno felháborodtak kedvenc hangsugárzójukkal kritikus posztomon.)

Ha még nem mondtam volna (vagy nem jöttetek volna rá), a rendszer hangsugárzói szélessávúak voltak – Lens (Alnico).

…és a varázslat folytatódik

Az énekhangok mellett a vonósok is nagyon kedvére voltak a rendszernek (és füleimnek). Hegedűt, brácsát, csellót hallgatva a hozzáértők, azok készítőjének talán még a nevét is meg tudnák mondani – nekem “pusztán” csak a lelkemet melegítették. A nagybőgő azonban már nem “tetszett” a rendszernek. Ugyanígy a zongorából is hiányzott a test, a tömeg. Mellesleg az volt az érzésem, hogy a rendszerben egy profi varázsló van elrejtve. Végig éreztem, hogy valami hiányzik, de a Lens mindig úgy prezentálta az adott felvételeket, hogy a hiányok leplezve maradtak, tulajdonképpen nem is érdekeltek. A fúvósok, ütősök rendkívül gyorsak, izgalmasak, jól pozicionáltak voltak – és ami nem egyszerű feladat -, sohasem zavarták a többi hangszert, nem váltak tolakodóvá, a zenekarból kilógóvá. Ugyanígy az elektronikus háttéreffektek, tisztán elektronikus kíséretek (zenék) is valahogy megszépültek, emberivé (élővé) váltak.

47 LAB

Természetesen ahogy “keményedtek” a zenék, növekedett a hangtömeg egyre inkább érződött, hogy mindössze egyetlen 10 cm-es hangszórócska üldögél a hangdobozokban, azonban a hallottak a méretből adódó korlátokkal együtt nagyon tetszettek – feltétlen híve lettem Kimura mester alkotásainak!

További hangsugárzók
További erősítők

Megosztom:

Comments

Leave a Reply

EnglishFrançaisDeutschMagyar
Scroll Up