6 dudás egy csárdában – 3 pár Magneplanar

English language can be selected in upper left corner (British flag). Már régen írtam kedvenceimről, a Magneplanar hangsugárzókról, de kiengesztelésül, ez a blogbejegyzés egyszerre hat panelről fog szólni, ami ugye, három pár Magneplanar.

Mint korábban már beszámoltam róla, kb. 15 évig hallgattam nagy-nagy megelégedéssel, örömmel a Magnepan cég hangsugárzóit, majd egy macskás baleset után szívembe fogadtam az aprócska, famembrános JVC-t.

Változatlanul híve, rajongója vagyok az amerikai paneleknek, változatlanul örülök, ha hallom valamelyik típusukat, változatlanul figyelemmel kísérem, mi történik a Cég körül, de zeneszobámban néhány éve a kis szélessávú muzsikál – a maga előnyeivel és hátrányaival. Most ez van.

Az évtizedek alatt sokféle Magneplanar típust hallhattam gyári változatban, és sokfélét különböző modifikációk után. Ezek a módosítások időnként mindössze egy jumper kicserélését jelentették, máskor a komplett keresztváltó kicserélését, szárnyak felszerelését, vagy éppen egy új tartópanel megépítését (mint például a volt sajátom esetében).

Azonban a legalaposabb módosításon átesett panelről eddig csak beszámolókat hallottam, de tegnap végre magával a hangsugárzóval (és nem utolsó sorban a hangjával) is megismerkedhettem.

A mod úgy indult, hogy a fóliára felragasztott tekercs leégett. (Akik nem ismerik a Magneplanar hangsugárzók felépítését, működését a korábbi planáros beszámolókban mindent megtalálnak.) Tehát, leégett a tekercs, elolvasztotta a fóliát, ami a Magneplanarok esetében a véget jelenti. Hivatalosan nincs cserepanel, nincs javítókészlet (nem is lenne egyszerű javítani), tehát tényleg a hangsugárzó halálát jelenti az ilyen baleset.

Nem hivatalosan azonban, egy megfelelő hangnemű „könyörgő levél” elküldésére pozitív válaszként kaphatunk fóliát, tekercsben alumíniumszalagot, drótot, ragasztót, technológiai leírást, és megfelelő szakértelem és végtelen türelem megléte esetén életre lehet kelteni az elhalálozott paneleket. A hangi végeredmény azonban kétséges.

Az említett 1.7 panel leégett, tulajdonosa azonban nem a gyárat kereste meg, hanem Popori Ottót, hogy tegyen csodát, de ha már „csoda”, akkor az legyen jobb, mint a gyári változat.

Ottó számára nincs lehetetlen – legfeljebb néhány nappal tovább tart a feladat megoldása -, valamint életre keltett már néhány Magnepan hangsugárzót korábban is, ezért elvállalta a feladatot.

A végeredmény egy korábban sohasem volt Magneplanar típus lett.

A Cég által használt alumíniumszalag helyett rézszalagból hozta létre a síkban kiterített tekercset, valamint elhagyott egy olyan réteget, ami csak az alumínium miatt kerül a gyári panelekre. Minden más megmaradt eredeti állapotban, a különbség azonban első pillantásra szembeötlő – feltéve, hogy nincs a paneleken a takaróvászon.

A meglátogatott és meghallgatott egyik pár Magneplanar az Ottó-féle rezes változat, a másik két pár pedig az 1.7 és 1.7i típusok. Ugyanaz az alapmodell, de három végeredmény.

Az alapmodell, az 1.7, 2010-ben jelent meg és nagyon gyorsan a legjobb ár / hangminőség arányú hangsugárzók közé helyezte a szakma és a hallgatóság egyaránt. Sajnos, az amerikai ár mire a panel Magyarországra érkezik, többszöröződik, így nálunk kevésbé jó vétel, de erről nem a panel és nem a Gyár tehet.

Néhány apró módosítást követően, kapott egy „i” betűt az alapmodell, és azóta, mint 1.7i létezik a piacon. A változtatás egyik eleme filléres és akár házilag is kivitelezhető. A hangképbeli változás nem teljesen egyértelmű. Javult is, romlott is a végeredmény, de összességében a vásárlók pozitívan fogadták. Azonban le kell írni azt is, hogy sokan inkább megmaradtak a régebbi változatnál.

Mivel külön-külön már hallottam a kétféle 1.7 változatot, de együtt, egymás mellett, egymás után még nem, ezért nagyon örültem, hogy nem „csak” Ottó rezes változatát, hanem a kétféle gyárit is fülügyre vehetem, sőt, meghallgathatom, hogy mi történik, ha oldalanként 3-3 panel szólal meg, amely panelek már igencsak komoly membránfelülettel rendelkeznek. Ha jól számolom, van az vagy 24 db 30 cm átmérőjű membránnal egyenértékű.

Ugyan, nem a meghallgatás sorrendjében, de jöjjenek a hangi élmények.

Először is a „sima” 1.7 panel. Megszólalt, hallgattam, meglepődtem, tovább hallgattam, és nagyon-nagyon meglepődtem. Korábban ötféle erősítővel volt módomban hallgatni, melyek egyike sem tartozott a „futottak még” kategóriába. Azonban, a szobában lévő és nem nagyüzemi gyártásban készült (vagyis diy) monó, hídkapcsolású végerősítőkkel olyan testes és energikus hangképet adott, amilyet korábban még nem hallottam tőle (tőlük). Tudom, van benne némi bizonytalanság, de a hallottak alapján úgy vélem, ezek a végokok jobbak – hogy senkit se sértsek meg, ezért csak egyet nevesítek -, mint a saját Nu-Vista 800-asom. Legalábbis a Magneplanar hangsugárzót sokkal jobban, stabilabban és erőlködés-mentesebben hajtják, min pl. a Nu-Vista.

Átváltottunk az „i” változatra, ami ha nem is drasztikus különbséggel, de másfajta hangképet szólaltat meg. Testesebb, erőteljesebb, szélesebb frekvencia-átvitelűbb (érzetre) és energikusabb is. Azonban, kevesebb a báj és a hallgathatóság, ami a „sima” verziót jellemezte. Tényleg nem egyszerű közöttük dönteni, de a többség az újat választaná, az „elmélyült” zenehallgató pedig talán a régit.

Azonban a Popori-féle rézszalagos változat úgyszólván akadémikussá teszi az eldöntendő kérdést, mert azt meghallgatva, a fenét sem érdekli, hogy „i, vagy nem i”, mert annyival jobb mindkettőtől, hogy nincs miről beszélni.

Vállalom a megkövezést (és az esetleges planáros kiközösítést), de le merem írni, hogy az általam valaha hallott legjobb Magneplanar hangot kaptam a rezes változattól. Testes, dús, érzelmes, színes hangszerhangok, lelket melegítő dallamok, és ismét csak érzelem, meg érzelem, meg sok-sok szín, meleg tónus.

Ehhez képet a gyári, alumíniumos változatok szürkék, ridegek, idegesítőek – pedig önmagukban hallgatva ezek a jelzők eszembe nem jutnának. Nem kétséges, hogy a három közül melyiket hoznám haza, és nem kétséges, hogy imádott dobozkáimat a „rezes” planárra szívfájdalom nélkül elcserélném.

Ma fel is tettem Ottónak a kérdést, hogy a hallottak alapján ugyan, miért is nem készít „Popori” magnetosztatikust, amire igen konkrét választ kaptam. Annyit talán elárulhatok, hogy a fő problémát a megfelelő mágnes beszerezhetetlensége jelenti.

A meghallgatás végére maradt a „nagyágyú”, vagyis vendéglátóm bekötötte a hat darab panelt hat darab monó végfokra, melyek összteljesítménye 7200 W.

Öööö, hogy is fogalmazzam. Abszolút igaz az a dal, hogy „nagy test, nagy élvezet”. Olyan energiamennyiség és annyira testes hangszerhangok szólaltak meg, ami szó szerint meghökkentett. Éppúgy teste és mélybasszus-tartománya volt a zongorának, hegedűnek, nagybőgőnek, mint a cintányéroknak. A megszólaló hang szó szerint lehengerelt, de nem a hangerő miatt, hiszen még akár beszélgetni is lehetett volna – csak persze senki sem akarta szavakkal megzavarni az élményt.

Úgy jelent meg a hangtömeg, hogy közben halatszódott (érződött), hogy a panelek és persze a rendszer mindezt kisujjból rázza ki. Nem erőlködtek az erősítők, nem erőlködtek a hangsugárzók és nem erőlködött a fülünk és agyunk, mert nem volt torzítás.

Nem igazán lehet szavakkal leírni az élményt, így nem is próbálkozom tovább, hanem leereszkedem a realitás szintjére.

A tripla panelek bebizonyították létjogosultságukat, de egyben bebizonyították, hogy a valamit valamiért elv tökéletesen működik.

A hatalmas panelméret, az egymástól távol kerülő közép- és magassugárzók nem teszik lehetővé azt a fajta térmegjelenítést, amit a dipólsugárzók nagyon tudnak. Bár meglepődtem, hogy tulajdonképpen térszerű a hang, azonban a pozíciók, a mélységi tagozódások sokkal kevésbé voltak érzékelhetőek, mint amikor az önálló „rezes” paneleket hallgattuk.

Nem egyszerű a helyzet, nem is szeretnék házigazdám helyében lenni, mert nagyon nagy a dilemma. Hogyan lehetne összehozni a „rezes” hangszerhűséget és térmegjelenítést a hat panel adta lenyűgöző energetikával, stabilitással.

Ha meglesz a válasz, megírom.